Burián K atalin ma 26 éves úszó, immár biztos olimpiai részvevőnek számít. Készül élete első ötkarikás megméretésére. Ám akik olvasták a tegnap közölt első részt, azok tudják, hogy neki már Rio de Janeiróban is ott kellett volna lennie, ám arról az útról gonosz kezek “kiszervezték”. Kata mély depresszióba került. Innen kezdődik a folytatás.
Burián Katalin (fotó: 24.hu/sport)
Nem akadt senki, aki megpróbálta volna kirángatni ebből az állapotból?
Nem nagyon, hiszen próbáltam titkolni, hogy ne lássanak gyengének. Így nehéz észrevenni. Az erőnléti edzőm, Fridvalszki Marcell vezetett rá először, hogy higgyem el, problémáim vannak, segítségre szorulok. Sokáig tagadtam magamnak ezt az állapotot. Két évvel az eset után döntöttem úgy, hogy pszichológus segítségét kérem. Ekkor derült ki az erős depresszióm.
Mit javasolt a pszichológus?
Hogy hagyjam abba az úszást. Mert minden problémám abból fakad, hogy olyan mély sebet ejtett rajtam. Na, erre nem voltam hajlandó. Az első, sikertelen pszichológusválasztás után mentem a következőhöz. A következő kettő is azt tanácsolta egy idő után, hogy meneküljek ebből a közegből. A közös munka alatt azt látták, ha benne maradok, nem leszek képes túllépni a múlton. Túl nagy traumát okozott, az jött le nekik a beszélgetések alatt. Eközben az úszás mellett más problémáimra is fény derült, a gyerekkoromból hoztam magamból dolgokat, és a mélyen gyökerező gondok így egymásra épültek. Elvált szülők és így tovább.
Látszólag az eredményességét nem vetette vissza a belső vívódás. Ugyanakkor elgondolkodtató, ha ilyen mentális állapotban is a világelithez tartozó időre volt képes, hol tarthatna, ha testileg és lelkileg is egészségesen készül, versenyez? Hisz ez már az a szint, ahol, ha nem tökéletes minden, a lélektani okok miatt 1-2 tized másodperc, uram bocsá’ fél másodperc elmaradás helyezésben, éremben mérhető.
Nem gondolok ilyenre, hogy mi lett volna, ha. Egyik élsportolónak sem könnyű, mindenki küzd a saját démonjaival.
Tőrös Károlyt a 2016-os balhé után azonnal otthagyta, azóta Plagányi Zsolt az edzője.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy elvállalt. Megmentette a karrierem, és öt éve, amióta együtt dolgozunk Zsolt bával, én vagyok az országos bajnok 200 háton.
Azt mondta, még edzőjét sem avatta be a belső küzdelmébe. Mit gondol, nála hogy csapódott le a lelki harca?
Senkit nem avattam be. Sokszor azt látja az ember, főleg az uszodában, hogy amikor valaki megpróbálja jelezni, segítségre szorul, gyakran elbagatellizálják az ügyet. „Nincs neked semmi bajod, mégis mi bajod lenne? Csak hisztizel, gyenge vagy.” Főleg, ha az illető nő.
A női sportolóknak sokkal nehezebb dolguk van még mindig az uszodai életben, erről is beszélni kell.
Az évek során így szocializálódtam. Bár Zsolt pont az ellenkezője, hiszen nagyon megértő, mégsem mertem szólni. Sokat szenvedett miattam, velem. Egyik nap jó kedvem volt, másik nap megmagyarázhatatlanul rossz. Előfordult, hozzám se mert szólni, mert már messziről levette, hogy teljesen magamba fordultam. Ilyenkor inkább nem „nyaggatott”, mert nem akarta, hogy piszkálódásnak vegyem. Nem sejtette, hogy ennyire komoly a baj. Engem egyébként sosem piszkált. Kereste a kulcsot hozzám, próbálkozott becsülettel, de nem könnyítettem meg a dolgát azzal, hogy neki sem mondtam el, hogy problémáim vannak.
Kifejezetten nehéz edzői feladat lehet ez úgy, hogy bár a 2016-os történetét ismerte, mégsem állt rendelkezésére minden információ.
Zsolt végtelenül empatikus és segítőkész ember. Úgy próbált átlendíteni a holtpontokon, hogy olykor lekicsinyítette a problémákat, sérülést, egyebet, hogy ne essek pánikba, ne ássam még mélyebbre magam. Próbált pozitív irányba és előrefelé terelni. Nehéz dolga van, nemcsak azért, mert női sportolót készíteni nehezebb, hanem mert korábban olyan edzőknél dolgoztam, akik nem foglalkoztak velem. Ezért mindarra, hogy a felkészülésem szempontjából mi a legjobb nekem, magamnak kellett rájönnöm. Ezt hoztam magammal Zsolthoz. Amellett, hogy maximálisan bízom benne, ma már megvannak a saját meglátásaim, amelyeket elmondok neki. Ezeket nagyon jól és megértően kezeli, mert tudja, hogy nem ellene irányul, nem a munkáját kritizálom.
