Az előttünk álló újonchoz látogatunk szombaton

Következik: Az NB I A-ban és az U23-ban is idegenbeli meccs következik a bajnokságban. Jászberény – Factum Sport Debrecen párharcot rendeznek szombaton (nov. 26.). A kicsik meccse is érdekes lehet, de igazából mutatja a két klub utánpótlása közti különbséget, hogy a jászságiak az U23-as országos vetélkedésben egyelőre még nem nyertek, így tök utolsók, míg a mieink egy vereség mellett 6 alkalommal legyűrték aktuális ellenfelüket, tehát hoznunk kellene ezt a találkozót is. Kicsit a salgótarjáni effektus köszön vissza, tavaly ugyanis velük voltunk nagy csatában a bent maradásért (felnőtt NB I A), ami össze is jött nekünk, s őszintén, fájt volna, ha egy utánpótlására alig költő klub hosszabított volna élvonalbeli tagságot az NB I A-ban, s nem mi, akik azért elég szépen szereplünk a kicsiknél, tehát van jövője Debrecenben a férfi kosárlabdának, még ha pillanatnyilag nem is állunk túl fényesen a nagyoknál.Természetesen az utánpótlással nem lehet, s nem is akarunk takarózni, de ezt is látnia kell a debreceni kosaras szimpatizánsoknak, támogatóknak, a kosaras társadalomnak – akiket továbbra is szeretettel várunk a hazai meccseinkre (is), ne csak a netről vagy a sajtó egyéb formáiból értesüljenek arról, mi történik a Factum körül, hanem saját maguk nézzék meg élőben.Szóval szerintünk marhára nem mindegy, hogy valahol próbálnak építkezni, gondolnak a jövőre is, vagy csak összedobnak (akár anyagi erőn felül is) egy élvonalbeli gárdát – legyen benne három légiós, aztán a maradék helyeket kitöltjük magyarokkal, ha már muszáj, s majd csak lesz valahogy…Tehát szombaton Jászberény – Factum csata várható. A nagyok 18.00-kor kezdődő meccse komoly mércéje lesz a mieink jelenlegi állapotának, hozzáállásának, tudásának. Ez után nem lehet majd sokat magyarázkodni. Vagy jól kosarazunk a Jászberény ellen vagy nem. Eddig ugyanis két kivételtől eltekintve (Szeged és Sopron) olyan ellenfeleket kaptunk, akik ellen bizony jelenlegi állapotunkban kevés realitása volt a győzelemnek, ám – bár a JKSE otthon a fogadóirodák szerint bizonyára esélyesebb a Factumnál a sikerre – most itt a lehetőség, hogy megmutassuk, nem csak egy jó meccsünk volt eddig a szezonban, a Szeged ellen (meg Sopronban is volt sansz a sikerre, de ott nem jött össze végül), hanem idegenben is képesek vagyunk élni a reális eséllyel!Nem lesz könnyű – ezt jegyezzük meg gyorsan -, de legalább kiderül, mire vagyunk jók egy csomó edzés, felkészülési és tétmeccsek után 2011. november 26-án, az aktuális NB I A-s szezon 8. fordulójában, egy nyár végén elég jól erősítő, de azért mégiscsak újonc gárda ellen idegenben.JÁSZBEReNYI és FACTUMOS adatokA hazaiak három amerikaival állhatnak fel, közülük azonban Johnsonról kevesebbet tudunk, mivel nem rég érkezett csak az addig alapember Dawson helyére, aki sérüléssel bajlódik. Az Albacomp ellen már játszott az új fiú, 12 pontot termelt irányítóként.Hodgest már nevesebb gárdákból is ismerhetjük, a Paks mezét viselte korábban a fürge, jó kezű hátvéd. Az igazi nagy ász azonban a jelek szerint a szintén ismerős Jones, aki Albacomp-ezüsttel a tarsolyában érkezett vissza Magyarországra, Jászberénybe. Jones kapcsán meg kell említeni, hogy az eddigi 7 fordulóban gyakorlatilag mindig ott volt vagy a legjobb pontszerző vagy a legjobb lepattanózó helyén, néha mindkét titulust egyszerre szerezte meg magának, ami módfelett erős, hasznos produkciót sejtet.Jones eddig a teljes mezőny 