„A korábbi években megszokottnál szerényebb az érdeklődés, de idén is egy csodalatos eseményt tervezünk. Kérdéses még a külföldi futóturisták részvétele, ők ebben a helyzetben az utolsó pillanatban döntenek majd az utazási szabályok ismeretében. ” – mondta Kocsis Árpád versenyigazgató.
A klasszikus felmaratoni táv a legnépszerűbb az ismert személyiségek körében is:
Tóth Barnabás az „Akik maradtak” című, az idei Oscar-díjra jelölt 10 legjobb külföldi alkotás közé még beválogatott film rendezője így nyilatkozott:
„Saját edzéstervem van, sok táblázatot nézegettem de bevallom az mind intenzívebb és több, mint ami nekem most 3 gyerek és a sok munka mellett belefér. Örülök, ha a heti 40 km összejön és bízom benne, hogy ez kellő erőt ad.”
Erdély Mátyás az Oscar-díjas „Saul fia” Kossuth-díjas operatőrétőre ugyan rutinos félmaratonistának számít, ám mivel majd’ tíz éve indult ezen a távon, ezért edzéstervvel készül a nagy visszatérésre.
Cser Krisztián operaénekes felkészülése is jó ütemben halad, reményei szerint minden adott lesz ahhoz, hogy élete első félmaratonján elégedetten érjen célba szeptember 6-án.
„Az első félmaratonomat tavaszra terveztük edzőmmel Baráth Gabriellával, de a járványhelyzet miatt ezt a „fellépést” prolongálnunk kellett őszre, a Wizz Air Budapest Félmaratonra. Július végén egyéni rekordot futottam egy 10 km-es versenyen, 4 perccel megjavítva eddigi legjobb időmet, így már csak ezt a formát kell megtartanom a következő egy hónapban.” – mondta a Magyar Állami Operaház basszistája.
Az esemény mindhárom távjára lehet nevezni a helyszínen is. További információk: www.fuanet.hu
Forrás, fotó: futanet