Hegyikerékpár: Sűrű napok után két bronzérem a gyári meridásoknak

image

A Dél-afrikai Cape Epic utolsó két szakasza kiélezett harcot hozott a dobogós helyekért, ahol – a korábban Magyarországon is sikeres – Hannes Genze és Andreas Kugler végül harmadikként zárt. Az elmúlt napokban a gyári Multivan Merida Biking Team kerekesei Olaszországban és Svájcban is versenyeztek: a három viadalról összesen két bronzérmet szállítottak.
 
A Cape Epic-en már az utolsó két szakaszt a második helyről várták Kuglerék, ugyanis a dél-afrikai Kevin Evans-David George duó az előző etapon defekt következtében visszacsúszott. Komoly támadásokra lehetett így számítani az ellenfelek részéről, ami meg is történt, Evansék nyerték a hatodik szakaszt, s visszavették a második helyüket. Kugler és Genze a biztonságra mentek inkább: „láttuk, hogy nincs esélyünk tartani Evans és George tempóját, így a harmadik hely bebiztosítására fókuszáltunk inkább” – nyilatkozta Genze. A meridásoknak végül sikerült is maguk mögött tartani a Bulls Team-et, annak ellenére, hogy az utolsó etapon Genze kisebb balesetet szenvedett. Bár időt veszítettek a Bulls-szal szemben, 50 másodperc előny maradt a harmadik helyért.
A 2012-es Cape Epic-re a Multivan Merida Biking Team kis csapattal érkezett, két versenyző, egy masszőr és egy szerelő alkotta a csapatot, ennek ellenére sikerült elérni céljukat, hogy dobogón végezzenek. „Nagyon elégedett vagyok a srácokkal, főleg, hogy Hannes megfázott az utolsó két napon, így Andreasra még több munka hárult – kommentált a csapatvezető, Andreas Rottler.
 
Ugyanezen a hétvégén Ralph Näf és Jochen Käß Svájcban, a BMC Racing Kupán állt rajthoz, ahol a hatodik és nyolcadik helyet szerezték meg. Olaszországban, a Marlene Sunshine Race-en pedig José Hermida és Gunn-Rita Dahle Flesjĺ kényszerültek improvizálni, ugyanis – már nem először – ellopták kerékpárjaikat (három O.Nine és egy Big Nine modellt) a hotelből, csak Hermida egyetlen versenygépe maradt meg, amit felvitt szobájába. „Úgy döntöttünk, amennyire lehet, beállítjuk a gépet Gunn-Ritának. Mivel azonban a női befutó és a férfi rajt között 20 perc volt, a szerelőknek nem volt egyszerű dolguk: pedált, kormányt, stucnit, nyeregcsövet, nyerget, és kereket kellett cserélni, és versenyzésre alkalmas állapotba hozni a bringát. Nekem pedig melegítés nélkül kellett rajtolnom. Persze a verseny iszonyú gyorsan indult, sprintekkel, nyeregből kiállva – úgy éreztem, szétszakadok, csak az első három kör után kezdtem jobban érezni magam; az a szerencse, hogy nem veszítettem nagyon sok időt az elején. A harmadik hely ebben a mezőnyben így felér egy top10-es világkupa helyezéssel –mesélte a szám 2010-es világbajnoka, Hermida.
 
Cape Epic 2012, végeredmény:
1. Christoph Sauser, Burry Stander (svájci/Dél-afrikai) 36One-Songo-Specialized, 31:46.50,5
2. Kevin Evans, David George (Dél-afrikai mindkettő) 360Life, + 27.22,1
3. Hannes Genze, Andreas Kugler (német/svájci) Multivan Merida Biking Team, + 31.07
 
BMC Racing Cup 2012, Svájc, férfiak:
1. Nino Schurter, svájci/Scott-Swisspower, 1:24.21,2
2. Florian Vogel, svájci/Scott-Swisspower, + 0.06,2
3. Fabian Giger, svájci/Rabobank Giant Offroad Team, + 0.36,5
6. Ralph Näf, svájci/Multivan Merida Biking Team, + 1.51,6
8. Jochen Käß, német/Multivan Merida Biking Team, + 2.33,1

Marlene Südtirol Sunshine Race, Olaszország, férfiak:
1. Marco Fontana, olasz/Cannondale Factory Racing, 1:37.10
2. Ivan Gutierrez, spanyol/Elettroveneta-Corratec, + 0.05
3. José Hermida, spanyol/Multivan Merida Biking Team, + 0.13
Nők:
1. Eva Lechner, olasz/Colnago Farbe Südtirol, 1:27.54
2. Lisi Osl, osztrák/Ghost Factory Racing, + 0.08
3. Nathalie Schneitter, svájci/Colnago Farbe Südtirol, + 1.36
4. Gunn-Rita Dahle Flesjĺ, norvég/Multivan Merida Biking Team, + 2.12

Forrás: BikeFun Hungary