Babos Tímea örömmel vesz részt a magyar tenisz megújításában. A sportolói bizottság elnökeként, nemcsak a profik, de valamennyi játékos érdekeit képviselni szeretné, különös tekintettel az utánpótláskorúakra.
Babos Tímea és Thomas Drouet (fotó: Gy. Szabó Csilla)
Bármilyen furcsa és nehéz év is volt a 2020-as, Babos Tímea újabb fantasztikus páros sikereket ért el Kristina Mladenovic oldalán. A magyar-francia kettős szettveszteség nélkül nyerte az Australian Open döntőjét, nem talált legyőzőre a Roland Garroson sem, a kettő közötti US Openen pedig egy, a koronavírus-járvány kapcsán hozott furcsa döntés miatt, játék nélkül nyilvánították őket vesztesnek a legjobb 16 között. A nehezen megérthető közjáték ellenére a szakma ismét őket választotta az év párosának. Korántsem véletlenül.
Az esztendő krónikájának legfontosabb eseménye, az eredményeken túl, Timi edzőváltása volt, hiszen visszatért korábbi nagy sikereinek kovácsához, a francia Thomas Drouet-hoz.
− Thomas nagyon határozottan nyilatkozott a közös jövőjükről, egy percig sem kételkedik abban, hogy ismét sikeresek lesznek együtt. Ön is így gondolja?
− Ha nem hinnék Thomas-ban, akkor nem dolgoznék vele. Nagyon jó edzőnek tartom, aki motiválni tud, ha pedig arra van szükség, akár kemény kézzel is képes bánni velem. Korábban hosszú ideig dolgoztunk együtt, sikeresek voltunk, egyéniben vele értem el karriercsúcsomat a világranglista huszonötödik helyét. Az útjaink akkor mégis elváltak, mert semmi újat nem tudtunk egymásnak mutatni, s úgy éreztük, “leült” a kapcsolatunk. Váltanom kellett, ez kétségtelen tény. A közben eltelt idő alatt azonban mindketten sokat tanultunk, ezért hiszek abban, hogy újabb sikeres, közös évek következnek.
− Thomas Drouet nemcsak párosban szeretné a csúcson tartani, de egyesben is hasonló magaslatokba tervezi visszahozni. Ehhez kemény munka kell, de közösen talán sikerülhet.
− Minden nagy siker mögött egy csapat áll, nekem pedig hosszú évekbe telt, hogy egy igazán jó teamet alakítsak ki. Utóbbin nemcsak a szakmai stábot értem, annál szélesebb támogató bázisra van szükség ahhoz, hogy minden a helyén legyen. Amit elértem, abban a családomnak, a barátaimnak, a szurkolóimnak, a szponzoraimnak és még másoknak is nagy szerepük van. Tisztában vagyok azzal, hogy Thomas és én kevesek lennénk a sikerekhez. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, kulcsfontosságú, hogy mi ketten hatékonyan és összhangban tudjunk dolgozni. Visszatérve az egyesre vonatkozó terveinkre, miután egyszer már sikerült a legjobbak közé jutnunk, miért ne sikerülne másodszor is? Az oda vezető utat már nagyon jól ismerjük. Sőt, ki merem jelenteni, hogy a mai jó formában játszó Timi, megverné a négy évvel ezelőttit, azt, aki a huszonötödik volt a WTA ranglistáján. Ehhez világosan kell látni, hogy ilyen rövid idő alatt is hatalmasat változott a játék, a színvonal pedig folyamatosan emelkedik.
− Tudjuk, hogy fontos az edző személye. Mitől függ, hogy kivel ér el végül sikereket és kivel nem?
− A versenyek és az edzések idején egyaránt nagyon sok időt töltünk az edzőnkkel, minimum tíz-tizenkét órát naponta. Ezért nagyon fontos, hogy meg legyen a kellő összhang. Számomra mindig is fontos volt a személy, akivel az időm nagy részét töltöm. Az elmúlt évek tapasztalata azonban azt mondatja velem, hogy a személyiség néha kevés. Előző mesterem, Mike (Michael Joyce – a szerk.) fantasztikus ember, imádom, becsülöm, tisztelem, tehát csakis jót tudok róla mondani. Mégsem működött közöttünk igazán a kémia. Ebben persze a több mint hat hónapos kényszerszünet is benne volt, de nemcsak az. Thomas szerintem sokkal jobban kezeli az egyéniségemet. Még akkor is, ha rendkívül lobbanékony, energikus ember, bár lehet, hogy pont ezért érti meg az én reakcióimat is. Bízom benne és az általa megtervezett munkában, ebben nincs semmi változás.
− Lehet-e rangsorolni a számtalan címe és győzelme között? Ha igen, melyiket tartja a legfontosabbnak?
− Az Év párosa-díj azért különlegesen szép elismerés a számunkra, mert a nemzetközi szaksajtó szavazatai alapján ítélték oda, így különleges súlya van. A US Openen történteket ráadásul nagyon nehezen emésztettem meg, borzasztóan fájt az igazságtalanság. Kikivel sokat sírtunk miatta, ezért egyfajta elégtételnek is tekintettük a díjat. A győzelmek között nem szeretek rangsort felállítani, mindegyik különleges a maga nemében. Természetesen az első Grand Slam-diadal nagyon kedves a szívemnek, ahogy a párizsi sikerek is, hiszen ezeket Kiki hazájában értük el, de a WTA Finals-címvédésekre is nagyon jó visszaemlékezni. Ugyanakkor az első tízezer dolláros tornagyőzelmemet sem feledem, pedig mindössze tizenhat éves voltam akkor. Hasonlóan belém égett Halep, Pliskova, vagy Oszaka legyőzése is. Sok szép siker van mögöttem, pár év múlva talán még a mostaninál is jobban fogom őket értékelni.
