A magyar tekvondó legnagyobb ígéretei közé sorolt 14 éves ikerpárt, Márton Luanát és Vivianát, valamint szüleiket kérdeztük, hogyan küzdenek meg a karanténnal Madridban.
Októberben nem bízta a véletlenre a magyar színekben való bemutatkozást a Spanyolországban élő 14 éves tekvondós ikerpár, Márton Luana és Viviana. A castellóni kadét Európa-bajnokságon Viviana 51 kilogrammban páholta el a mezőnyt, majd lett kontinensbajnok, és bár a 47 kg-ban szereplő Luana akkor nem alkotott maradandót, tavalyról az ő nevéhez is fűződik egy Multi Európai Játékok vagy éppen egy Spanyol Open-győzelem.
A lányok idén februárban a helsingborgi Elnök-kupán még ellentmondást nem tűrően nyerték meg súlycsoportjukat, aztán hiába szoktak a folyamatos versenyről versenyre történő utazáshoz, a koronavírus-járvány miatt ők is kénytelenek voltak némi „békességre” lelni madridi otthonukban. Vagy esetükben inkább háborúra. Egészen pontosan 69 napja vannak karanténban. Ezt ki sem kell számolni, Luana kapásból tudja. Azóta kizárólag a lakásban zajlanak az edzések a hét hat napján: hétfőtől szombatig.
Spanyolország az enyhítések tekintetében még nem jár ott, ahol Magyarország. Bár a korlátozásokat ott is fokozatosan, fázisokra osztva oldják föl, még csak hétfőn jön az első ilyen szakasz. Onnantól már maximum tízfős csoportokban a szabadban is engedélyezett lesz tréningezni. Most még délelőtt és délután három órát van lehetőség sportolás címszó alatt az ég alatt tartózkodni. Nem csoda, hogy a lányok alig várják, újra találkozzanak egyesületük, a Hankuk tagjaival. De a munka természetesen otthon a négy fal között sem állt meg.
„Hoztunk haza tatamit, elhúzogattuk a bútorokat, csináltunk nekik egy ötször négyméteres területet, és mennek a kőkemény edzések” – avat be a családfő, Márton Zsolt. – Az online tréningek igen változatosak. Az egyesület gyakran hív meg olimpiai bajnokokat, vagy más klubok jelentkeznek a világ minden tájáról közös gyakorlásra.”
Elnézve a testvéreket, valóban nem lehet felfedezni nyomát, hogy a karantén kicsit is elvett volna harci kedvükből: a szoba közepén úgy püfölik egymást, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
„Szerintem a körülményekhez képest nagyon jól bírjuk a bezártságot – mondja Viviana. – Sokat járunk ki futni, sétálni. Ha itthon vagyunk, akkor pedig gyakorlunk, szóval nincs idő unatkozni. Persze, a klubban azért másabb, hiszen ott többnyire csak a bemelegítést csináljuk együtt. Szeretünk egymással készülni, de már szívesen verekednénk másokkal is.”
Együtt edzeni azért is érdekesebb, mert a lányok már jól ismerik egymás rezdüléseit, gondolatait. Luana szerint a másik mozgásából látják, melyik rúgás következik, és hogyan kell azt kivédekezni. Így sokszor a támadás közben szükséges technikát váltani a feleknek. Tényleg nem unatkoznak. Az meg, hogy a tesó áll a másik oldalon, ezért picit finomabban bánjanak a rohamozásokkal, eszükbe sem jut.
„Teljes elánnal, sőt, talán kettőzött erővel nyomjuk egymás ellen – jelenti ki Luana. – Edzés közben nincs testvériség.”
Egyenlőség viszont van-e? Mármint abból a szempontból, hogy ugye Viviana magasabb súlycsoportban versenyez. A lányok szerint ezek a különbségek eltüntethetők.
„Látszik, hogy én vagyok az erősebb. A súlyom miatt is. Ám technikával ezt lehet kompenzálni, szóval nincs nagy jelentősége – vélekedik Viviana, de Luana egyből kiáll magáért:
„Azért én is elég erős vagyok! Valamikor érzem, hogy kicsit fölém kerekedik, keményebb egy-két rúgása, de számít a gyorsaság is.”
