Hanga Ádámék kikaptak Lórántéktól

image

Hanga Ádám csapata, a Manresa öt ponttal kikapott a Lóránt Pétert foglalkoztató Lagun Arótól a spanyol kosárlabda-bajnokság vasárnapi játéknapján.
    "Míg Peti csapata egy lépéssel közelebb került a rájátszáshoz,  addig mi eggyel távolabb – mondta Hanga az MTI-nek. – A negyedik negyedben tudtuk izgalmassá tenni a meccset. A Lagunanák roppant erős a játékoskerete, mely a szezon felére összeérett. Nem véletlen, hogy múlt héten két vállra tudták fektetni a Real Madridot."
    A múlt nyáron az NBA-ben szereplő San Antonio Spurs által az amatőr játékosbörzén kiválasztott Hanga hét pontot szerzett a meccsen, ám csak 13 percet játszott.
    "Hiányérzet van bennem a játékpercek miatt. A negyedik negyedben talán nekem is köszönhető volt, hogy szorossá tudtuk tenni a meccset. Sokat rotálunk és ennek most én ittam meg a levét. Irányítóként küldött pályára az edzőm, úgy érzem, ebben a gárdában most ezen a poszton tudok a legtöbbet hozzátenni a csapat teljesítményhez. Hét forduló van hátra a szezonból, nem lehet más a célunk, mint a biztos bennmaradást kiharcolni."
    Lóránt Péter 14 percet töltött a pályán, s négy pontot és két lepattanót szerzett.
    A Lagun Aro a negyedik, a Manresa pedig a 12. helyen áll a kontinens legerősebbnek tartott bajnokságában.