Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.

Az összetettben éllovas 19 éves pilótának az idén és pályafutása során is ez a harmadik pole pozíciója. Antonelli mellől a négyszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) startolhat majd, míg a harmadik rajtkockát a monacói Charles Leclerc, a Ferrari versenyzője szerezte meg.
Andrea Kimi Antonelli: Fantasztikus ez a nap és az is, hogy megvan újra a pole pozíció
„Nehezen indult a sprinttel, ami nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, de örülök, hogy most talpra tudtunk állni. Nagyon jól sikerült az időmérő. A Q3-ban egy kicsit túlerőltettem, de az első kör szerencsére elég volt, ennek nagyon örülök. Eléggé stresszes volt, arra vártam, hogy mindenki befejezze a gyors körét, de szerencsére az első elég volt. Remélem, a rajt most jobban sikerül majd, nem szeretnék pozíciókat veszíteni. Próbálom a legjobbamat nyújtani, de ez a hétvége egy kicsit nehezebb számunkra. Persze, igyekszünk a legjobbat kihozni a lehetőségeinkből.”
Max Verstappen: Legyen holnap egy jó rajtom!
„Két dolog biztos, az autó nem volt jó az előző futamokon és én sem éreztem jól magam benne. A csapat viszont nagyon keményen dolgozott az előző hetekben, hogy hozhassunk fejlesztéseket és én is jobban érezzem magam. Ez fizetődött most ki. Jobban kontroll alatt tudom tartani az autót, így bátrabban tudom nyomni és a fejlesztések is működnek. Az, hogy ott vagyunk az első sorban sokkal jobb, mint amire a hétvége előtt számítottunk. Legyen holnap egy jó rajtom! Eddig nem volt túl sok ebben az évben. Várjuk, milyen lesz az időjárás, de most örül annak, ahol tartunk, ez a fény az alagút végén. Dolgozunk tovább és próbáljuk ledolgozni a hátrányunkat. A sprinten rendben volt a versenytempó, amint üres térben tudtam autózni, de holnap egy új nap virrad.”
Charles Leclerc: Egy picit tudtunk előrelépni
„A határon mentünk, de sajnos nem voltunk elég gyorsak. Sok fejlesztést hoztunk és ezek segítettek is, de még mindig nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Egy picit tudtunk előrelépni. Nehéz volt az időmérő, rengeteget változott a szélirány, körről-körre lényegében és az autó is másként viselkedett. Ez megnehezítette a dolgunkat, nehéz volt jobb kört futni. Nem rossz ez a rajtpozíció, azért várom a holnapot. A csapat nem mondta, hogy az autó megsérült a rázókövön, bár elég nagy ütést kapott, szerintem ez nem hatott az eredményre. A futam eléggé vizesnek ígérkezik, de hogy mennyi esik majd és mikor, azt nem tudjuk. De valószínűleg esős futam lesz.”
A címvédő brit Lando Norris (McLaren) negyedik lett.
A Miami Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 22 órakor rajtol.
A Miami Nagydíj rajtsorrendje
1. sor:
Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)
Max Verstappen (holland, Red Bull)
2. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Lando Norris (brit, McLaren)
3. sor:
George Russell (brit, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Ferrari)
4. sor:
Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
Franco Colapinto (argentin, Alpine)
5. sor:
Isack Hadjar (francia, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Alpine)
6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Audi)
Liam Lawson (új-zélandi, Racing Bulls)
7. sor:
Oliver Bearman (brit, Haas)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)
8. sor:
Esteban Ocon (francia, Haas)
Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
9. sor:
Arvid Lindblad (brit, Racing Bulls)
Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
10. sor:
Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
Valtteri Bottas (finn, Cadillac)
11. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Cadillac)
Gabriel Bortoleto (brazil, Audi)
Forrás: Boxutca / MTI
Kettős McLaren-siker a sprintfutamon
Írta a JochaPress



