– A magyar úszók tizenöt érmet szereztek a hazai Európa-bajnokságon májusban, a Magyar Edzők Társasága ebből az alkalomból beszélgetett Sós Csaba szövetségi kapitánnyal és mesteredzővel a sportág hazai sikereinek hátteréről, a tokiói olimpiáról és az edző-tanítvány kapcsolat fontosságáról. Több mint öt évtizede van a sportágban, úszóként, edzőként majd szövetségi kapitányként. Hogyan látja, ez idő alatt miben változott leginkább az úszás?
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya
– Mások lettek a módszerek, de legtöbbet talán a körülmények változtak. Például ma már egészen más dresszben úsznak a sportolók, és a mozgásban is számos technikai újítás történt. Például ilyen az egyszerűnek tűnő, mégis bonyolult víz alatti delfinezés, aminek segítségével az úszóknak könnyebb megtartaniuk a sebességüket a fordulók után, mert nem veszítenek annyi energiát, míg újra elérik az „utazósebességüket”. A mellúszás fejlődött a leglátványosabban, az elmúlt ötven év alatt az úszók nyolc másodperccel lettek gyorsabbak száz méteren. Hasonlítsuk össze egymással az 1972-es olimpiai aranyérmes japán Tagucsi Nobutaka (1:04.94) és a 2016-os riói bajnok brit Adam Peaty idejét (57.13). De minden úszásnemet figyelembe véve, száz méteren átlagosan öt, öt és fél másodperccel jobbak az idők ma, mint ötven éve, ami azt jelenti, hogy maiak tíz méterrel verik a régieket százon.
– A májusi budapesti Európa-bajnokságon öt arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szerzett a magyar úszóválogatott. A Nemzeti Sportnak azt nyilatkozta, nem léptünk előre. Mit értett ez alatt pontosan?
– Azt, hogy világviszonylatban tudjuk tartani az előkelő helyünket, tehát ez egyáltalán nem pejoratív megjegyzés volt a részemről! Sőt, hárommal több érmet is szereztünk, mint az előző, a 2018-as Glasgow-i Európa-bajnokságon, és látjuk, hogy jönnek a fiatalok, így a magyar úszás azt a képet mutatja, amit ötven éve, és amire bátran mondhatjuk, hogy jó. Összességében reálisnak tartom a hazai szereplést. Persze volt, aki jobb, volt, aki gyengébb teljesítményt nyújtott a várthoz képest, de ez mindig így van, úgyhogy mondhatjuk, hogy elégedett vagyok.
– Ön szerint minek köszönhető az évtizedek óta tartó folyamatosság a magyar úszásban?
– Leginkább annak, hogy jó a rendszer, aminek az alapjait még Széchy Tamás dolgozta ki a hatvanas évek végétől. Később aztán sokan vettek részt ebben a folyamatban, melynek vezérgondolata az volt, hogy a magyar úszásnak nem szabad másokat másolnia, mert nem is vagyunk olyanok, mint mások. Soha nem lesz például olyan sűrű mezőny itthon, mint az Egyesült Államokban, inkább ki kell választani és rá kell erősíteni a tradicionális versenyszámokra, melyekbe ugyan nagyon sok munkát kell befektetni, de ha valaki felér a csúcsra, sokáig ott is tud maradni, amire számtalan példát láthattunk a hazai úszásban. A folytonosság megvan, amit a szurkolók a 2017-es hazai világbajnokságon is láthattak, ahol egyszerre volt ott az arénában a hazai sportág múltja, jelene és jövője.
– A tokiói olimpiától mit vár? Milák Kristófon kívül kit tart aranyesélyesnek?
