Bár a napokban arról szóltak a hírek, hogy Hosszú Katinka befejezi a pályafutását, a háromszoros olimpiai bajnok a Nemzeti Sportnak elárulta, egészen más terveket dédelget a fejében.
Hosszú Katinka (fotó: AFP)
– Uborkaszezon van, mégis képes felkavarni az állóvizet.
– Én? Hiszen nem tettem és mondtam semmit – reagált Hosszú Katinka arra, hogy néhány napja futótűzként söpört végig a médiában, hogy a háromszoros olimpiai bajnok a visszavonulását tervezi.
– Meglepődött a megjelent fals híren?
– Azt nem mondom, hogy így van rendjén, de az évek során azért már hozzászokhattam ahhoz, hogy olyanok jelennek meg rólam, melyek kapcsán még én sem tudom, miről is van szó – ki és honnan vette az információkat.
– Akkor vágjunk is bele rögvest, kezdjük a legfontosabbal: a visszavonulását tervezi?
– Nem. Biztos, hogy egyszer visszavonulok, és az is biztos, hogy már sokkal kevesebb van előttem, mint mögöttem az úszásban – a sajtóban megjelent állítások között szerepelt egy igaz kijelentés is, hiszen valóban harminchárom éves leszek májusban, és ezt azért kicsit sajnálom, mert még mindig élvezem az úszást.
– Na, ez az, amiről sohasem fog meggyőzni…
– Pedig így van! Még akkor is igaz ez, ha ez az olimpia nekem más volt, mint a korábbi versenyek, hiszen hatványozottan éreztem a külső nyomást, viszont Tokió után pihentem egy nagyot, s ezalatt még csak nem is gondolkoztam azon, mikor megyek le újra az uszodába, de egy idő után azért elkezdett hiányozni az úszás – és nem az az érzés, hogy nyerek, még csak nem is az eredményhirdetések, vagy az, hogy a győzelem után rólam írnak sokan és sokat, hanem a munka, az, hogy a versenyeken hogyan dolgozik bennem az adrenalin, hogy a testem jó állapotban van, és az, hogy ilyenkor szinte bármire, mindenre képes vagyok.
– Mikor ment le az uszodába újra Tokió után?
– A novemberi rövid pályás országos bajnokság előtt két-három héttel. Egyébként azzal a tervvel, hogy a decemberi rövid pályás világbajnokságon akár el is indulnék, és vállalnék egy-két számot. Addigra már túl voltam a visszatérés minden nehézségén, csakhogy akkor meg jött a koronavírus-fertőzés, úgyhogy kezdhettem mindent elölről.
– Korábban éveken keresztül azt hangoztatta, nincs értelme hosszabb ideig leállni, mert utána borzalmasan nehéz a visszatérés – így, ennek tükrében nem rejtett azért magában némi kockázatot a több hónapos pihenő?
– Éppen az volt benne a jó, hogy egyáltalán nem foglalkoztam ezzel, nem stresszeltem magam azon, milyen nehéz lesz a visszatérés, és nem azon kattogott az agyam, hogy erre vagy arra a versenyre muszáj lesz formába lendülnöm. Csak akkor mentem le az uszodába, amikor már én is akartam ezt az egészet újra, s bár egyáltalán nem könnyű számomra ez az időszak, semmiféle nyomás, idegeskedés nincs bennem annak kapcsán, hogy gyorsan el kell érnem arra a szintre, amelyiken már jártam.
– Kanyarodjunk azért még vissza kicsit Tokióhoz: bár nincs értelme a ha-val kezdődő mondatoknak, az ön esetében egyértelmű, hogy egészen másként zárja ezt az olimpiát, ha azt az eredeti időpontjában, vagyis 2020 nyarán megrendezik…
– Ezzel nem vitatkozom, azt azért egyértelműen kijelenthetjük, hogy én aztán tényleg megsínylettem a koronavírus-járványt. Utálok kifogásokat keresni, Tokió előtt sem tettem, noha valójában azt sem tudtam, mi történik velem és körülöttem: egyszerűen nem voltak kapaszkodóim, nagyjából nyolc éve nem történt olyan velem, mint a járvány idején. Nem voltak versenyek, nem haladtam a megszokott út mentén, nem tudtam egyről a kettőre lépni, kicsit úgy éreztem, emiatt hátrányban is vagyok a többiekhez képest. Nem maradt más hátra, meg kellett próbálnom ebből a helyzetből is kihozni a legtöbbet.
– Így viszont benne volt a pakliban, hogy nem ér oda a dobogóra az olimpián, s hogy utána emiatt leszedik önről a keresztvizet is. Bántotta, hogy bántják?
– Jó ideje benne vagyok már az élsportban, így sejtettem, hogy valami ilyesmi történik, ha nem sikerül nekem az olimpia. Az imént azért beszéltem a Tokió előtti nyomásról, mert ezúttal ezt hatványozottan éreztem – a verseny után szívem szerint az mondtam volna mindenkinek, hogy gondoljátok, hogy én nem akartam nyerni, hogy nekem nem fáj, hogy nem sikerült? Nem tettem meg, ehelyett felemelt fejjel azt mondtam, ezúttal ennyi sikerült. Emellett viszont végig bennem volt, és így is gondolom: mindig a teljes képet kell nézni, én pedig nyertem már olimpiát korábban. Háromszor is.
– A tokiói vegyes zónában azt mondta, így biztosan nem tudja befejezni, most pedig már hetek óta teljes intenzitással készül, és ahogy mondta, egyelőre nem gondolkodik a visszavonuláson. Mi motiválja?
– Engem mindig is a saját céljaim motiváltak a leginkább, ha találtam valami olyat, aminek kapcsán fellángolt bennem a tűz, ami fűtött, az vitt mindig előre a hétköznapokban, az adott erőt a kemény munkához.
– Ezek szerint ezúttal is talált ilyet.
– A pihenésem idején sok időt töltöttem Nápolyban, hiszen a Nemzetközi Úszóliga versenyeit ott rendezték, s onnan kirándultunk többfelé. Éppen Szicíliában voltunk, amikor belém hasított, igenis fontos, hogy úgy menjek neki 2022-nek, hogy van egy tervem, egy célom – megtaláltam, mi lehet az: szeretném, ha én lennék az első úszó a világon, akinek száz érme van a világversenyekről. Eddig kilencvenhatot szereztem, és ugyan már ezzel is én vezetem ezt a különrangsort, nagyon motivál, hogy magyar úszó, nevezetesen én legyek az, aki először eléri a százat.
(Az interjú teljes szövege az nso.hu oldalain olvasható.)
Post Views: 36
