Csalódott katalánok

image

A Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján hazai pályán bukott el a Barcelona a Chelsea ellen. Bár a gránátvörös-kékek emberelőnyben voltak, és továbbjutásra is álltak, de a két félidő ráadásaiban az angolok megtréfálták a házigazdákat.
 
Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a találkozó után azt mondta, hogy Ramires gólja volt a döntő pillanat, az első játékész végén. „Mindent megtettünk mindkét meccsen. Voltak lehetőségeink, de még büntetőből sem tudtunk betalálni. Elbuktunk. Persze vannak dolgok amiken változtatnék, de erre idén már nem lesz lehetőség a BL-ben, mivel nem jutottunk döntőbe. A Chelsa-nek gratulálok, nekik sikerült” – nyilatkozta a katalánok trénere, aki nem hibáztatja Lionel Messit amiért sorsdöntő pillanatban büntető hibázott. „Meg kell köszönnünk neki amit eddig tett a klubért” – mondta a háromszoros Aranylabdásról Guardiola.
 
Cesc Fábregas a szurkolókat dicsérte a lefújás után. A középpályás még sosem látta ilyennek a publikumot egy vereséget követően a Camp Nou-ban. „Most a hátralévő négy bajnokira és a Király Kupa döntőre kell koncentrálnunk” – tette hozzá a gránátvörös-kékek négyese.