Dzsudzsák Balázs gólpasszal debütált!

image

Rendhagyó és szokatlan időpontban rendezték a CSZKA Moszkva – Dinamo Moszkva orosz bajnoki találkozót, mely helyi idő szerint 14:00-kor kezdődött, ráadásul pénteken. A vendégeknél a kezdő tizenegyben kapott helyet Dzsudzsák Balázs, aki élt is a bizalommal.
A CSZKA kezdte jobban a meccset, hiszen Doumbia góljával már a harmadik percben megszerezték a vezetést, és az első félidőben nem is tudott komoly lehetőséget kialakítani a Dinamo. Fordulás után aztán már feljebb tolta állásait a vendég együttes, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen Dzsudzsák remek beadására Szemsov érkezett tökéletesen, és 11 méterről a hazaiak hálójába fejelt.
A döntetlen igazságosnak mondható eredmény, viszont az egy ponttal egyik moszkvai gárda sem lehet elégedett, hiszen nagyon szoros a bajnokság, és egy-egy botlás sokba kerülhet. A Dinamo, az eredmények alakulásától függően, akár az ötödik helyig is visszacsúszhat a dobogó alsó fokáról.
CSZKA Moszkva – Dinamo Moszkva 1-1 (1-0)
G.: Doumbia (3.) ill. Szemsov (74.)
Az orosz bajnokság állása: 1. Zenit 66 pont (33 mérkőzés), 2. CSZKA Moszkva 61 pont (34 mérk.), 3. Dinamo Moszkva 59 pont (34 mérk.), 4. Szpartak Moszkva 58 pont (33 mérk.), 5. Lokomotiv Moszkva 56 pont (33 mérk.), 6. Rubin Kazany 56 pont (33 mérk.), 7. Anzsi 55 pont (33 mérk.), 8. Kuban 50 pont (33 mérk.).