5. leghasznosabb kosarasa (átlagban 30,14 IBM ponttal). Persze mielőtt hanyatt esnénk, jegyezzük meg, a legjobb magyar alakulatoknál talán nem véletlenül nincs annyi kiemelkedő egyéni teljesítmény (az első ötben szegedi, nyíregyházi, kaposvári, jászberényi játékos van, meg egy falcós). Ők ugyanis (Szolnok, Albacomp stb…) csapatként a legjobbak. Ettől függetlenül tisztelni kell a remek játékosok remek produkcióját is, főleg, ha ilyenek ellen készülünk. Aztán minden tiszteletünkkel együtt is ki kell őket kapcsolnunk a meccsből, amennyire csak lehet, s ez esetben nagyot lépühetünk előre a győzelem felé! Egy Szolnok esetében nem elég 1-2 emberrel „elbánni”, de a kisebb alakulatoknál (jegyezzük meg: nálunk is így van ez!) olykor elég, ha a legjobbat megfogja a csapat. Persze ez csak laikus okoskodás, nem szakmai irányvonal, ám van némi köze a valósághoz, talán túlzás nélkül állíthatjuk.De nézzük tovább a statisztikát!Ha már a jászberényi leghasznosabbról szó volt, térjünk ki a Factum legmagasabb IBM pontjával rendelkező emberére is, aki nem más, mint Justin Ingram (24,29), s aki ezzel a mezőny 12. helyére jó jelenleg, 7 forduló után.Jonathan Jonesra visszatérve: ő a lepattanó listán is előkelő helyen áll: egészen pontosan ő az első! A meccsenkénti 13,71-es átlaga pokolian jó. Még szerencse, hogy a második nyíregyházi Miskovics után a lista harmadik embere egy bizonyos Szabó Miklós a Factum Sport Debrecen centere, aki szintén 10 felett (10,43) kapkodja le a lepattanókat átlagban. (Itt jegyezzük meg, hogy a most sérült jászsági Dawson karmesterként is 6 felett szed reboundot meccsenként, illetve hogy a debreceni Kenny Izzo a mezőny 16. legjobbja ebben a műfajban, holott játékidőt tekintve nem a legtöbbet foglalkoztatottak között köszönthetjük őt – az 57. helyen tanyázik a maga találkozónkénti nem egészen 24 játékpercével!).A legjobb pontszerzők listáján a jászberényi Jones a 6. helyet foglalja el, kereken 20-as átlaggal. Ebben a mi Ingramünk megelőzi őt. Justin a teljes mezőny 4. helyezettje 22,43-as átlaggal, ami alig marad el az éllovas szegedi Ivosev kereken 23-as átlagától!Nyilván a számok, az egyéni statisztika többek között puszta érdekesség, nem más, mivel ettől még nem lesz csapat a csapat, ráadásul tudjuk jól, a légiósoknak nem árt, ha rámennek egy kissé az egyéni mutatóik felturbózására is, ha később még jobb ajánlatot akarnak kapni, de azért a számok megmutatják, hogy ha valaki extra teljesítményre képes, akár folyamatosan is, tehát nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, bár túl nagy jelentőséget sem szabad tulajdonítani ezeknek az értékeknek. A lényeg: kezeljük helyén az adatokat.Ami a magyarokat illeti a Jászberényben, Horti Bálint nyáron Debrecenben is volt próbajátékon, de végül nem itt kötött ki, hanem az újoncnál. A jó kötésű center elkaphatja a fonalat, de egyelőre talán picit az alatt teljesít, mint amit elvárhattak tőle.Bojan Sormaz, aki szerbiai-magyar, szintén játszott errefelé, még egy másik debreceni alakulatban, s neki bizony volt olyan mérkőzése már idén, amikor nehezen tudtak vele mit kezdeni az ellenfelek, de olyan is akadt, amikor alig tett valamit a közösbe.Medve Máté a fiatal tehetségek sorát erősíti, ám talán tőle is többet vártak előzetesen. Bár még messze a bajnokság vége, belelendülhet – reméljük, nem ellenünk teszi meg az első ilyen irányú lépéseket…A rutinos Wehner Zoltán és Fülöp Gábor (utóbbinak megint csak van debreceni múltja) lehet