Redknapp támogatná Hodgson kapitányi kinevezését

image

Amint az már ismert, Roy Hodgsonnal kezdett tárgyalásokat az angol futballszövetség, azaz ő lehet az angolok új szövetségi kapitánya.
 
Meglehet, hogy Roy Hodgson lesz az angol válogatott új szövetségi kapitánya, miután februárban erről a tisztségről leköszönt az olasz Fabio Capello. A korábban sokak által befutónak nevezett Harry Redknapp-nek nincs kifogása az ellen, hogy Hodgson „beelőzi” őt.
 
– Jelenleg a Tottenham Hotspur-rel van érvényes szerződésem, és mivel a következő bajnokságban is a magaslatokra vágyom a fiúkkal, egy cseppet sem zavar, hogy Roy Hodgson-t hívta be interjúra az angol szövetség vezetése – nyilatkozta Redknapp. – Az a lényeg, hogy a június nyolcadikán kezdődő Európa-bajnokságon már egy olyan végleges szövetségi kapitánnyal álljon ki nemzeti együttesünk, aki valóban igen jól ismeri a játékosokat.
 
Márpedig Redknapp szerint Hodgson, a West Bromwich Albion jelenlegi mestere éppen egy ilyen típusú szakember.
 
– Jómagam egy FA Kupát szereztem edzői pályafutásom során, míg Hodgson két országban három csapattal is nyert bajnoki aranyérmet, ráadásul korábban két alkalommal szövetségi kapitányként szintén ténykedett, és köztudomású, Svájccal és az Egyesült Arab Emírésgekkel is bizonyított a maga módján. Egyszóval, semmi sértettség nem él most bennem, hogy Hodgson lehet a „háromoroszlánosok” új szakvezetője – tette hozzá Harry Redknapp.