Na, meg a reflex! Bár az apuka lekopogja, jelentősebb anyagi kár még nem keletkezett a lakásban, számos dologra kell figyelni a csaták közben.
„Mindent igyekszünk eltenni az útból, rutinosak vagyunk, de néha előfordul, hogy szólniuk kell egymásnak, vigyázzanak. Ilyen például a tévé. Ha egyikük támad, és látja, hogy a másik rossz irányba hátrál, akkor megáll egy pillanatra és kiált: vigyázz, tévé! Aztán megy minden tovább.”
Azt gondolhatnánk, a lakberendezési tárgyaktól csak az anyuka, Barbara idegrendszere van nagyobb veszélynek kitéve Mártonéknál, de ő ezt megcáfolja.
„Én nagyon jól viselem a helyzetet. Nem mondom, hogy nincsenek hullámvölgyek, de legtöbbször engem is motivál, ha a csajoknak programjuk van. Az edzőjük mindent megtesz azért, hogy élvezetes edzéseik legyenek, így én is élvezem, és szeretem őket nézni.”
Az ikrek nem csak erősödnek, hanem idősödnek is. Idén utolsó évüket töltik a kadétok között. Felvetődik a kérdés: előfordulhat-e, hogy egyszer azonos súlycsoportban indulnak, és rangos versenyen találkoznak egymással?
„Bármit, csak azt ne!” – harsan föl az édesapa, akinek válaszából kiderül, talán mégsem lehet teljes egészében elvonatkoztatni attól, hogy ki áll velünk szemben a tatamin:
„Nem engedjük meg! Inkább az egyiket hizlaljuk, vagy a másiknak nem adunk enni! (Nevet.) Viccet félretéve, leginkább ők nem szeretnék. Olyan hét-nyolcévesek lehettek, amikor a legelső versenyükön összekerültek a döntőben. Na, jött is a hatalmas sírás, hogy ők bizony nem verekednek egymással. Szerencsére aztán a sors úgy hozta, hogy Viviana jobban kezdett erősödni. Mindig van egy-két év, amikor ő megnyúlik, aztán az utolsó néhány hónapban Luana beéri. Most pont egyformák. Olyanok, mint két tojás. Abban bízunk, a fejlődésük ugyanilyen ritmusban halad. Az olimpián öt kategória van, szóval meg lehet majd oldani, hogy ne kerüljenek össze. Természetesen tudjuk, addig el is kell jutni.”
Az irány, amelyben elindultak az ikrek, egyelőre jónak tűnik. Bár azt, hogy mikor versenyezhetnek legközelebb, még nem tudják. Korosztályuk idei Európa-bajnokságára könnyedén kvalifikálták magukat, de az eredetileg szeptemberre tervezett esemény időpontja decemberre tolódott – és ez sem biztos. A lányok nagyon előre nem terveznek, de 2022-ig igen.
„Két év múlva lesz az ifjúsági olimpia és a junior-világbajnokság. Ezeken szeretnénk minél szebb eredményt elérni. Ezért is edzünk gőzerővel. Előbb azonban annak örülnénk a legjobban, ha Spanyolországban elkezdődne a versenyzés” – mondja Viviana.
Jelen pillanatban a spanyolok sem tudják, mikor rendezhetnek újra bármilyen fajta megméretést, az viszont biztosnak tűnik, a klubon belüli zárt edzések legkorábban csak szeptemberben folytatódhatnak. Addig is zajlik tovább a családon belüli adok-kapok. Bár a lányok állítják, nagyon jóban vannak, és egészen nyugodtan, csendben is tudnak egymás mellett ülni. Csupán egészséges testvéri veszekedésekre van példa. Hogy ezt náluk, hogyan kell elképzelni? Luana szerint, nem úgy, ahogyan az átlagos csajos családokban kezdődik az incselkedés:
„Itt nincs Barbie babázás, mi nem a hajhúzással kezdünk. Itt egyből rúgás van!”
Forrás, fotó: utanpotlassport.hu, wtftaekwondo.hu
