I. félidő
Miért döntött úgy, hogy a DAC kispadját választja a Kisvárdáé helyett?
– A Dunaszerdahely egy, nagy történelmi klub, amely érdekes kihívást jelent edzői szempontból is és különleges filozófiát képvisel. Követtem a csapat szereplését, azért Magyarországról a környező ligákat igyekeztem figyelemmel kísérni. És nagyon fontos az is a számomra, hogy a DAC-nál a családom is újra velem lehet, de vannak nemzetközi iskolák is, ami a lányom miatt igen lényeges.
Mit mondtak, mit várnak Öntől az új csapatánál?
– Nyilván a lehető legjobb szereplést, azért is váltottak edzőt, mert nem efelé haladtak. Ismerték, milyen elveket vallok, milyen futballt játszatok és mindezek tükrében az eddiginél jobb szereplést várnak a csapattól a vezetésemmel. Persze, azt, hogy mire lesz ez a csapat képes, még nekem is fel kell mérnem, eléggé friss még ez a dolog.
Hogy milyen helyezést várnak el? A mostaninál biztosan jobbat.
Engem sosem foglalkoztattak a tabellák, csak meccsről meccsre gondolkodom, nem foglalkozom jövőkutatással. Egyelőre az idény végéig szól a szerződésem, de van egy plusz egy évnyi opció is benne, remélem, hogy legalább egy közép-, de inkább hosszútávú projekt részese lehetek majd Dunaszerdahelyen.
Nem volt nehéz ebben a helyzetben elhagyni a Kisvárdát? Eddig mindenkit meglepve szerepeltek, 11 forduló után még vezették a tabellát is, jelenleg is a harmadik helyen állnak. Ön számított ilyen szereplésre?
– Persze, hogy nehéz, egy jó közösség jött össze Kisvárdán, mindenki tisztelt engem és a munkámat is, nem könnyű így a váltás. De ilyen a profi futball. Ráadásul számomra extrán fontos, hogy a családom is mellettem lehessen, amellett, hogy szeretnék komoly célokat megvalósítani, elérni az új csapatomnál. Ami a Kisvárdát illeti: ezt a szereplést és helyezést én magam sem láttam előre, de azért tudtam, hogy komoly potenciál van a csapatomban, látva a keret minőségét. Amit a játékosokkal együtt képesek voltunk kontrollálni, azt megtettük – a játékon kívüli elemekkel nyilván nem tudtunk mit kezdeni -, úgyhogy nagyon elégedett vagyok a szereplésünkkel. Nagy terveket itt sem szövögettem, tényleg meccsről meccsre szeretek haladni és tervezni. De szerintem a csapat már az előző idényben is kitűnően szerepelt, még az előző edző vezetésével. Most más focit játszva, de ugyancsak eredményesek tudtunk lenni.
Az előző edző, Supka Attila azt állította nemrég, hogy tudta, hogy Ön fogja leváltani a kispadon, mivel már jóval a kinevezése előtt Kisvárdán tartózkodott és a meccseken is felbukkant.
– Tudom, hogy a rovat címe “Tilos passzolni!”, de erre a kérdésre inkább nem válaszolnék, ha nem haragszik. Nem kommentálok egy olyan állítást, amire bizonyíték nincs, ellene sem tudok most semmit felhozni, akkor meg miért szítsam a tüzet? Én maradok annál, hogy szerintem Supka úr remek munkát végzett a csapattal az előző szezonban.
Elődjének elmondása szerint a Kisvárdánál leginkább a kishitűséggel kellett megküzdenie és mindenki csak a kiesés elkerüléséről beszélt.
– Kishitűség? Én pont az ellenkezőjét éreztem a csapatnál, mindenki komoly önbizalommal és bátorsággal ment neki a meccseknek. Nézze csak meg az előző találkozónkat a Ferencváros ellen. Kilenc((!) komoly lehetőséget dolgoztunk ki a bajnokság legjobb csapata ellen, Ön szerint ez lehetséges, ha kishitű egy együttes? Amelyik a piros lapot megelőzően nagyjából ugyanúgy birtokolta a labdát, mint a Ferencváros? Erre rajtunk kívül senki nem volt képes eddig az NB I-ben! A csapatom nagyon-nagyon erős volt végig mentálisan és nyitott volt az új ötletekre.