még olyan kosaras, aki jó csapatemberként tolhatja együttese szekerét.Mindent egybevéve, bár tudjuk, a légiósok alapvetően meghatározzák egy-egy magyar élvonalbeli alakulat játékát, a Jászberénynre ez fokozottan igaz. Gyakorlatilag mindenhol vannak olyan magyarok, akik nem csak hébe-hóba, hanem viszonylag rendszeresen húzóemberek a külföldi srácok mellett (vagy olykor előtt), ám a JKSE egyelőre nem tud felmutatni olyan magyart, aki tartósan kiemelkedne az átlagból – s ezzel nem az ottani honfitársakat akarjuk lebecsülni, de a számok jelenleg ezt mutatják. Persze, ahogy azt már jeleztük többször is, ezek csak adatok, s ha az együttes jól van összepakolva, mindenki betölti a maga szerepét, s kiveszi a részét a csapatjátékból – közkedvelt kifejezéssel élve, ha jó a csapatkémia -, akkor látszólag sok közepes teljesítményű egyéniségből, valamint 1-2 extrát nyújtó kosarasból is lehet ütőképes alakulatot formálni, amennyiben megfelelő a kispadról érkező szakmai háttér.CSAK  A FACTUMRÓLA Factumban a két legjobb mutatókkal rendelkező (Ingram és Szabó) mellett nagy szükség van a többiek fokozott szerepvállalására is. Most direkt nem a két húzóemberről lesz szó, mivel két emberrel nem lehet meccseket nyerni, vagy csak nagyon ritkán.Kaluha Csaba már tett róla, hogy rá is odafigyeljenek az ellenfelek, vele, ha egészséges (vagy ahhoz közel van) sokat bővül a kinti repertoárunk. Anélkül, hogy különösebb tippeket adnánk a vetélytársaknak – hisz jól ismerik őt Debrecen határain kívül is -, említsük meg, hogy Csabi jól dob messziről, magabiztosan vezeti a labdát, erőszakos támadásban és védekezésben is, ha kell, emellett gyors, és felveszi a kesztyűt, amikor az van soron. Le kell higgadnia, hogy ne tudják felhúzni (sokszor egyértelműen látszik, hogy szándékosan erre utazik egy-két ellenfél), s akkor komoly kosaras válhat a még mindig csak 21 éves srácból.Kovács Imre, Takács Dániel , Boros Gábor és Tóth Gábor a rutinos szekció képviselőjeként jelentkezett már nagyon jó meccsel ebben a szezonban is. Imi, ha elkapja a fonalat megszórja magát távolró, de akár a palánkok alatt sem gyámoltalanodik el (csak néha). Jól is védekezik Imi – ha éppen jó passzban van. Gabesz ugyancsak tapasztalt védő, emellett a tipikus Mr. Vajkéz, a távoli dobások mestere (mondjuk Imi sem „rossz” éppen messziről…), aki ráadásul olykor megcsillantja a gyűrű közeli helyzetek megoldására alkalmas énjét is. Volt már szép alapvonali betörése Gabesznek, majd kosárszerzése nem egyszer, de a betörés-kiosztásból is kiveszi a részét, ha kell. Mindkét játékos esetében el lehet mondani, ha kapnak elég játékidőt (ugye ez a „ha” azért kell oda…), akkor néha bátrabban, többet vállalva kéne kosarazni – persze a szakmai vezető utasításai az irányadóak elsősorban, akié a felelősség is… Dani a remek helyezkedésével, ütemérzékével sokat segít azon, hogy elvileg nem 4-5-ös magasságú. Megvan az intelligenciája is a hasznos kosárlabdához. Talán néha pont kevesebbet kéne az eszét használnia (gyenge tipp a honlap szerkesztőjétől ;), s inkább durr bele, csapjunk a lovak közé módon behergelnie magát. Ki tudja… Mindenesetre Dani az, aki a fontos lepattanókat sokszor összeszedi, aki jókor van jó helyen. Többek mellett neki is volt komoly sérülése, amiből talán még mindig nem jött ki teljesen, de reméljük, mihamarabb 101%-os lesz! A csapatkapitány Boros Gáb az, aki jó lábbal, fejben és a keze is remekül üzemel. Nem mindig száz százalékos az egészsége, de ha