Eddigi legjobb eredményét már biztosan megismétli a Dági KSE azzal, hogy a bajnoki elődöntőbe jutott. De a kis település „nagy” csapat-sporttörténelmi tettre készül. Ebben a szezonban érmet szeretne szerezni.
Március 16-án kezdődnek a bajnoki elődöntő mérkőzései. A dágiak a Messzi István Sportcsarnokban lépnek pályára a Kálo-MeH-Kecskemét ellen. Ez a párharc is az egyik fél harmadik győzelméig tart. Zirigh Balázs, a dágiak rutinos liberója elmondta, hogy a DKSE azért kezdi a páros csatát idegenben, mert az alapszakaszban a kecskemétiek a tabellán egy hellyel megelőzték a megyebeli együttest, így ők élveznek – ilyen szempontból – kedvezményt.
Az elődöntő találkozói kétnaponta lesznek, váltott helyszíneken. Minden összecsapás este 6 órakor kezdődik.
– A Kecskemétet még talán soha nem győzte le a Dág az élvonalban – mondta Balázs. – Viszont az idei pontvadászatban a hazai összecsapás nagyon szoros volt. Arról nem is szólva, hogy egy ilyen párharc egészen más hangulatban zajlik, más az atmoszférája, mint egy "sima” alapszakaszbeli bajnokinak. Merőben más a tét is. Esetünkben a bajnoki finálé. A kecskemétieknek szinte kötelező a győzelem. Rajtunk jóval kisebb a nyomás. Ennek ellenére a meccs esélyese a hírös város csapata.
A dágiak mindenképpen szeretnének mérkőzést nyerni. Sőt, viccesen azt hajtogatják, hogy 3-0-s összesítés csak akkor lenne megfelelő, ha ők nyernének. Persze a realitás azért más, de így is szoros, izgalmas mérkőzéssorozatra van kilátás. Valósnak azonban inkább az tűnik, hogy a dobogó harmadik fokáért küzdhetnek Zirighék. Amennyiben ezt a derbit nem úgy éli meg a társaság, mint egy jutalomjátékot, jó esélye lehet a bronzéremre.
A jelenlegi erőviszonyok Kaposvár – Kecskemét döntőt ígérnek, így papírforma szerint a Dági KSE a VRC Kazincbarcikával találkozhat a "kis" döntőben. Azzal a Barcikával, amelyet a bajnokin és a Magyar Kupában is hazai környezetben legyőzött. Ebben a "felállásban” az sem mellékes, hogy a bronzcsatát a Dág kezdhetné otthon. De ne szaladjunk ennyire előre! Egy hét és ismét parkettára lép a legjobb négy magyar együttes.