Soha ne mondd, hogy soha – beszélgetés Erdősné Balogh Erikával

A röplabda huszonhat éve el nem múló szerelem – mondja a sportág nagyasszonya, Erdősné Balogh Erika. A tiszakóródi lány a kortársaihoz képest későn, a debreceni vegyipari elsőseként kezdett röplabdázni, és hihetetlen akaratereje, illetve ahogy mondták – „veleszületett tehetsége” révén négy év alatt a legtöbb hiányosságát kijavította.

Akkor értette meg azt is, hogy mindegy, hová születik az ember, ha megtanulja megragadni a lehetőségeket.

– Tisztában voltam azzal, hogy honnan indultam, milyen hátrányokat kell a többiekkel szemben leküzdenem – emlékszik vissza az indulásra. Debrecenben kezdődött a felnőtt pályafutása, de 1994-től Nyíregyházához kötődik valamennyi hazai és nemzetközi diadala.
 
Mindig mérlegelt
 
– Persze, merültek fel jobb lehetőségek, de mindig mérlegeltem. Viszonylag hamar férjhez mentem, megszülettek a gyerekek, s már nem az volt a lényeg, hogy hová tudok elmenni a legelőnyösebb szerződéssel. Számított a család, mert családmániás vagyok! Nem ért annyit egyetlen hazai vagy külföldi ajánlat sem, amit azzal veszítettem volna, ha nem vagyok velük – összegzi a lehetőségeket és a döntések hátterét Erdősné Balogh Erika.
 
Hiszi és vallja, hogy azért tud sikeres lenni és kapja a pozitív visszajelzéseket – ami nem mindig kimondottan a játékra vonatkozik, hanem az emberi tulajdonságaira is -, mert nem a sikert akarta mindenáron hajhászni. erzékeny ember, aki veszteségként élte meg, amikor az eredmények és a páratlan sikerek ellenére mégis azzal szembesültek: megszűnhet a csapat.
 
– Mindig van valami valamiért. en ekkor sem mentem el, mert azt gondoltam, ha megtalált Nyíregyháza, akkor azt mondom, nem. Megtanultam azt is, hogy ha kell még röplabdáznom, akkor lesz rá lehetőségem. Mindenkor azt kell nézni, hogy éppen hol vagy, és abból kihozni a maximumot – szól az Erdősné-féle életbölcsesség. Igen, az élet valamennyi területén ilyen maximalista, ami miatt gyakran önmagával is konfliktusba kerül, majd rájön, minden megvárja.
 
A Magyar Kupa legjobb négy közé kerülését a fiatalokkal egyfajta „jutalomjátékként” éli meg, hisz abban, hogy meg tudják csinálni, bajnokok lehetnek a NB II-ben, a kupa pedig a ráadás. A 7. és 8. osztályosok alkotta csapatának edzőjeként azt mondja: A hitet és a bátorságot kell megtartani, minden más gyakorlás kérdése.
 
Örök emlék
 
– Ha a hibát nem kudarcként éljük meg, akkor a következő mérkőzésen bátrabban lehet a háló mögé állni – említi a sportfilozófiájáról a Nyírsuli szakágvezetője, s hogy miről szól az élete: „Az a karmám, hogy megmutassam az utat a fiamnak és a lányomnak. Nekem az lesz a legnagyobb boldogság, ha ők – teljesen mindegy, hogy miben – sikeresek lesznek.” Nagyon várta a pillanatot, ezért örök emlék, az élet vagy a sors különleges ajándéka volt, amikor először együtt játszott a lányával, és éppen magyar bajnoki döntőt. Mintha önmagamat látnám. Megvan benne ugyanaz a tűz, mint bennem – érzékenyül el egy pillanatra.
Zsófi sportágválasztásában apró szerepe volt annak, hogy az édesanyja is röplabdázik. Tetszett neki a röpi, és kiderült, tehetsége is van hozzá. Először centert, azután 4-es ütőt játszott, majd feladó lett. Ez is a saját döntése, mert bár ez nagyobb felelősség, de így irányíthatja a csapattársakat. Saját bevallása szerint hamarabb nőtt fel, mint a kortársai, amiben nemcsak a sportnak, hanem annak is nagy szerepe van, hogy 16 évesen már a „NAGY NRK”-ban játszott.
 
– Fejben dől el minden, akarat kérdése, csak rajtad múlik, hová jutsz el – vallja Zsófi, s azt sem tagadja, lusta, ha edzésről van szó, de a pályán viszi a csapatot, húzóember a háló mögött. – Sikerorientált vagyok, győzni akarok, ez anyai örökség. Határozott, amikor azt mondja: „Diákolimpiát akarok nyerni, és meg is fogjuk nyerni”.
 
– Anya nagyon jó csapattárs, biztos pont, sokat számít a rutinja, a tanácsai gyakran átsegítenek minket a holtponton, de mégsem szeretném, ha az edzőm lenne. Állítja, ő és a bátyja sikere is abban rejlik, hogy a szüleik hittek bennük és mindenben támogatták őket. – A tanácsokat mindig meghallgatjuk, ám a döntést nekünk kell meghozni.
 
S, ha Zolinak és Zsófinak is az az álma, hogy külföldön játszanak, akkor apa és anya ott áll majd mellettük. Mert, ahogy Erdősné Balogh Erika mondja: Mindenkinek a saját útját kell járnia, önmagát kell megtalálnia. es ez alól a gyermekei sem kivételek.
 
Ahol az Erdős név összenőtt a sporttal
 
A röplabda szerelmesei éppúgy tudják, mint a kézilabdáé, ha az Erdős család tagjai a pályán vannak, a maximumot fogják nyújtani. Erdősné Balogh Erika Bencs-díjas, ötszörös Magyar Bajnok, hatszoros Magyar Kupa és egyszeres Interliga győztes, sokszoros válogatott, akit többször választottak Magyarországon az év női röplabdázójának. Erdős Zsófia, a lánya 2011-ben kiérdemelte a megye legjobb női röplabdajátékosa címet, a jelenleg NB II-ben szereplő, de a bajnoki álmokat nem illúzióként kergető NRK csapatkapitánya és feladója. Erdős Zoltán kézilabdázó, az NB I. B-ben szereplő nyíregyházi csapat meghatározó játékosa, most kettős játékengedéllyel Nyírbátorban erősíti a gárdát. es nem szabad megfeledkezni a papáról, idősebb Erdős Zoltánról sem, aki röplabda jegyzőkönyvvezetőként sportoló családtagjai egyik legnagyobb szurkolója és kritikusa is egyben.