Ritmikus gimnasztika: Vassnak az olimpia a tét

image

Vass Dóra számára jövő héten már az olimpiai részvétel a cél, hétfőn kezdődik ugyanis a ritmikus gimnasztikázók tesztversenye Londonban, ahol olimpiai kvótát lehet szerezni.

Vass a szombati indulás előtt pénteken 11 órától a Nemzeti Sportcsarnokban még egy utolsó kontrolledzésen vesz részt, ahol mind a négy gyakorlatát bemutatja. Sinkó Andrea szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a magyar bajnok rendkívül jó formában van, már a múlt heti felmérőn is valamennyi gyakorlatát hibátlanul adta elő. Vass Londonban hétfőn a 2. csoportban labdával és karikával kezdi meg a versenyzést.
Mint ismeretes Vass a szeptemberi, franciaországi világbajnokságon egyéni összetett 20. helyével érte el, hogy most indulhat a londoni előolimpián. A tesztversenyen még öt ritmikus gimnasztikázó szerezhet kvalifikációt Londonra, ez pedig azt jelenti, hogy az egyéni összetett versenyből kiveszik azt a 15 sportolót, aki már a vb-n  kvótás lett, és az őket követő 5 versenyző, országonként csak egy, utazhat még Londonba.
Sinkó Andrea, szövetségi kapitány: Az elvárásunk egyértelműen az, hogy Vass olimpiai kvótát szerezzen. Már a vb-n elért 20. helye is ezt mutatta. Nagyon jó formában van, fizikálisan és mentálisan egyaránt, korábbi hátfájása is rendbejött, a felkészülése is nagyon jól sikerült, így bizakodva várjuk a londoni viadalt.
Program
január 13. péntek 11.00-12.00 kontrolledzés Nemzeti Sportcsarnok ( utolsó lehetőség Vassal való találkozásra az előolimpia előtt)
január 14. szombat 6.55 indulás, Ferihegy 2B
január 15. vasárnap  pódiumedzés
január 16. hétfő labda és karika, 12.00-15.00 ( londoni idő)
január 17. kedd buzogány és szalag 12.00-15.00 ( londoni idő)
január 19. csütörtök érkezés 8.25 Ferihegy 2B