Igaz, a múlt században csengett legszebben a neve, de briliáns technikája, „táncolása” a páston és odaadása, hét olimpiai aranya, a szinte már megszámlálhatatlan érem- és tapsgyűjteménye örökké felejthetetlenné teszi. Ha felteszik a kérdést, hogy ki minden idők legjobb vívója, a válasz talán egyértelmű: a legenda, aki ma 110 éve született, Gerevich Aladár.
„Voltak a magyar vívás igazán fényes történetében más, zseniális nagy vívók rajta kívül is. Még kardvívók is. De azt a technikai tökélyt, azt a briliáns technikát, amellyel ő bírt, senki más nem érte el soha.”
Jászberény, 1910. március 16. – Pirosbetűs sporttörténelmi dátum, megszületik a világ legeredményesebb vívója.
Édesapja nyomdokaiba szeretett volna lépni, aki szintén olimpikon, s edzője is lett, miután Aladár magáénak választotta ezt a sportot. Alapos felkészülésbe kezdtek: egy évig a lábmunkát fejlesztették, kardot pedig csak ezután kapott. Több sem kellett, 17 évesen megnyerte első junior versenyét, ezzel elindult egy világraszóló pályafutás.
Italo Santelli olasz származású vívómester felfigyelt tehetségére, és a kevésbé tehetős családból jött fiút díjmentesen képezte tovább kifinomult kapcsolatban, a budapesti iskolájában. „Lenni fiúcska tehetség, küldeni vívni” – ez állt levelében. Santelli nevéhez még számos bajnok kötődik: Elek Ilona, Kabos Endre, Posta Sándor, Szántay Jenő, Gerde Oszkár. Az akkori kor legnagyobbjai, rengeteg sikerrel.
“Mindene megvan ahhoz, hogy világklasszis legyen: fiatalság, pompás fizikum, ragyogó technika. Különösen a fizikuma olyan, amilyet még nem láttam. Egy mókus nem lehetne fürgébb, gyorsabb, mint ez az alig tizennyolc évesnek látszó ifjú” – így jellemezte akkor Gerevichet a hatszoros olimpiai bajnok, Nedo Nadi. Később kiderült, igaza volt.
A harmincnégyszeres magyar bajnok vívónk 1932 augusztusában megszerezte első olimpiai aranyérmét Los Angelesben, majd ezt megismételte négy évvel később Berlinben is, ahol emellett egyéniben bronzot nyert. Ekkorra már öt Európa-bajnoki címet tudhatott magáénak, és versenybe szállt hatodik világbajnoki aranyáért is, melyet 1937-ben, Párizsban begyűjtött, s még nyolcat később. Ám ezután nehéz idők következtek. A II. világháború hatásai miatt szinte kettétört pályafutása, és legközelebb az 1948-as londoni olimpián indult újra világversenyen. Talán ő maga sem gondolta volna, hogy még ennyi erő van benne, de felülmúlt minden elvárást. A magyar kardcsapat bajnok lett.
Eközben távirat érkezett feleségétől, az olimpiai bronzérmes Bogen Ernától: „Palkó megérkezett” – megszületett fia, Gerevich Pál, aki később négyszer állhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára és két olimpia bronzot is nyert. Az örömhír feldobta a magyarokat, Aladár pedig óriási erőt tudott ebből meríteni, és megnyerte első egyéni aranyérmét az ötkarikás játékokon.
Az éremsorozat ezután sem szakadt meg: Helsinki, Melbourne, Róma. Mindenütt első lett. Helsinkiben egyéniben a dobogó összes fokán magyar vívó állt: Kovács Pál arany-, Gerevich Aladár ezüst-, Berczelly Tibor bronzérmes. Csapatban pedig legyőzhetetlenek voltak. 50 éves korában, Rómában az „utolsó megállóban” nem csak a válogatott tagja volt még, hanem feltette arra a bizonyos „i”-re a pontot: megszerezte hetedik olimpiai aranyérmét, amivel a világ legeredményesebb vívója lett. 28 év. Mi lett volna, ha nincsen háború? Nem tudni, de a 7 olimpiai aranyérem, 14 világbajnoki elsőség és 5 Európa-bajnoki cím magáért beszél. Az 1960-as győztes válogatott tagjai közül Delneky Gábor 1932-ben, Medelényi Tamás 1936-ban, Horváth Zoltán 1937-ben született. Többen még nem is éltek Gerevich első sikereinél. 1961-től már edzőként csillogtatta tudását „Ali bácsi”, és adta át azt az érte rajongó tanítványoknak.
„Azonfelül, hogy mindenki azt mondta, hogy fizikailag nagyon jó és gyors voltam, a vívás szeretete volt a legfontosabb. Ha az ember szereti azt a sportot, amit űz, akkor szorgalmas is. És ha szorgalmas, akkor az eredménye nem marad el” – Gerevich Aladár.
Emléke örökké élni fog!
Forrás, fotó: Magyar Testnevelési és Sportmúzeum, wikipedia.hu, corriere.it, pinterest.ch, index.hu, MOB
