Kondás érezte, hogy előbb-utóbb jön a vereség

image

Nagy pofonba szaladt bele a 35 meccsen át veretlen Debrecen.
A Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a Kecskemét fogadta a DVSC csapatát, és meglepően simán, 4-0 arányban győzött, amivel el is döntötte a fináléba kerülés kérdését, bár a visszavágó még hátra van.
Kondás Elemér, a vendégek trénere azt mondta a lefújást követően a Sport TV-nek, hogy érezte, meg fog szakadni a veretlenségi szériájuk a közeljövőben. A szakember szerint sok hibát követtek el, melyet az ellenfél könyörtelenül kihasznált, ami az ő erejüket mutatja. Kondás azt is hozzátette, hogy a KTE szerdán megérdemelten kerekedett föléjük, hiszen sokkal jobb futballt játszott mint az ő tanítványai.
A Loki vezetőedzője úgy véli, hogy ha szereztek volna legalább egy találatot, akkor látna sanszot arra, hogy bejussanak a döntőbe, de így szinte semmi esélyük nincsen a fináléba kerülésre, amit nem mellesleg hazai pályán rendezhetnének meg, hiszen a KTE – DVSC párharc győztese kapta a döntő rendezési jogát, mellyel valószínűleg a Kecskemét él majd.