játékra alkalmas, hasznára van csapatának. Nem tipikus irányító, de képes felpörgetni a többieket, emellett a távoli dobásokkal is meg lehet bízni egészen nyugodtan, meg a betörésekkel is. Jó lenne, ha ő is többet vállalna.Kenny Izzo Justin mellett a másik amerikai játékosunk. Ő védekezésben segíti elsősorban a gárdát, remek blokjjai, lepattanói vannak. A támadások során is bátran megy a reboundért, ám a helyzetek kihasználásában előre kéne lépnie, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy a neheze megvolt, aztán elmaradt a kosárszerzés. Időnként az elmélázásra is hajlamos, ám a Factum tagja ő is, így a bíztatásnak nyilván jobban örül, illetve attól jobban fog menni neki, mint ha csak a negatívumokkal szembesítik.A fiatalok közül Timkó Norbert még nem játszik túl sokat, s neki sok-sok vért kell még innia, hogy „leharapja” ellenfeleit a pályáról, ám technikai képzettsége a magyar átlag feletti a magas emberek között. Erre lehet építeni a jövőben, s akkor jó centerré válik.Mondzinger Márk néha hajlamos arra, hogy elszálljon fejben, de azt nem lehet elvitatni, hogy a lelkére veszi csapata sorsát, hogy igyekszik jól teljesíteni, s hogy nagyon jó kis bedobó lehet belőle, hiszen pompás, magasról elengedett távoli tempói élményszámba mennek. Neki ráadásul kifejezetten erőssége a fizikuma is. Pék Dávid az U23-ban való sok játékperc mellett a nagyoknál egyelőre epizodista, ám remek keze van, okosan kosarazik, bár még mindig kell fejlődnie az irányítói képességek terén, ám van hozzá affinitása és nem fél a munkától sem.Vas Viktor hasznos középjátékos lehet. Nagy lélekkel megy a labdákért, általában nem látható rajta, hogy hanyatt esne a nevektől vagy attól, ha valaki 10 centivel nagyobb nála. Ha megkapja a maga feladatát, azt igyekszik megoldani. A nyári Universiadé válogatott tagja is volt Vitya, bízunk benne, hogy egyre többet tud tenni a Factumért az NB I A-ban is. Legutóbb például egészen szépen helytállt a körmendiek ellen, amikor Mikinek pihennie kellett.Papp Tamást is a rutinosak között kéne említeni, de ő egy kicsit külön eset. Volt 1-2 év kihagyása a kosárlabdában, ezért nincs annyi meccs a háta mögött, mint a legtöbb hasonló korúnak (Danival egy korosztály ő, vagyis 25 éves). Annak idején tizenévesen szinte mindent elért Debrecenben, volt Amerikában is jó pár évig, s remek fizikális adottságai vannak. A meccsek során hajt becsülettel, védőfeladattal is meg lehet bízni. Reméljük, idővel egyre több lehetőséget kap majd, amivel élni is fog!Varga Ádám nem mindig tagja az első keretnek (mással is van ez így), de az U23-asoknál többnyire nagyot alakít, s a felnőtteknél sem vall szégyent, amikor pályára küldik. Emlékezhetünk rá, például az Albacomp ellen is volt tökös betörése, kosárszerzése, de máskor sem tojja össze magát – vagy csak jól titkolja, ha be van rezelve ;). Tehetséges, ehhez nem fér kétség, jól dob messziről, vannak egyéni ötletei is, amiket – ez fontos – meg is valósít néha a pályán. Magasabb már nemigen lesz (most olyan 192 centi körül mozog), de ettől még jó kis ketteske lehet belőle.Stretea Máté vagy éppen Balogh András szintén volt már a felnőtt keret tagja, de most csak az U23-at erősítik. Az is szép feladat, siekeresek is a srácok, aminek nagyon örülünk, ráadásul a Shirian-alakulatból vezet az út a nagyokhoz. Nem csak kettejüknek, hanem bárkinek, aki a kisebbeknél kiérdemli ezt.Szombaton pedig: HAJRÁ FACTUM! Jászberényben is…

A cikk folytatódik..! kattintson ide!