Gondolom, e sorok írójaként nem vagyok egyedül, akik jó szívvel örültek a Mezőkövesd Magyar Kupában kiharcolt döntőbejutásának!? Ebben az eredményben egészen biztosan jókora része van a csapat felkészítőjének, Kuttor Attilának, akit a második Mezőkövesd – Fehérvár kupaelődöntőt megelőzően keményen megbüntettek, két mérkőzésre eltiltottak a kispadról.
Kuttor Attila
Erre mi történik? A Kövesd 2-0-ra is vezetett Fehérváron, s bár a nagypénzű klub képviselői döntetlenre mentették (2-2) a meccset, de idegenben lőtt gólokkal mégis Matyóföld képviselői lehetnek ott a döntőben. Ahol „természetesen” Kuttor Attila ismét a lelátóról lesz kénytelen végignézni csapata küzdelmét.
Kuttor egészen biztosan tud valamit. Pontosabban valamivel többet annál, mint a Magyarországon az élvonalban megforduló edzők többsége. Külön öröm a labdarúgás iránt még érdeklődők számára, hogy Kuttor is magyar és a pályára lépett játékosai többsége is magyar. Tehát ebből a szempontból nézve is üde színfolt az élvonalban az ő együttese a külföldiekkel elárasztott riválisok között.
Emlékszem, kamaszkorom éveimben rendre belógtam a Népstadionba, ahol a kettős bajnoki meccsek minimum 50 ezer néző előtt zajlottak, de nem ritkán telt házat vonzottak! És azt is elárulom, hogy nem voltam Fradi drukker, de például a hatvanas évek elején hétről hétre pályára lépett zöld-fehérek kezdő csapatának összeállítását ma is garantáltan fel tudom sorolni. A kérdés kínálja magát: a sokkal kevesebb néző a Groupama Aréna lelátóin miért nem lát jobb focit, mint annak idején? Miért van ma jóindulattal hétezres szurkolótábora az FTC-nek a meccsein, miért nem szorulnak ki ezrek a 24 ezres befogadóképességű arénából? Meggyőződésem, hogy ha többségében magyarok szerepelnének az Üllői úton is, több néző is lenne a lelátójukon.
De vissza a Mezőkövesdhez és Kuttor Attilához. Ez a legjobb korban lévő sportember egyre több borsot tör a nyilván sokkal több pénzzel rendelkező „nagy duó”, a Ferencváros és a Fehérvár csapatainak orra alá. Az ugyancsak „felturbósított” fehérváriak kiejtése a kupából tovább bőszíti majd a hatalmasokat. mert hogy Kuttor nem véletlenül kapott két meccsre szóló eltiltást, azt kár lenne vitatni. Ilyen “megalapozott” döntésekről értesülve mindig eszembe jut a Fradi kapusa, Dibusz Dénes, aki 2019 áprilisában már a találkozó 7. percében úgy lefejelte Marko Scepovicot, ahogy kell. Többszörös arccsonttörés, kórház, operáció az egyik oldalon, három kupameccses eltiltás a másikon. Ezt nevezik arányos büntetésnek az MLSZ háza táján. Bravó! És a sok „összevissza” MLSZ döntést még hosszan lehetne sorolni. Meglepetés tehát az, ahogy a magyar labdarúgás erről az oldalról nézve is kinéz? Dehogy, egyáltalán nem az!
A pénzt pedig töltögetik továbbra is az „élvonalba“, van már évi 480 milliós edzőnk is az ukrán Szerhij Rebrov személyében. Most már meglesz a BL-siker, garantálják, persze kimondatlanul. A jóhiszemű tömeg pedig csak várja és várja a csodát, amely egyre késik, miközben a milliárdok repülnek – akár a kútba is hajigálhatnák a pénzkötegeket. Csak egy példa: a hazai tévé huszonnégyszer (!) többet fizet az NB I-es meccsek közvetítésért, mint a szlovák. Egyébként a szlovák foci egy kicsivel jobb a magyarnál, de a mi “fiainkat” meg kell fizetni…
Kuttor Attila pedig viszonylag sokkal szerényebb anyagi kondíciók mellett remélhetőleg tovább építgeti kis matyó csapatát. Hogy esetleg fentebb is felfigyelnének rá? Legfeljebb csak annyira, hogy jól megbüntessék a megfelelő lélektani pillanatban. Sokan remélték, mestere távollétében csak nem tudnak nyerni a fehérváriakkal szemben…
Hát tudtak. És ezek után senkinek ne legyen kétsége afelől, kinek szurkolok majd a kupadöntőben. Természetesen a Mezőkövesdnek…
(jochapress / Jocha Károly)