Pályán tartott válogatott

A listavezeto Szeged dolgát olykor megnehezítette a tinicsapat, amely több frontons is helytáll. Az eddigi tíz bajnokiját átlagban közel harmincpontos különbséggel nyerte meg a Szeged KE az amator noi NB I-ben. Ehhez képest a százszázalékos listavezeto legutóbb Nyíregyházán csak tizennyolccal diadalmakodott (85—67). A csak pedig szándékosan nincs idézojelben, hiszen a Nyíregyházi FSE-NYKS titánjai olykor alaposan megnehezítették a csupa élvonalbeli múlttal (és jövovel) rendelkezo Tisza-partiak dolgát. — Tényleg ügyesek voltak a lányok, jól játszottak — foglalta össze a lényeget Farkasinszki Gyuláné, az NYFSE-NYKS edzoje. — Az elején sikerült meglepnünk az ellenfelet, igaz, „cserében” az elso negyed hátralévo részét alaposan megnyomta a Szeged, ekkor voltak gondjaink. Utána viszont teljesen egyenrangú partnereknek bizonyultunk, az ellenfél edzoje csak az utolsó három-négy percben kezdte el foglalkoztatni cserejátékosait, addig az a hat ember játszott, aki tavaly az A csoportban is. A korábbi válogatott Furész Emoke sem kapott pihenot, ezt nekünk kellett kiharcolnunk. A mi lányainkat bizonyára feldobta, hogy neves rivális ellen játszhatnak felszabadultan, no meg a budaörsi diákolimpiai országos elodönton elért siker is jót tett a lelkeknek. Igen, olykor furcsa helyzetben van a foiskolai színekben versenyzo csapat, hiszen gyakran a felnott mezonyben vívott meccsek jelentik a felkészülést a korosztályos bajnokikra és a diákolimpiai csatákra. Így megy ez már évek óta, ennek fényében a mostani eredményességre (négy gyozelem mellett hét vereség) sem lehet túlontúl sok panasza a szakvezetésnek. Nem rossz, de lehetne jobb — Állhatnánk egy picivel jobban is, hiszen a bajnokság elején hazai pályán két egypontos vereséget is elszenvedtünk — mondta Farkasinszkiné. — Kíváncsian várom például a Kecskemét elleni mérkozéseinket, mert ha azokon úgy tudnánk játszani, mint szombaton, akkor közel kerülhetnénk egy újabb meglepetéshez. Sajnos, szerkezeti gondokkal is meg kell küzdenünk, mert a palánk alatt nincsenek olyan meghatározó játékosaink, mint amilyen az utóbbi években Sipos Melinda, Farkasinszki Orsolya vagy Réti Beatrix volt. Most a „kicsik” a jobbak, legtöbbször az o ponterejükre lehet építeni, de nem ártana, ha a magasabb játékosaink is fejlodnének az egy egy elleni játékban vagy a hárompontos dobásban. Az egész bajnoki mezony második legeredményesebb játékosa a nyíregyházi Papp Klaudia, aki szombaton is a legtöbb pontot (24/12) dobta a pályán lévok közül. A mindössze 16 éves irányító az értékindex alapján is harmadik az amator noi NB I. Keleti csoportjában. Szép jövo elott áll? — Ha ugyanolyan komolyan fogja venni a kosárlabdát a következo években is, akkor igen — véli a foiskolások edzoje. — Dia olyan típus, aki nem nyafog, ha dolgoznia kell, de még nagyon sok munka vár rá, és olykor még nem tud megfelelo döntést hozni a pályán. Tény, nem túl magas játékos, de egyrészt még nohet, másrészt láttunk már olyan 170 centi alatti irányítót, aki megélt a noi mezonyben.  – Bodnár Tibor –

A cikk folytatódik..! kattintson ide!