Veres Péter CEV-Kupa győzelemre vezette a Dinamo Moszkvát

image

Veres Péter CEV-kupa-győztes lett. A Dinamo Moszkva magyar röplabdázója a fináléban a lengyel Rzeszów ellen aratott kettős győzelem során is orosz csapata legjobbja volt. A Nyíregyházáról származó kalapáccsal beszélgettünk a sikerről, a skizofréniáról és a fricskákról.
"Figyelj, kis vörös, csak rád nyitok, úgysem tudod visszaadni"- froclizta az elsősorban gyilkos erejű és pontos szervái miatt irigyelt Grózer György jó barátját, Veres Pétert a CEV-kupa döntőjének visszavágója előtt. A lengyel Rzeszów és az orosz Dinamo Moszkva két röplabdázója korábban játszott együtt a magyar válogatottban – még mielőtt Grózer német állampolgár lett -, ezúttal azonban egymás ellen léptek pályára. Veres Péter és csapata végül kettős győzelemmel szerezte meg a trófeát, a nyíregyházi kalapács pedig kulcsszerepet játszott, a két találkozón összesen 37 ponttal segítette együttesét.
"en sem maradtam adósa. Mondtam neki, azt kívánom, játsszon nagyon jól, legalább ennek örülhet a végén, ugyanis minket nem győzhetnek le" mesélte Veres, aki azt is elárulta, a négyezer őrjöngő, Dinamo mezbe bújt szurkoló előtt vívott mérkőzés után volt lehetősége Grózerrel beszélgetni, együtt tölteni vele egy kis időt. Az európai kupagyőzelem jelentőségéről így vélekedett: "Pályafutásom egyik legszebb sikere, egyértelműen ott a helye a kétezer-tizenegyes Bajnokok Ligája harmadik helyezéssel egy szinten – "lőtte be" a kupa helyét pályafutása sikerei között Veres
– Azért a BL csak a BL, ott harmadiknak lenni remek teljesítmény, és bár a CEV-kupa egy szinttel lejjebb helyezkedik el, egy sorozatot megnyerni mindig örömteli." A Dinamo Moszkva tizenhármas mezének birtokosa az első, lengyelországi mérkőzésen 19 pontot szerzett, de nem csak ezért volt kiemelkedő a teljesítménye.
Az ötödik játszma végjátékában, kulcspillanatban blokkolta Grózer ütését, és ő szerezte a mérkőzés utolsó három pontját. A moszkvai visszavágón tizennyolc pontig jutott, és felszínre tört is.
"A csapattársak mondták, hogy na, végre, ismét az igazi Veres Pétert látták – kezdte a "tudathasadásos állapot" elemzését Veres. – Tudni kell, hogy mindig mindent beleadok, de van egy pont, amikor szinte megőrülök, ezt abból lehet észrevenni, hogy szinte eksztázisban játszom, és a megnyert labdameneteket is erős érzelmekkel ünneplem. Sajnos az előző szezonban az orosz bajnoki döntőre elfáradtam, így nem voltam eléggé friss, nem ment annyira jól a játék. Ebben az idényben próbálom magam kicsit visszafogni, hogy végig kitartson a lendületem. Ezért jön elő ritkán az igazi énem, de a döntő második találkozóján semmi sem tarthatta vissza…" Veres arról is beszélt, valószínűleg Oroszországban marad a következő szezonra is, de ez még nem jelenthető ki teljes bizonyossággal.
A magyar férfi röplabdázók közül Veres előtt legutóbb (igaz, minimális szerepet kapva) Szabó Dávid nyert CEV-kupát, mégpedig az előző szezonban az olasz Trevisóval. Azt megelőzően éppen tíz esztendeje – Kántor Sándor a szintén olasz Cuneóval győzött ebben a sorozatban.
Szakértő – Grózer György
A Dinamo remekül összerakott gárda, amelyben kulcsszerepet játszik Veres Peti. Általában ő kapja a legtöbb labdát, és a nehéz helyzetekben is tőle várják a megoldást – például a döntő első meccsén is így történt. Szerintem a visszavágón nem volt annyira jó a Moszkva, mint Rzeszówban, de Petire így sem lehetett ászt szerválni, egyértelműen a világ legjobb nyitásfogadói közé sorolható.
Ebben a játékelemben mindig is technikás játékosnak számított, a válogatottban is látszott, hogy sokra viszi. A két legjobb bajnokságban, az olaszban és az oroszban szerzett tapasztalatai is előrevitték. eszjátékos, már azzal is, ahogy gondolkodik, a legjobbak közé tartozik.
Biztos jó lenne egy Veres, Grózer duó, hiszen mindketten élünk-halunk a röplabdáért, és a legjelentéktelenebb meccsen is mindent megteszünk a győzelemért… Mondom, nem lenne rossz egy klubban ütni a labdát, de jelen állás szerint ez nehezen jön össze.