Marc Leliévre: Nagyon boldog vagyok

image

Vasárnap este a forduló záró meccsén, hazai pályán fogadta az Újpest a Budapest Honvéd csapatát. A vendéglátóknak létfontosságú volt a győzelem, hiszen egyre erősebben veszélyezteti őket a kiesés. Sikerül is megszerezniük a begyűjthető három pontot és az együttes megbízott szakvezetője Marc Leliévre a mérkőzés után nagyon elégedetten nyilatkozott klubja hivatalos honlapjának.

„Nagyon nagy nyomás volt a csapaton, ezért a legfontosabb az volt, hogy a játékosokról le tudjuk venni a terhet, hogy felszabadultabban tudjanak futballozni. A mérkőzésen sokat segített az, hogy sikerült a találkozó elején gólt szereznünk, nem is akármilyet, és ezután felszabadultabban tudtunk játszani.

Persze szerencsénk is volt, hiszen az ellenfél kihagyta a tizenegyest, mert ha értékesíti a büntetőt, akkor a folytatásban teljesen más lett volna a játék képe, hiszen ha egyenlít a Honvéd, lehet, hogy a játékosok megint begörcsölnek. A második félidőben egy kicsit átengedtük a teret a Honvédnak, és a kontratámadásokra helyeztük a hangsúlyt, és egy ilyen ellenakcióból sikerült még egy gólt szereznünk. Ezután az ellenfélnek még jobban ki kellett nyílnia, ami még több gólszerzési lehetőséggel kecsegtetett. Nagyon boldog vagyok a győzelem miatt, és külön örülök annak, hogy Vasiljevic és Rajczi is szerzett egy-egy gólt.”