Megvan az első győzelem, de nem az utolsó

image

Velenczei Ádám – Toma József, Mitsubishi Lancer Evo IX

Dynamic Rally Team – RTE: III. Tatabánya Rally

Velenczei Ádám pályafutása első Rally Túra győzelmét aratta az elmúlt hétvégén megrendezett III. Tatabánya Rallyn. Erős mezőny gyűlt össze a Young & Partners Rally Túra Bajnokság idei első versenyén, ám a Velenczei – Toma kettős kiegyensúlyozott és hibátlan teljesítménnyel, végül 41 másodperc előnnyel megnyerte szezonnyitó futamot. El sem képzelhetett volna ennél szenzációsabb kezdést a Dynamic Rally Team párosa, hiszen az első hellyel a kupán és a dicsőségen túl értékes bajnoki pontok is járnak, melyek jó jönnek majd az év végi elszámolásnál.

Velenczei Ádám: – A tavaly összegyűjtött tapasztalatainknak köszönhetően, Tatabányán sikerült összeraknunk egy hibátlan futamot. Úgy gondolom, hogy a szlalom versenyeken eltöltött évek is meghozták a gyümölcsüket, mivel a Rábaring egy nagyon technikás pálya, ahol sokat segítettek a korábban elsajátított szlalomos ismeretek. Csimpivel végig tökéletes volt köztünk az összhang, szervizcsapatunk pedig kifogástalanul felkészítette a Mitsubishit, így minden adott volt a jó eredményhez. Sok segítséget kaptunk Pethő Tyutytól és Kiss Viktortól is, amit ezúton is szeretnénk nekik megköszönni!

– 32 mm-es turbószűkítővel érezhetően gyengébb lett az autó, ezért a 2012-es szezonban sokkal nagyobb hangsúlyt kell majd fektetni a futómű és a hajtás beállításaira. Ha lehetőségünk lesz többet tesztelni, akkor biztosan tudunk majd ezeken finomítani és tovább gyorsulni. A hétvégén elért első hely remek kezdete az idei bajnokságnak, szeretnénk a soron következő futamon, Ózdon és többi hátralévő versenyen is hasonló jó eredménnyel szerepelni.