Ezekben a napokban néhány meghatározó labdarúgó a kerek születésnapját ünnepli, és bár Szoboszlai Dominiket nem akarjuk Peléhez hasonlítani, nekünk, magyaroknak a Red Bull Salzburg csillaga testesíti meg futballunk jövőjét, de most már jelenét is. „Szobo” – ahogy Mozart városában becézik – vasárnap ünnepli huszadik születésnapját, ebből az alkalomból interjút adott az Indexnek.
Szoboszlai Dominik (fotó: index.hu)
Milyen volt az első húsz év? Kisgyermekként mit tervezett, és abból mi valósult meg?
– Amit terveztem, az egyelőre megvalósult, minden nagyjából úgy halad, ahogy azt szerettem volna. Focista szerettem volna lenni, azt hiszem, ez sikerült. Elég jó úton haladok az álmaim megvalósítása felé.
Konkrétabban?
– A Bajnokok Ligájában szerettem volna játszani, a BL-himnuszt a pályán hallgatni, és nem csak az interneten vagy a tévében. Ez már sikerült is, ezen az úton haladok tovább.
Időarányosan jól áll?
– Szerintem igen, tizenkilenc évesen nem mindenki mondhatja el magáról, hogy van nyolc BL-meccse – hat plusz kettő a selejtezővel együtt –, amelyen rúgott három gólt…
És nem akármilyen gólt!
– Hát a szerdait tényleg elég jól eltaláltam a Lokomotiv Moszkva ellen, azt kell hogy mondjam.
Felidézné?
– Meg volt beszélve, hogy nem megyek ki a szögletet rúgni – egyébként ez volt az egyetlen eset, hogy nem én végeztem el a szögletünket vagy a szabadrúgásunkat –, ehelyett Junuzović rúgja, én pedig visszamozgok, miközben mindenki elmegy az emberekkel az ötös környékére. Úgy is történt, Junuzović hozzám passzolta a labdát, én pedig rátekertem erőből a hosszúra. Aránylag jól sikerült.
Esterházy Mátyással, a menedzserével tökéletesnek tűnő párost alkotnak. Mennyire volt meghatározó az ön életében ez a találkozás?
– Tizennégy éves koromban látott először játszani, egy év múlva találkoztunk. Elég fontos, hogy ő mellettem volt végig az eddigi karrieremben, és még mindig mellettem van. Nélküle nem biztos, hogy itt lennék, ahol most vagyok. Úgy gondolom, a helyes irányba viszi a pályafutásomat, ezért is vagyok vele. A mi kapcsolatunk nemcsak menedzser-játékos kapcsolat, hanem annál több: mindenről tudunk beszélni, ami csak barátok között fordulhat elő. Igen, Matyi nagyon fontos nekem.
Egy ilyen együttműködésben a bizalom a legfontosabb.
– Ez abszolúte megvan, kölcsönösen elfogadjuk egymás véleményét.
Az ön életében – és most elsősorban a szakmai szempontokra gondolok – ki a három legfontosabb ember?
– Hú… Mostanában egy kicsit megváltozott az életem, mert három hónapja újra van barátnőm, és ő nagyon fontos a számomra. Ezért inkább négy embert mondanék, sőt, inkább ötöt: a húgom, Szofi, de ő még csak négyéves, apukám, anyukám, Matyi és a barátnőm. Ebben benne van a szakma és a magánélet is. Úgy gondolom, ők azok, akik nekem a legjobbat akarják, és akik mindenben tudnak segíteni.
A minap megnéztem egy videót, amit a szlovákoknak lőtt válogatottbeli gólja után készítettek. A riporter megkérdezte, mire gondolt, amikor Dzsudzsák Balázs átadta a labdát a szabadrúgás előtt, és ön azt felelte: Hát arra, hogy berúgom! Emlékszik erre?
– Most nem, de el tudom képzelni, hogy tényleg erre gondoltam.
(A teljes interjú az index.hu oldalain olvasható.)