– Határozottan úgy gondolom, hogy Hosszú Katinka és Kapás Boglárka is ebbe a kategóriába tartozik. Hogy mit várok? Régen, számos olimpiával ezelőtt, Schmitt Pál akkori MOB-elnök azt mondta, ő úgy számol, hogy mindig az előzetesen várt esélyek fele jön be, hiszen az olimpia a versenyek versenye, ott történnek a csodák, a váratlan, kiszámíthatatlan dolgok. Jelenleg hét számban látok esélyt, ami ez alapján három-négy érmet jelenthet, és remélem, ezek közül legalább az egyik arany lesz. Az említett sportolókon kívül ott van Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid, Késely Ajna, tőlük is várható érem. Erről jut eszembe, egyetlen úszásnemben nincs még olimpiai aranya Magyarországnak, mégpedig pillangóban, de Milák Kristóf, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka révén most jó esély van rá, hogy talán ez is meglesz.
– És mire számít Cseh Lászlótól, aki most jelentette be, hogy ott lesz Tokióban?
– Nincs egyszerű helyzetben, hiszen ő „A Cseh László”, tőle éremhez szokott mindenki. Az országos bajnokság után úgy láttam, erre csekély esély mutatkozik, de két hónappal meghosszabbítottam a védettségét, és az Eb-n olyan eredmény ért el, ami alapján teljesen megváltozott a véleményem, és most úgy látom, igenis van értelme kimennie. Mint említettem, jönnek fel a fiatalok, de azt is meg kell említeni, hogy ennek a garnitúrának, a valaha volt legidősebb korosztálynak ez lesz az utolsó olimpiája.
– A magyar úszócsapatban mindig volt húzónév. Ez mennyire kell a sport eredményességéhez és népszerűségéhez?
– Az 1970-es barcelonai Európa-bajnokság óta összesen két olyan világverseny volt, amelyet érem nélkül zártak a magyar úszók, ebből az egyik az 1984-es Los Angelesi olimpia, amin ugye részt se vettünk a kommunista országok távolmaradása miatt. Érem nélkül zártuk az 1976-os montreali nyári játékokat is, ami mindenképpen kudarcnak minősült, de ezeken kívül minden olimpián, világ- és Európa-bajnokságon szereztünk érmet, amelyek közül sok arany volt, és előfordult, hogy egyszerre több húzónév is akadt a csapatunkban, gondoljunk csak Darnyi Tamásra és Egerszegi Krisztinára. Sőt, meggyőződésem, hogy húzónév mindig is lesz, és nagyon örülök annak, hogy így van.
– Az úszásban az edzők szerepe változott valamit az elmúlt évtizedekben?
– A szerepük abszolút meghatározó, és ebben jól állunk, az edzőbizottságunkban a két kapitány mellett tíz-tizenegy olyan edző ül, akinek van olimpia és/vagy vb-érmes tanítványa. Ez világszinten is kimagasló, a magyar edzői gárda rendkívül tehetséges, ami biztosítja a folyamatos sikert, hiszen ettől tudunk megújulni. Úgy gondolom, a kiugró eredmény egyik záloga, hogy az edző tehetsége kompatibilis a versenyzőjével, amire jó nemzetközi példák is vannak, gondoljunk csak Michael Phelps és Bob Bowman párosára. De az edző-tanítvány kapcsolat nemcsak a magyar úszásban fontos, hanem mindenhol, a kubai ökölvívástól, az orosz műkorcsolyán át a román tornasportig.
– A sportág az edzők esetében is folyamatosan gondoskodik az utánpótlásról?
– Tanszékvezetőként dolgozom a Testnevelési Egyetemen, ahol valóban erős utánpótlásképzés folyik. Az Úszás és Vízisportok Tanszék nem véletlenül ápol évtizedek óta szoros kapcsolatot a Magyar Úszó Szövetséggel. A sikeresség három fő pillére a tehetséges versenyzők és edzők kiválasztása, az egyetemi szintű edzőgondozás és a jól felépített versenyrendszer. Nálunk mindhárom adott.
(Magyar Edzők Társasága / Vincze Szabolcs)