Hogy ez miattam volt-e így? Nem tudom, nem voltam itt az előző idényben, de nem is szeretem, ha ilyen szerepet adnak nekem. Úgy egyáltalán nem is szeretem magam előtérbe helyezni. Látott velem sok interjút Magyarországon? Ritkán nyilatkozom pont emiatt. Mert nem én futballozom, én csak az edző vagyok és a dolgok végül a pályán dőlnek el, ahol csak a játékosok lehetnek.
Én jobban szeretem, ha azt mondjuk: “mi”, nem azt, hogy “én”.
Túltette már magát a Fradi-meccsen és a vereségen?
– Nem volt könnyű, még szerdán is azzal foglalkoztunk, elemeztük a történteket. Hogy érzelmileg túltetttem-e magam? Többé-kevésbé…azért is mert a csapatom ennél többre is képes lehetett volna a 0-4-nél. Mondjuk én mindig olyan vagyok, aki szerint a játékosok többet is tehettek volna. Ez nem az ő hibájuk, ez nálam egy ilyen beütés. De a legnagyobb gondot azért Leoni kiállítása okozta a Ferencváros ellen, mert a piros lap után három helyen is át kellett alakítanom a csapat játékát, egy jobbhátvédnek kellett a bal oldalon játszania. Kár, hogy előtte egy gólt sem szereztünk, akkor egészen máshogy is alakulhatott volna a mérkőzés.
De, szereztek.
– Most, hogy mondja, igaz, de sajnos nem adták meg ugye. De arról inkább nem beszélnék.
Akkor beszéljünk arról, miért kapott ennyi piros lapot a csapata a bajnokság során – 12 forduló alatt 5-öt. Már az Ön által vezetett Szeged kapcsán is felmerült, mennyire keményen futballozik az együttese.
– Őszintén szólva, a csapatom által kapott piros lapok jogosak voltak. Viszont azt is hozzá kell tennem, hogy a meccseink egy részén szerintem néhány ellenfelünknek is járt volna a kiállítás, de mégsem kapták meg. A kérdésére nehéz magyarázatot adni, mert nyilván nem úgy edzem a csapatomat, hogy piros lapot kapjon.
Az biztos, hogy a játékosaim mindent megtettek a pályán a minél jobb eredmény eléréséért. Ha pedig így játszol, vállalod a kockázatot. Ugyanakkor nem mondanám, hogy egy aggresszív, romboló futballt játszottunk volna, sőt, szerintem kimondottan egy élvezhető támadófocival rukkoltunk elő hétről hétre. Én még az időhúzást sem engedélyeztem soha, nem szeretem, mint ahogy azt sem, ha egy csapat 1-0 után “leáll” a pályán. Szeretem, ha a csapatom minél több gólt szerez, legalább eggyel többet, mint az ellenfele. Eléggé nehéz hétről hétre mindennek megfelelnie a játékosoknak, nekem is, egyensúlyoznunk kell a győzni akarás útján. De mi mindig, mindenkivel szemben igyekeztünk tiszteletet mutatni és ugyanezt vártuk el magunkkal szemben is. És persze csapaton belül, egymással szemben is nagyon fontos a tisztelet.
Főnökével, Révész Attilával ez hogyan működött, milyen volt a kapcsolatuk? Hallani lehetett, hogy már a remekül indult idény előtt voltak igencsak feszült pillanataik.
– Nem rémlik ilyesmi, pontosan nem tudom, mit hallott. Az normális, hogy vannak szenvedélyesebb pillanatok, viták, de kimondott verbális csatánk vagy komolyabb összetűzésünk soha nem volt Révész úrral.
Külföldi edzőként mi a véleménye arról, hogy sokak szerint túl sok a légiós Kisvárdán?
– Az, hogy magyar vagy külföldi valaki a pályán, már nem számít egyáltalán. A futball univerzális és globális. Nézze csak meg Európa vagy a világ szinte bármelyik pontját! A csapatok nagyobb részt multi-nemzetiségűek, sokféle vallást képviselők játszanak együtt, a világ mára kinyílt mindenki előtt. Értem én, hogy van, aki szerint a hazai játékosok jelentik a garanciát a sikerre, de nézzük csak meg, hol játszanak a legjobb magyar futballisták. Nem itthon, hanem külföldön. Nem sok értelme van ezeknek a vitáknak a nyitott (futball)piac és a nyitott határok világában, amikor az összes klub azon versenyez, hogy magához csábítsa a tehetségeket szerte a világból. Hány angol van a Manchester City-ben, a Manchester Unitedben vagy spanyol a Real Madridban? A világ megváltozott. De azt is el kell azért mondani a Kisvárda kapcsán, hogy olyan fiataloknak is lehetőséget adtunk már, mint Czérna, akit az U19-ből hoztunk fel, de az ő beépítésük nem egyik napról a másikra megy. Megértem, ha valaki a régi idők fociját szeretné itthon is látni, a “Mágikus Magyarokat” mondjuk az 50-es évekből, én magam is a totális futball híve vagyok, amit itt, Önöknél valósult meg akkor először. De minden változik, nagyon nehéz lenne már oda visszajutni.