Azt mondják a pszichológusok, hogy az a gyógyuláshoz vezető első lépés, amikor a páciens végre saját magának beismeri a problémáját. Mikor jött el ez a pillanat?
Ez valóban így van. Évekig tagadásban éltem. Azzal áltattam magamat, hogy ez csak egy rossz időszak, majd túl leszek rajta. Aztán amikor tavaly kiderült, hogy biztosan nem lesz olimpia 2020-ban, és utána napokig arról cikkeztek, előfordulhat, hogy teljesen eltörlik, abba kicsit beleőrültem. Akkor törtem össze a legjobban lelkileg. Akkor jött el a legnagyobb tagadási fázis, akkor kerültem a legrosszabb állapotomba. Hirtelen rosszul lettem. Azt sem tudtam, hogy mi a bajom, amíg fel nem hívtam a pszichológusom. „Ez már nagyon nem jó” – mondta, mert ekkor már pánikrohamok is gyötörtek. Tavaly szeptember óta dolgozom együtt Benkovics Jenővel. Elmeséltem neki is a történetemet. Ő a negyedik sportpszichológusom, de az első, aki tényleg segíteni tudott.
Megértette velem, attól, hogy ennyiszer áttapostak rajtam, még ugyanannyit érek, mint más, és hogy nem vagyok egy senki attól, hogy nem vagyok olimpikon.
Akkora az értéke az olimpiai részvételnek, hogy akinek nem sikerül, az egyenesen „senki”?
Nekem igen. Az egész életét, gyerekkorát feláldozza ezért az ember. Nekem ez egyenlő volt azzal, hogy elpazaroltam az életem, és elbuktam.
Feltételezem, a versenysportban uralkodó farkastörvények sem segítenek abban, hogy az ember 21 évesen csak úgy túllépjen egy ekkora arculcsapáson.
Összességében az, hogy 26 évesen, Eb-érmesként, vb-helyezettként még nem vehettem részt olimpián, az tényleg ritka. Az elmúlt években kaptam is a zrikát emiatt nem egyszer: „Te csak Eb-érmes vagy, az semmit sem ér.” „Még olimpikon sem vagy.” Ezért igen, ebbe, az olimpiai álmomba kapaszkodtam. Az adta a célt. Ezért kerestem évekig magamban a hibát, mit rontottam el, mivel érdemeltem ki ezt. Próbáltam válaszokat találni, eredménytelenül. Úgy érezhettem, nem érek annyit, nem vagyok annyira jó. Évekig tartott, de a legjobb úton haladok, hogy végleg rendbe tegyem az agyamat, bár tudom, még sokat kell dolgoznom rajta, nem megy ez egyről a kettőre.
De már láthatóan nem kapja el az indulat, higgadtan beszél a múltról.
Igen, sok munkám van ebben. Meg hát, fárasztó folyamatosan haraggal a szívedben élni.
Tekintsünk mi is előre. Április eleje van. A kapitány 200 háton kihirdette a két védett kvótást, ön az egyik. Avagy megnyugodhat, ott lesz Tokióban, sikerült elérnie azt, ami az elmúlt öt évben nyomasztotta. Mi lesz a következő 3,5 hónap programja?
Kőkemény és most már végre felszabadult edzés. Mióta lezárult a válogatási időszak úgy érzem, mintha könnyebb lennék. Eddig mindig ott figyelt bennem a szorongás, kíváncsi vagyok, hogy megy majd nélküle az edzés.
A félsz attól, hogy ha esetleg egyszer megtették, előfordulhat, megint kihagyják?
Sós Csaba, az úszók regnáló kapitánya
Tudom, hogy többször ilyen nem fordulhat elő. Anno egy éven keresztül jártam az igazamért. Nem akartam bíróságra menni, mivel válogatott vagyok, nem akartam megtámadni a szövetséget, amellyel a jövőben is együtt kell dolgozzak. Ezért próbáltam velük házon belül lerendezni. Mondjuk az nem segített, hogy a 2016-os olimpia után rövid idő alatt két elnök-, és szövetségi kapitány váltás is történt a sportágam élén. Az ügy nehézkessé vált, hiszen a Wladár Sándor mit sem tehetett arról, amit a kettővel őt megelőző elnök és elnökség csinált. Rám került a teher, hogy dolgozzam fel, ahogy tudom. Az elnök úr és Dr. Sós Csaba szövetségi kapitány is próbált mindenben segíteni, és tekintettel vannak rám a mai napig.
De ettől még élt a félsz?
Igen, egy kevés félsz volt bennem. De most már megszűnt az a folyamatos szomorúság, amit éreztem. Remélem, hogy a jókedv csak hozzátesz az eredményemhez. Ha sikerül összerakni úgy a taktikámat, ahogy elterveztem, abból szép eredmény jöhet ki Tokióban.
Időeredményben meg tudja fogalmazni, mit vár magától?
2:06-tal kezdődő.
Az egyéni csúcs.
Az. Eddig 2:07,4 a legjobbam. A 2:06-tal kezdődővel akár érmet is lehet nyerni Tokióban.
(24.hu/sport/Kálnoki Kis Attila)