− Felmerült-e bármikor önben és Kristinában, hogy rutinból oldjanak meg egy meccset, hiszen a világ legjobbjai?
− Nem, ilyen gondolatok soha nem fordultak még meg a fejünkben! Mindig a soron következő párosra koncentrálunk, miközben a mögöttünk lévő nagy csatákra támaszkodunk. Ezek lehetnek pozitív vagy épp ellenkezőleg, negatív tapasztalatok, mégis egytől-egyig erősítenek bennünket. Azt hiszem, pontosan abból fakad az erőnk, hogy minden meccset komolyan veszünk, és mindegyikből tanulunk valamit.
− Az idei Roland Garros nemcsak a koronavírus-járvány miatt volt különleges, de a hatalmas lelki teher miatt is, amit a US Openen történt eset rakott a vállukra. Hogyan tudták mégis győztesen megoldani ezt a kényes helyzetet?
− Nagyon nehéz volt a New Yorkban történtek után talpra állni. Én, személy szerint, csak a reptéren fogtam fel a történteket. Kiki azonban nálam is rosszabbul járt, hiszen több tucatnyi negatív teszt ellenére is karanténba kényszerült. Ilyen körülmények között, érthető módon, alig tudott a Garrosra koncentrálni. Ezért a szokásosnál is jobban akartunk, ami miatt néha-néha már görcsössé váltunk. A legrosszabb játékunkat szerintem épp a döntőben mutattuk be, de összességében sem volt egyetlen, igazán felszabadult meccsünk. Hogyan nyerhettünk mindezek dacára? Úgy, hogy egymásért, egymásnak játszottunk. Erre pedig különösen büszke vagyok. És leszek is, amíg élek.
− Milyen fizikális és mentális állapotban zárja az esztendőt?
− Erőnlétileg szerintem rendben vagyok, kicsit átalakítottuk a testemet, többet futok hosszú távokon, és a kondiprogramomat is átírtuk. Mentálisan viszont kicsit más a helyzet, nehéz feldolgozni az idei évet, hiszen egyéniben egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy terveztem. De továbbra is hiszek abban, hogy a kemény munkának mindig megvan az eredménye. Éppen ezért, most nagyon motiváltnak érzem magam. Pedig a bizonytalanság miatt az évnek voltak olyan periódusai, amikor azt sem tudtam pontosan, miért edzem? Szerencsére ez az érzés már a múlté, és elszántan készülök a jövő esztendőre.
− Az MTSZ új vezetése Önt kérte fel a játékosok bizottságának vezetésére. Milyen tervekkel vág neki az új szerepkörnek?
− Amikor korábban kritikát fogalmaztam meg a szövetség akkori vezetésével szemben, azzal határozott célom volt. Úgy gondolom, hogy ez most megvalósult. Nagyon örültem a felkérésnek, hiszen már korábban jeleztem, hogy részt szeretnék venni a magyar tenisz megújításában. Úgy gondolom, hogy a játékosok érdekeit a játékosok tudják a legjobban képviselni, így mindenképpen fontos szerepünk lesz. Jó érzés, hogy számít a véleményünk, az érdekeink, az igényeink. S bár talán furcsának tűnhet az én számból, de egyáltalán nem gondolom, hogy a bizottságnak kizárólag a profik érdekeit kellene képviselnie. Sőt, nagyon fontosnak tartom az utánpótlás helyzetének javítását, és a hazai versenyzőknek is vannak megoldásra váró problémáik. A bizottság vezetése egy komplex és nehéz, ugyanakkor igen megtisztelő feladat a számomra, amit a legjobb tudásom szerint fogok ellátni. A WTA-nál is már többször felkértek, hogy vegyek részt a hasonló testület munkájában, de eddig mindig nemet mondtam. Elsősorban azért, mert az értékrendem igen hagyománytisztelő, és vannak olyan dolgok a nemzetközi teniszéletben, amivel nem tudok azonosulni. Vannak olyan képviselők, akik nem igazán „kóstoltak” bele a való életbe, fogalmuk sincs, mi történik a kis „buborékukon” kívül, ezért számukra fontosabb egy kiesett pénzdíj, mint például a társadalmi szerepvállalás vagy a szolidaritás. Másképp látom a világot, mint ők, ezért is segítek ott, ahol csak tudok, és ahol érdemesnek találom.
− Ezt Babos Tímea, vagy a sikeres profi teniszező mondatja önből?
− Mindkettő. Nem gondolom, hogy emiatt hős lennék, de abban biztos vagyok, hogy felelősséggel tartozom másokért. Így lettem nevelve, a szüleimtől jön ez a meggyőződésem. A jövőmet természetesen tudatosan építem, hiszen a teniszkarrier egy átmeneti állapot. Éppen ezért jelenleg ebbe fektetem minden energiámat, erre fókuszálok. De az élet nemcsak a teniszről szól. A kétezerhúszas év kapcsán nekem azok is eszembe jutnak, akik elveszítették a megélhetésüket, vagy a családok, amelyek szétszakadtak, a vállalatok, amelyek tönkrementek, s azok, akik a koronavírus miatt elveszítették szeretteiket. Hozzájuk képest végtelenül szerencsés ember vagyok, hiszen most is, a nehézségek dacára is azt csinálhattam, amit szeretek. Hogy még sikereink is voltak, az már csak tényleg hab a tortán.
(tenisz-pálya/mtsz/Gy. Szabó Csilla)