A hírek szerint finoman szólva sem a legmagasabb vezetőedzői fizetésért dolgozott az NB I-ben, mégis itt maradt Magyarországon. Miért?
– Nyilván mindenkinek számít a pénz, nekem is fontos abból a szempontból, hogy el tudjam tartani a családomat, fizetem az iskolát, a bevásárlást, satöbbi.
Nem fogom arrogánsan azt mondani, hogy engem nem érdekel a pénz, mert nem így van, mindenkit érdekel, engem is érdekel! De ezen felül nekem sokkal lényegesebb az elvégzett munka. Ha sok pénzt akartam volna keresni, elmentem volna Kínába, vagy az arab világba, ahol lehet, hogy tízszer ennyit kaptam volna.
II. félidő:
Mit gondol, hány kisvárdai játékos férne be a címvédő és az NB I-et újra vezető Ferencvárosba?
– Szerintem minimum 4-5, de nem is csak a Ferencvárosba férnének be, hanem akár valamelyik európai topligában is helyt állnának. Hogy mondjak neveket? Inkább nem, akkor mit szólnának a többiek…? De vannak olyanok köztük, akik már azelőtt itt voltak, hogy én megérkeztem.
Csalódott lett volna ezek után, ha a Kisvárda nem végez legalább a legjobb négy között?
– Igen és nem csak én. Már amikor idejöttem, Révész úr egyértelműen kijelentette, hogy a cél az, hogy az előző idénybeli – egyébként remek – 5. helyezést felülmúljuk. Úgyhogy csalódottak lettünk volna, ha nem sikerül.
Révész Attila előtt olyan karakterekkel dolgozott együtt, mint például Marcelo Bielsa, de említhetném szegedi főnökeit, Kiss-Rigó László püspököt vagy épp Adem Kapicot. Kivel volt a legnehezebb?
– Bielsával. És nem a temperanemtuma miatt, hanem mert rendkívül sokat követelt meg mindenkitől. De sok mindent használok abból, amit ott megtanultam. Kiss-Rigó László püspök pedig egy nagyon pozitív karakter, aki nagyon szereti a labdarúgást, jó volt vele együtt dolgozni. Kisvárdán pedig sok szenvedéllyel találkoztam, ami szintén nagyon jó.
Ön is egy igen vehemens alkat, ez gyakran látszott a kispadnál is. Ez előny vagy hátrány a magyar fociban?
– Nem hiszem, hogy ez itt problémát jelentene. A futballt az különbözteti meg a többi üzletágtól, hogy itt nagyon fontos a szenvedélyesség, én pedig igyekszem ezt továbbadni másoknak is. Persze nem a törésről-zúzásról beszélek, hanem arról, hogy kimutatom, mennyire el akarok érni valamit. Ilyen vagyok, nem fogok már megváltozni, de mit is érne az élet, a futball az érzelmek nélkül? Akkor lehetnénk érzelem nélküli robotok is akár.
Robotok, mint a magyar játékosok? Erről is beszélt egy korábbi interjúnkban, mondván úgy érzi, az itteni futballistákból hiányzik a kreativitás.
– Mára picit változott már azért a véleményem, az NB I azért más világ. Másfelé indult el azért az itteni foci és sok minden megváltozott azért, olyan dolgokat is látni itt, amit Nyugat-Európában sem sok helyen. A létesítményhelyzet szinte egyedülálló, mondhatnám Portugáliát is akár, ahol pár kivétellel nem találni ilyen edzőközpontokat és stadionokat, mint Önöknél. ha ez meccs lenne, Magyarország 20-0-ra verné Portugáliát. Tudom, hogy sokan fanyalognak, hogy ennyi létesítmény, de hol a nemzetközi eredmény? Pedig ez a társadalomnak, az egész országnak épül, a jövőt jelenthetik ezek az épületek a közösségnek, az akadémiák a fiatalokat nevelik, a jövőt is építik.
Ebből a szempontból Magyarország jobban teljesít, mint bárki Európában!
