Mance duplázott Mezőkövesden

A ZTE 2-1-re nyert Mezőkövesden szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában. A második győzelmét arató vendégcsapat maradt a 10., a hazai pedig a 11. helyen, de a zalai együttes négy ponttal ellépett a kövesdiektől.

Fél perc alatt helyzetbe került a ZTE, majd továbbra is támadásban maradt. Szűk negyedóra elteltével kiegyenlítettebbé vált a játék, de a vendégek a folytatásban is megtalálták a rést a hazai védelmen, körülbelül tízpercenként nagy helyzetet teremtettek, illetve hagytak ki, előbb Croizet tekert a 16-osról a jobb kapufa mellé, majd Bedi kombinatív játék végén, egy szép csel után közelről lőtt, de Piscitelli lábbal védett.

Aztán nagyjából ugyanennyi idő telt el, amikor megszerezte a vezetést a Zalaegerszeg: Antonio Mance cselezett befelé a 16-os bal sarkánál és jobbal a hosszúba tekert. A Mezőkövesd viszont nem tudott gólveszélyt teremteni a vendégek kapuja előtt az első félidőben.

A második játékrész első felében is a zalaiak futballoztak lényegesen ötletesebben, aminek az lett az eredménye, hogy több nagy helyzetet alakítottak ki, egy alkalommal Ubochioma a felső lécet találta el. Teljesen váratlanul egyenlített a Mezőkövesd, de ehhez segítségre volt szüksége, jobb oldali beívelést követően a menteni igyekvő Evangelu a saját kapujába fejelt. A talált góltól lendületbe jött a hazai csapat, de egy gyors zalai támadásnál Mancét üresen „találta” a labda, a támadó pedig nem hibázott. 

A jóval több helyzetet kialakító ZTE megérdemelten szerezte meg a három pontot.

OTP Bank Liga, 9. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC – ZTE FC 1-2 (0-1) 
Mezőkövesd, Városi Stadion, v: Pintér
Gól: Evangelu (67., öngól), illetve Mance (34., 85.)
Mezőkövesd: Piscitelli – Kállai, Zahary (Molnár G., 46.), Lukic, Pillár, Nahirnij (Filip, 64.) – Illés B. (Brtan, 26.), Cseke, Vajda (Cseri, 87.) – Da. Babunski (Ugrai, 64.) – Drazic.
ZTE: Gyurján – Todoroszki (Huszti, 64.), Evangelu, Csóka, Medgyes (Szalay Sz., 77.) – Szendrei, Sankovic, Bedi – Spoljaric (Ubochioma, 55.), Mance, Croizet.

A tabella:
 1. Ferencvárosi TC         7  6   –   1     26-9  18 pont
 2. Paksi FC                8  5   2   1     14-9  17
 3. Diósgyőri VTK           8  5   1   2     17-9  16
 4. Puskás Akadémia FC      9  4   3   2    14-14  15
 5. MTK Budapest            8  4   2   2    11-11  14
 6. Újpest FC               8  4   2   2    13-14  14
 7. Debreceni VSC           8  4   –   4    13-12  12
 8. Kecskeméti TE           8  3   –   5     9-11   9
 9. Fehérvár FC             8  2   2   4    14-16   8
10. ZTE FC                  9  2   2   5    12-20   8
11. Mezőkövesd Zsóry FC     8  1   1   6     9-17   4
12. Kisvárda Master Good    9  1   1   7     7-17   4

Szombaton játsszák
Újpest FC-Diósgyőri VTK 16.15
Kecskeméti TE-Paksi FC 20.30

Vasárnap játsszák:
Fehérvár FC-MTK Budapest 13.00
Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 16.30

Forrás: MLSZ / MTI

Golla győztes gólt szerzett a Kisvárda ellen

Post Views: 6

JochaPress