Sokan előre odaadnák a kétszáz pillangó olimpiai aranyérmét 21 éves klasszisunknak, Milák Kristófnak, és ezzel a megállapítással ő sem vitatkozik.
Milák Kristóf (fotó: AFP)
Noha az első olimpiája lesz a tokiói, s akadnak erős vetélytársai, egyetért a kijelentéssel, hogy a kétszáz pillangót Tokióban csak ön ronthatja el?
– Csak én – válaszolta határozottan Milák Kristóf (BHSE), a 200 pillangó világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója.
– Mit gondol, kétszáz pillangón világrekord kell a győzelemhez?
– Szerintem nem kell 1:51-es idő a sikerhez, talán még 1:52-es sem.
agyis ezúttal ne várjunk világcsúcsot?
– Én magamtól azt várok, de ehhez nekem nem kell mások nyüstölése, nem kell, hogy megszorongassanak. A saját utamat járom, nemigen befolyásolnak a döntéseimben a körülöttem lévő emberek – a medencében sem. Nem a mellettem úszó versenyzőktől függ, milyen időt úszom. Azt is megcsinálhatnám, hogy nem hajtok rá a világrekordra. Mondjuk, az jó nagy butaság lenne.
– Mert benne van Milák Kristófban az újabb világrekord?
– Igen.
– Ezt ennyire érzi?
– A kvalitásaimat érzem. És azt, hogy a jól sikerült felkészülésből adódóan nagyon jó idő van bennem kétszáz pillangón.
– A vetélytársainak elég demoralizáló lehet, hogy jóformán bármikor képes kiváló eredményre kétszáz pillangón: már-már természetesnek tűnik, hogy odaáll a rajtkőre, és nyer – rendszerint remek idővel. Hogy csinálja?
– Lehet, hogy könnyednek tűnik az úszásom a versenyeken, csakhogy előtte én gyakorta meghalok az edzéseken, hiszen folyamatosan feszegetem a határaimat: átlépek olyan zónákba is, amelyekben korábban még nem jártam, ezután pedig semmilyen verseny sem hozhat semmiféle izgalmat, hiszen ha bennem van a megfelelő mennyiségű és minőségű munka, felesleges aggódni.
Na igen, az edzések – mindannyian tudjuk, és ezt sohasem tagadta, hogy néha bizony kihagyja egyiket-másikat.
– De nem azért, mert fizikailag nem bírom. Ha nem vagyok ott az uszodában, annak mindig mentális okai vannak. Én is ember vagyok, nekem is vannak nehéz napjaim, én sem mosolygok mindig, én is küzdök az elemekkel.
– És aztán hogyan tovább ilyenkor?
– Mindig megtalálom, ami túllendít a nehézségeken. Recept nincs, mindig más segít. Bár néha még magamat is képes vagyok meglepni, azért szerencsére egyre jobban ismerem magam, így aztán azt is tudom, mi a jó nekem. Ezért sem élem meg teherként azokat a megnyilvánulásokat, hogy csak én nyerhetek Tokióban, ráadásul szerintem ez inkább egyfajta tiszteletet mutat irántam. De így van ez jól, én is elismerem a legjobbakat – az amerikai Caeleb Dresselt is, abban például biztos vagyok, hogy száz pillangón nem a harmadik helyen végez Tokióban…
– Nagyon feni a fogát Dresselre?
– Nem rá, az időeredményére.
– A 49.50-re, a száz pillangó világrekordjára?
– Abban szinte egészen biztos vagyok, hogy száz pillangón negyvenkilences idő kell a győzelemhez, sőt, ahogy mi szoktuk mondani: negyvenkilenc eleje kell majd az aranyhoz.
– Kettejükön kívül más is labdába rúghat száz pillangón?
– A száz túlságosan rövid ahhoz, hogy annyira egyértelmű legyen minden, mint mondjuk kétszázon. Elég egy apró hiba, egy plusz levegővétel, egy rossz forduló, több vagy éppen kevesebb tempó, és vége a dalnak.
– Ha nem is gondoltunk a legrosszabbra, azért tavaly ősszel megijedtünk, hiszen átesett a fertőzésen, és a koronavírus eléggé megkínozta – fizikailag és lelkileg is. Akkor is elhitte, hogy képes lesz felállni a padlóról?
– Nekem a budapesti világbajnokságot megelőzően is volt egy egészségügyi problémám, ezek után lettem ezüstérmes a vébén. Furán hangzik, mégis azt hiszem, a hátráltatott, nehézségekkel teli felkészülésnek is van előnye: habár meg van kötve a kezed, pihenésre itélnek és azt mondják, hogy nem csinálhatsz semmit, te mennél előre – s minél hamarabb, ez lelkileg annyi erőt ad, hogy amikor tényleg mehetsz, már tele vagy erővel, motivációval, kedvvel, inspirációval. Én is így voltam ezzel: noha beteg voltam, alig bírtam megülni a s…ggemen, mentem volna edzésre, úszni akartam.
(A teljes írás az nso.hu oldalon olvasható.)
