A világbajnoki szereplés a tét Belgrádban

image

A magyar válogatott decemberben, a sikerrel megvívott gyöngyösi vb-selejtező tornán vívta ki a jogot a selejtező rájátszásában való részvételre, majd a horvátországi Európa-bajnokságon kiderült, Frank Tamás együttese Szerbia ellen játszik párosmérkőzést a thaiföldi világbajnoki szereplés kivívásáért.
A hazai összecsapáson a mieink fegyelmezett játékkal 1-0-ra legyőzték a magasabban jegyzett szerbeket, a párharc visszavágóját vasárnap rendezik
Belgrádban.
Frank Tamás két helyen változtatott a gyöngyösi összecsapásra jelölt keretén, Harnisch Ákos és Lódi Tamás visszatért sérülése után, és mindketten tagjai lettek az utazó csapatnak, Dávid Richárd pedig eltiltása miatt nem szerepelhet az találkozón. A válogatott csütörtök óta Szegeden készül a mérkőzésre, szombaton buszozik át Belgrádba, ahol vasárnap 17 órakor lép pályára a házigazdák ellen.
– Biztos vagyok benne, hogy jóval agresszívabb, erőszakosabb játékra kell számítanunk, mint amit Gyöngyösön láthattunk a szerbektől – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás. – Akkor kicsit óvatosabbak voltak, most viszont elképzelhető, hogy megpróbálják gyorsan döntésre vinni a meccset. Ez akár kedvezhet is nekünk, mert így nagyobb terület nyílhat előttünk, több lehetőségünk lehet a gyors kontrákra. Egygólos előnnyel kezdjük a meccset, ráadásul kapott gól nélkül zártuk az első mérkőzést, de nagy hiba lenne azzal a hozzáállással pályára lépni, hogy megpróbálunk gólt szerezni és akkor az egygólos vereség is beleférhet. Ismét győzelemre kell játszanunk, másképp semmi esélyünk nem lenne a továbbjutásra.
A válogatott kerete:
Kapusok:
Balázs Zoltán (Rába ETO)
Reveland Zoltán (Üllő FC Cső-Montage)
Mezőnyjátékosok:
Tóth Szabolcs (Colorspectrum Aramis)
Németh Péter (Colorspectrum Aramis)
Csopaki István (Rába ETO)
Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO)
Dróth Zoltán (Rába ETO)
Lovas Norbert (MVFC Berettyóújfalu)
Trencsényi János (MVFC Berettyóújfalu)
Nagy Tamás (MVFC Berettyóújfalu)
Sámson Zoltán (Vasas Déli Futsal)
Harnisch Ákos (Rába ETO)
Lódi Tamás (Rába ETO)