Pintér Attila: Végig fölényben játszottunk

image

A Győr hazai pályán kettős emberelőnyben nyert 2-0-ra a DVTK ellen.
 
Az OTP Bank Liga 25. fordulójának vasárnapi játéknapján a Győri ETO azt a Diósgyőrt fogadta, mely ősszel meg tudta szakítani a zöld-fehérek kilenc meccses veretlenségi sorozatát, a miskolciak tegnap azonban nem tudták meglepni az ETO-t.
 
Az egész meccsen a Győr próbált kezdeményezni, és ennek végül meg is lett az eredménye, hiszen 2-0-ra nyertek a hazaiak. Pintér Attila a lefújást követően a Magyar Televíziónak azt nyilatkozta, hogy bár végig ők voltak fölényben, de a játékuk igazából a második félidőben vált olyanná, amilyennek annak lennie kellett volna már a kezdő sípszónál is. A győriek trénere azt is elmondta, hogy nagyon fontos három pont volt ez, hiszen így továbbra is lőtávolon belül vannak a listavezető Debrecenhez képest.
 
NB I., 25. forduló:
 
Győri ETO – Diósgyőr 2-0 (0-0)
G.: Strestik (54.), Ahjupera (88.)
Kiállítva: Sekour (42.), Gohér (80.)