London 2012 – Kenyai ökölvívónő álmai

image Elizabeth Andiego kenyai ökölvívó bízik benne, hogy a pénteken rajtoló londoni olimpián úgy szerepel, hogy hazájában még több nő fordul a sport felé.

    A 75 kilogrammos súlycsoportban érdekelt Andiego Kenyában önkéntes munkával segíti a női boksz elterjedését. Az olimpiai médiaszolgáltató tájékoztatása szerint a Boxgirls elnevezésű programban jelenleg 600-an vesznek részt.
    Andiego elmondta, hogy öt éve kezdte el az ökölvívást, mert már nem érdekelte a labdarúgás és a tekvondó.
    „Csak ki akartam próbálni. Aztán néhány hónap edzés után már tényleg a ringben találtam magam. Nagyon szeretem” – mondta a 25 esztendős Andiego. „Kenyában a bokszot még nem veszik komolyan. Hosszú idő kell ahhoz, hogy az emberek hozzáállása megváltozzon. Ha sikerülne érmet szereznem Londonban, az biztos a női sportra irányítaná hazámban a figyelmet.”
    A női ökölvívás most szerepel először az olimpia műsorán.

Share: