Horner: Barcelonában nem derül ki az erősorrend

image

A Red Bull Racing csapatfőnöke szerint a Spanyol Nagydíj nem mutat megfelelő képet arról, milyen lesz a 2012-es szezon hátralévő részében az erősorrend, mert a mezőny eleje nagyon szoros.
 
A Circuit de Catalunya pálya aerodinamikai igényei erős képet mutattak a csapatok erejéről és amelyik autó gyors volt ezen a pályán, az minden típusú pályán versenyképes teljesítményt tudott nyújtani.
 
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner azonban úgy gondolja, az idei évben más lesz a helyzet és a barcelonai versenyből nem lehet következtetéseket levonni a szezon hátralévő részére.
 
„Szokás szerint Barcelona meglehetősen jól mutatja az autó teljesítményét: ha az autó itt jól működik, akkor a többi pályán is jól teljesít. Ezt lehet-e alkalmazni az idei évben is, ki tudja? Biztos vagyok benne, a legtöbb csapat fejlesztésekkel érkezik a barcelonai versenyre. Ez lesz az első európai futam, így ide a csapatok új elemekkel készülnek, mi sem vagyunk kivétel. Elragadó lesz látni, hogyan alakul a helyzet a csapatok között.”
 
Horner szerint az idei bajnokság teljesen eltér a korábbi években teljesítettektől – több csapat képes a futamgyőzelemért harcolni.
 
„A McLaren nagyon erősen kezdett és az első néhány versenyen nagyon versenyképesek voltak, de a Mercedes felfordította a dolgokat Kínában és a Lotus erős volt Bahreinben. Sokat változik a helyzet. Hagyományosan a McLaren és a Ferrari mindig nagyon erős, de a verseny sokkal durvább az idei évben. A Mercedes és a Lotus erős, a Sauber pedig Malajziában veszélyesen közel volt, nem hiszem, hogy ezt meg lehetett volna jósolni.”
 
Habár a versenyképes mezőny és a trükkös gumistratégiák miatt a csapatoknak nehezebb győzelmet szerezniük, Horner úgy gondolja, ez egészséges a sport számára.
 
„Ez izgalmas. Azt hiszem, az idei versenyek nagyon jók. Nekünk jobb lenne az unalmas, domináns bajnokság, de a sport szempontjából nagyszerű a verseny és nagyszerű, hogy több autó és pilóta képes felforgatni a versenyeket és győzelemre hajtani.”
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.