Szerdán a Ligakupa elődöntőbejében a Kecskemét 4-0 arányban legyőzte a Debrecen csapatát. Sikerével szinte már a fináléban érezheti magát a KTE, ráadásul utolsó két meccsén nyolc gólt szereztek a lila-fehérek.
A támadó szekció remek formában van Kecskeméten, emiatt kevesebb szó esik a védelemről, de ezt a Zalaegerszegtől télen igazolt Varga Róbert nem bánja, hiszen azt jelenti, hogy ők hátul jól végzik dolgukat. A futballista a KTE hivatalos honlapjának nyilatkozott, melyben arról is beszélt, hogy apróbb sérülések hátráltatták, de gyorsan megtalálta helyét a csapatban. A játékos kiemelte Balogh Bélát, a Lilák kapitányát, aki remekül irányítja a védelmet, ami nagyban megkönnyíti a többiek dolgát. Varga a két remek formában lévő csatárról, Tököli Attiláról és Lencse Lászlóról is véleményt alkotott: „Mindketten helyén tudják kezelni a dolgokat. Bizonyították már, hogy együtt is, külön is nagyon jók, a góljaikkal pedig egymást is motiválják” – mondta a hátvéd.
Varga sok ZTE – Haladás derbit megélt, a Kecskemét pedig a hétvégén a szombathelyiekkel mérkőznek meg, így nem csoda, hogy a zöld-fehérek ellen szerzett tapasztalatokról is beszélt. „Visszatértek a sérültek, Korolovszky Gábor és Kenesei Krisztián rutinja nagyon sokat ér számukra. Idegenben is biztosan nyerni akarnak, mert azért nekik még minden meccs élet-halál, nem állnak olyan messze a kieső zónától” – fejtette ki véleményét a Haladásról Varga, majd megfogalmazta a mérkőzésen kitűzött célokat: „Nekünk itthon nyerni kell!”