Női kosárlabda NB I – Győzelemmel kezdte a döntőt a címvédő Sopron

image

Győzelemmel kezdte meg a női kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjét a címvédő Sopron, miután a hétfői nyitányon magabiztosan legyőzte a vendég Győrt.
Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
Uniqa-Euroleasing Sopron – UNI Seat Győr 79-60 (22-15, 23-17, 20-15, 14-13)
—————————————————————————-
legjobb dobók: Fegyverneky 20, Fűrész 16, Krnjics 13, Horti 11, illetve Laklóth 11, Hollingsworth 11, Rasheed 10
A nyolcadik bajnoki címükre hajtó és a bajnoki idény során még veretlen soproniak – főként a válogatott csapatkapitánya, Fegyverneky révén – már a nyitónegyedben magukhoz ragadták a kezdeményezést, a 13. percben pedig már tíz pont fölé nőtt a különbség (29-18). Az első NB I-es döntőjét játszó, Laklóth vezette Győr jóval kevesebb lepattanót szerzett, így a nagyszünetben már 45-32 volt az állás.
   
Térfélcsere után a vendégek négy perc alatt csak négy pontot hoztak össze, így még komolyabb hátrányba kerültek, Székely Norbert együttese tartotta a tempót, és 57-36-nál gyakorlatilag eldőlt a találkozó. A triplákat szenzációsan dobó és címét nemrég a Magyar Kupában is megvédő Sopron az utolsó negyedben gyakorlatilag örömkosárlabdát mutatott be, Fegyverneky – a meccs legjobbja – elérte a 20 pontot, a hajrában már a fiatalokat pályára küldő házigazdák pedig magabiztosan besöpörték a döntő első felvonását.
     
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé második mérkőzésére csütörtökön 18 órakor kerül sor Győrben.
 a 3. helyért, 1. mérkőzés:
Pécs 2010-ZTE NKK 87-78 (29-20, 19-11, 15-16, 24-31)
—————————————————-
legjobb dobók: Sarok, Murphy 19-19, illetve Vida 21, Szélesy 16
   
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc következő mérkőzését csütörtökön rendezik Zalaegerszegen.