Születésnapi köszöntő

image

A hagyományokhoz híven köszöntötték a kerek születésnapjukat ünneplő legendás sportolókat a Magyar Olimpiai Bizottságban. A MOB elnökétől, Borkai Zsolttól fogadta a gratulációkat a 70 éves dr. Bodnár András, a szintén 70 éves dr. Hammerl László, a 75 esztendős Horváth Zoltán. A 85. életévét betöltő Benedek Gábort testvére Ferenc helyettesítette.

A 75 éves Ágoston Judit valamint a 85 éves Székely eva nem tudott megjelenni az ünnepségen, ők a későbbiek folyamán kapják meg az emléklapot.
Az eseményen részt vett Molnár Zoltán főtitkár és Szabó Bence sportigazgató is.
Dr. Bodnár András (szül: 1942. április 9.)
Az egri Vasas, majd 1957. és 1962. között az Egri SC úszójaként többszörös magyar bajnok, 1958-tól 1960-ig magyar válogatott kerettag. Az OSC vízilabdázójaként 1962. és 1979. között hétszer nyert magyar bajnokságot és számtalan nemzetközi siker részese. 1960. és 1976. között 186 alkalommal szerepelt a vízilabda válogatottban.
Olimpiai eredményei: 1964. Tokió – arany, 1972 München –ezüst, 1960 Róma – bronz, 1968 Mexikóváros – bronz
Dr. Hammerl László (szül: 1942. február 15.), A Nemzet Sportolója
A Ganz Villamossági Művek lövészklubjában kezdte el sportlövő pályafutását. 1957-től – az MHSZ Központi Lövész Klub sportolövője, majd 2969-től az Újpesti Dózsa sportolója. 37x-es magyar bajnok (11 egyéni, 26 csapat) 1964 és 1976 között volt a válogatott keret tagja. Kétszer választották az év sportlövőjének (1964. 1968). 1977 óta a magyar sportlövő válogatott szövetségi kapitánya.
Olimpiai eredményei: 1964. Tokió – arany (kisöbű sportpuska, fekvő, egyéni, 50 m), 1968. Mexikóváros – ezüst (kisöbű sportpuska, fekvő, egyéni), 1964. Tokió – bronz (kisöbű sportpuska, összetett, egyéni, 50 m)
Horváth Zoltán (1937. március 12.)
A Vasas vívószakosztályában kezdte a sportolást, majd 1957-től a Bp. Vörös Meteor színeiben vívott. Csapatban háromszoros magyar bajnok. 1955. és 1968. között a válogatott keret tagja 1964-ben súlyos autóbalesetet szenvedett, hosszú hónapok után tért vissza a pástra, felépülése után az Újpesti Dózsában vívott. Visszavonulása után itthon és külföldön (Chile, Görögország, Olaszország) edzősködött.
Olimpiai eredményei: 1960. Róma – arany, (kard, csapat), 1960. Róma – ezüst (kard, egyéni)
Benedek Gábor (1927. március 23.)
A Bp. Honvéd SE öttusázója, ötszörös magyar bajnok (csapatban), 1948. és 1957. között válogatott kerettag volt. Párbajtőr csapatban egy alkalommal nyert magyar bajnokságot. 1959-ben politikai okokra hivatkozva örökre eltiltották a versenyzéstől. Jelenleg Németországban él, de sokat tartózkodik itthon is.
Olimpiai eredményei: 1952. Helsinki – arany (öttusa, csapat), 1952. Helsinki – ezüst (öttusa, egyéni)
Ágoston Judit (Mendelényi Tamásné) (1937. január 21.)
Miskolcon született, 1951. – 59. között a Miskolci Lokomotív, Bp-i Lokomotív, TFSE vívója. 1963-ig a BVSC színeiben versenyzett. Háromszoros magyar bajnok, női tőr csapatban, 1961. és 1973. között a válogatott keret tagja. 1964-ben Tokióban Rejtő Ildikó, Juhász Katalin, Marosi Paula Dömölky Lídia társaságában a tőrcsapat tagjaként (Magyarország – Szovjetunió 9:7) olimpiai aranyérmet szereztek.
Székely eva (1927. április 3.), A Nemzet Sportolója
Sárosi Imre felfedezettjeként az FTC-ben (1938. – 41.) kezdte el a rendszeres úszást. A II. Világháború után az UTE (1945.-47.) a Neményi Madisz (1947. – 48.), a Bp. Lokomotív (1949. – 54.) és a Bp. Törekvés (1955. – 56.) úszója. Magyarországon az elsők között kezdett el pillangózni, ekkor kapta a „Pillangó-kisasszony” becenevet. 36 magyar rekordot állított fel, 33 egyéni bajnokságot nyert és tagja volt 11 bajnok váltónak. Örökös magyar bajnok. Visszavonulása után a BVSC és az FTC úszószakosztályában edzősködött. 1976-tól az Úszósport Hírességeinek Csarnoka (Hall of Fame) tagja.
Olimpiai eredményei: 1952. Helsinki – arany (200 mell), 1956. Melbourne – ezüst (200 mell)