Nekem csak egy hiányérzetem van – de lehet, hogy tévedek -, az pedig az, kevés az olyan kis pálya a nagyobb városokban, ahol az emberek szabadon futballozhatnak. Pedig ez nagyon fontos akár a kreativitás fejlesztésében is, ezeken a helyeken, grundokon alapozhatják meg a gyerekek a későbbi alkotóerejüket. A futball is művészet, miért ne lenne itt is nagyon fontos a kreativitás?
Portugáliában azért sok mindent jobban csinálnak a fociban, pedig az sem egy nagy ország. Miért járnak ennyivel előttünk?
– Ha egy dolgot kellene kiemelnem, az talán az, hogy Portugáliában soha nem tudunk megpihenni és elkényelmesedni. Már az őseink, 500 éve is állandó mozgásban voltak, ha kellett, elindultak a holdra a tengeren keresztül…illetve rengeteg portugál él külföldön, Amerikától Japánig, ez is fontos, mert nyitottá tett minket a világ dolgai felé. Van egy gén bennünk talán, ami másokban nincs meg.
Ha már Portugália: vannak, akik szerint külsőre és belsőre is emlékeztet egyik leghíresebb honfitársára, José Mourinhóra.
– Tényleg? Pedig neki sokkal több ősz hajszála van…talán azért mondják, mert fiatalon ő is eléggé elhivatott, céltudatos és szenvedélyes munkát végzett, és minden, de minden meccsen csak a győzelmet fogadta el. De szerintem csak azért hasonlítanak hozzá, mert ő is portugál. Azért mégiscsak arról a fickóról beszélünk, aki a világ összes trófeáját elhódította…
Sikerült már leülnie kávéznia néhány kollégájával a meccsek alkalmával? Még az NB II-es Szeged edzőjeként nyilatkozta nekünk, hogy ott nem voltak annyira vevők az ötletére.
– Szerettem mindig leülni az edzőkollégákkal beszélgetni a meccsek előtt, más kultúrából, más tapasztalatokkal érkező edzőkkel eszmét cserélni. Az NB I-ben találkozni, röviden beszélgetni sikerült néha, kávézni már nem, 3-4 próbálkozás után feladtam a dolgot. De problémát ebből nem csináltam, mindenki el van foglalva magával és a csapatával ilyenkor.
Visszatérve még az új munkahelyére: Dunaszerdahelyen sem “árthat” majd, ha tud magyarul. Eddig meddig sikerült eljutnia?
– Nem egyszerű, még mindig nem vagyok igazán az “ura” a magyar nyelvnek. Kisvárdán annyit tudtam tenni az ügy érdekében, hogy amikor késő este hazaértem, a Netflixet magyar felirattal néztem. Szegeden egy professzorhoz jártam, az alapokat el is sajátítottam, ami az itteni munkámhoz szükséges volt, sok mindent meg is értek. Meglátjuk, mit hoz a jövő ezen a téren.
A költözéssel biztosan nem lesz gondja, hiszen hallani, hogy a bőröndje mindig be van csomagolva, mindig “készen áll”, ha esetleg mennie kell egy csapattól.
Ez így igaz, mindig. Higgye el, az Ön élete sokkal jobb, mint az enyém, nekem edzőként mindig ugrásra készen kell lennem. Eddig szerencsém volt, hogy meneszteni sehonnan nem menesztettek. De ha nem is csomagolod be a bőröndöd, mentálisan készen kell állnod arra, hogy menned kell.
A futball világa igencsak illékony, két hete még mi voltunk a legjobbak az 5-0 után, most meg mi voltunk a legrosszabbak a 0-4 után. Felejtsd el a taktikát, a piros lapot, a VAR-t, csak az eredmény számít! Ezzel nagyon nehéz megbirkózni azért. Nekem edzőként az a dolgom, hogy napról napra fejlődjek és egyre jobbá váljak. Emiatt arra is hajlandó vagyok, hogy mondjuk a helyi kávézóban meghallgassam, aki nem is a fociban él, de beszélgetni akar a Fradi-meccsről. Ki tudja, mit tanulok belőle? A futballt soha nem lehet eléggé ismerni, soha nem lehet eleget tudni róla, mint ahogy soha nem lehet eleget tudni az emberekről sem. Csak így lehet ma jobb edző, mint tegnap voltam. Ha azt hiszed, mindent tudsz, akkor valójában semmit nem tudsz.
DUDÁS GÁBOR
