Női kézilabda NB I – Dalmose már most Siófok vezetőedzője

image

A korábbi tervekkel ellentétben nem a következő szezontól, hanem már most, a rájátszástól a dán Christian Dalmose lesz a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófoki KC-Galerius Fürdő vezetőedzője, megbízatása pedig 2018-ig szól.

    A siófoki klub honlapján jelentette be: mivel Golovin Vlagyimirrel közös megegyezéssel szerződést bontottak, és nem várták meg az idény végét, ezért a 46 esztendős Dalmose már csütörtöktől munkába állhat. A dán tréner korábban a Lyngby és az Ajax Köbenhavn férfi, valamint az Ikast, az Aalborg és a Viborg női csapatait irányította. Utóbbi együttesnél – amellyel tavaly KEK-et nyert – februárig dolgozott. Golovin ezzel egyidőben az MTK Budapest trénere lett.
    „Hirtelen jött, de természetesen készen állok a feladatra, hatalmas energiával és motivációval vágok bele a munkába, izgatott és egyben boldog is vagyok, hogy így alakultak a dolgok. A csapatnak nagyszerű játékosai vannak, nagyon fontos számomra, hogy elérjük az ötödik helyet” – mondta Dalmose.
    A Siófok a maximális 4 bónuszponttal szombaton Békéscsabán kezdi meg a rájátszást az 5-8. helyért.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.