Bahreini Nagydíj – Ecclestone nem aggódik a biztonság miatt

image

Bernie Ecclestone, a Forma-1 elsőszámú irányítója szerint biztosan megrendezik az idei autós gyorsasági-világbajnokság negyedik futamát, a Bahreini Nagydíjat.

"Lesz verseny, én egyáltalán nem aggódom" – olvasható Ecclestone nyilatkozata az As című spanyol sportnapilapban. "Biztos vagyok abban, hogy a vendéglátók megteszik a szükséges intézkedéseket."

A helyi autósport szövetség korábban nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte, hogy "a résztvevők ugyanolyan biztonságban lesznek, mint bármely másik GP-n".

"Nem hinném, hogy a protestálók, pont az F1 ellen fordulnak. Ha így tennének, akkor idióták." – mondta Ecclestone.

A szahíri verseny tavaly a szezon első futama lett volna, ám az országban uralkodó feszült politikai helyzet miatt elhalasztották. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) júniusban jelentette be, hogy október 30-án pótolják a nagydíjat. A csapatok és a pilóták ezt követően jelezték, 2011-ben már nem szeretnének Bahreinbe utazni, így elmaradt a futam.
A GP-t idén április 22-én rendezik.