Az árfolyamveszteség miatt drágul a Foma-1

image

Az idei Formula-1 Magyar Nagydíj megrendezéséhez szükséges jogdíjakat – az árfolyamveszteség miatt – 500 millió forinttal emeli meg a kormány – az erről szóló határozat a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg.
A pénzt a kormány az idei költségvetés Miniszterelnökség fejezetének, rendkívüli kormányzati intézkedések címéből veszi el. Ennek az eredeti összege 100 milliárd forint.

Az 500 millió forint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium turisztikai célelőirányzatának egyéb működési bevételébe kerül. A turisztikai célelőirányzatban eredetileg 11 milliárd forint szerepelt.

   
A jelenlegi szerződés szerint 2016-ig biztosított a Magyar Nagydíj helye a Formula-1-es versenynaptárban, az állam a jogdíj kifizetésével eddig is támogatta a futamot. A jogdíj 2008-ban 18,2 millió dollár (3,6 milliárd forint) volt, az akkor meghosszabbított szerződés szerint évente tíz százalékkal növekszik.