Dalglish felkészült a menesztésére

image

A bajnokságban pocsékul megy az FC Liverpoolnak, és ennek kapcsán aztán azt írják angliai lapok, hogy a mesterre, Kenny Dalglish-ra menesztés vár.
 
– Tudatában vagyok annak, hogy a Liverpoolt birtokoló amerikai Fenway Sports Group vezetése hamarosan megtárgyalja a szereplésünket, amely messze nem nevezhető jónak – ismerte el Kenny Dalglish. – Az ő kezükben a döntés, hiszen az eredmények minősítik az edzőt, eredmények pedig a bajnokságban most nincsenek. Illetve vannak, de túlzással sem jellemezhetők elfgadhatónak.
 
Igaz, tette hozzá Dalglish, megnyerték a Carling Kupát, továbbá döntőre készülnek az FA Kupában is, ahol olyan méretes feladat, kiváló rivális vár rájuk mint a Chelsea, illetve a londoniak állította komoly kihívás.
 
– Remélem, azt megvárják, mielőtt esetleg menesztenek, hogy mire jutunk a Wembley-stadionban. Legalább is John W. Henry-t, a Fenway legfőbb döntéshozóját olyan embernek ismerem, aki kíváncsi arra, hogy esetleg két kupagyőzelemmel fejezzük be ezt az idényt  – tette hozzá Dalglish, aki úgy fogalmazott, egész edzői filozófiáját Bill Shankly nyomvonalára építette fel, mert Shankly mester csodálatosan dolgozott a múltban a Pool sikereiért.