Cech: Mitől kellene rettegnem..?

image

Halálos nyugalommal készül Petr Cech, a Chelsea kapusa a Barcelona elleni BL-elődöntő mai visszavágójára.
 
Semmiféle félsz nem él benne – jelentette ki Petr Cech, hiszen nem először jár majd a Nou Camp-stadionban, és annak gyepén általa jól ismert futballistákkal találkozik.
 
– Messi és társai sem istenek, ezt higgyék el, ők is kifoghatnak egy rossz napot, amint tették azt múlt szombaton a Real Madrid elleni spanyol bajnokin   – így Cech. – Izgalmas visszavágó elé nézünk, de ha bátran kezdeményezünk, rúghatunk egy gólt, ami igazán döntő lehet.
 
Londonban szerencséje is volt, ismerte el a kapuvédő, hiszen a kapufa a segítségére sietett, nem is egyszer, s az hogy a Barcelona birtokolta többet a labdát, szinte természetes.
 
– Ez a szokásuk… Viszont mi nyertünk, nemde? Tőlem aztán lehet 80:20 ugyanez a mutató Barcelonában, csak jussunk be a döntőbe.
 
A cseh válogatott kapusa tehát optimista, azt mondja, a londoni 1-0-ás sikerükre sem számított senki előzetesen.
 
Igaz, az elismert William Hill fogadóiroda a legvalószínűbb eredményt 3-0-ás Barcelona-diadalban jelöli meg, arra 6/1-hez lehet fogadni.