Pontosan 10 éve annak, hogy a Milan szenátorai könnyek között elbúcsúztak egy Novara elleni győzelem alkalmával. Ez alkalomból felidézzük SuperPippo búcsúlevelét.
2012. május 13-án, azaz napra pontosan 10 évvel ezelőtt a Milan a Novarát fogadta a San Siróban az olasz bajnokság 38. fordulójában. Ez volt az utolsó mérkőzése Milan-mezben számos legendának és klasszisnak, nevezetesen Alessandro Nestának, Gianluca Zambrottának, Gennaro Gattusónak, Clarence Seedorfnak és Filippo Inzaghinak. Továbbá Mark van Bommel is elbúcsúzott a klubtól. A mérkőzést 2-1-re megnyerte a Rossoneri, méghozzá Inzaghi győztes góljával. A világbajnok olasz csatár a 67. percben lépett pályára és a meccs hajrájában betalált, amellyel tökéletesre sikerült a búcsúja.
Inzaghi az alábbi megható búcsúlevelet írta a klubnak és a szurkolóknak. A 10 évvel ezelőtti Novara elleni meccs apropóján felidézzük SuperPippo akkori üzenetét.
“Az első és legfontosabb dolog amit szeretném, hogy mindenki tudna: Magunk miatt játszottam és nyertem. Ha nincs akivel megoszthatod a játék és a győzelem örömét, akkor nem ér semmit, de te és én, mi együtt megtettük ezt. Reménykedtünk, szenvedtünk, örültünk és örvendeztünk. Emeltük a kupákat és címeket nyertünk együtt a szívünkben. Mindig ugyanazon a hullámhosszon voltunk. És ezt senki nem veheti el tőlünk.
Kedves szurkolók, amikor én a Milanhoz szerződtem ti még nem is tudtátok. Egy hotelben voltam és nem mehettem sehova, amíg a Milan és a Juventus le nem zárja az átigazolást. Az első hetekben, hónapokban ti csak figyeltetek engem, egymást figyeltük.
Aztán szerelembe estünk. Aznap este a Torino ellen. Mérgesek voltatok, a dolgok nem úgy alakultak a pályán, csendben voltatok. Elkezdtem bemelegíteni és az ujjongásotok amivel támogattatok, megnyertük a meccset, amivel bekerültünk a Bajnokok Ligájába, majd Manchesterben meg is nyertük. Ezek az emlékek vigasztaltak engem a nehéz hónapokban 2005-ben és 2008-ban, hogy aztán kirázzon a hideg 2006. augusztus 9-én, a születésnapomon, a Crvena Zvezda ellen, az örökre a szívemben marad.
Athén. A futball adott nekünk egy esélyt: nekem, nektek, nekünk, annyira akartuk, hogy végül sikerült. Természetesen a valóság meghaladta a legmerészebb álmainkat is. 2 gól a Liverpool ellen, 2 évvel Isztambul után, a hetedik Bajnokok Ligája diadal. A sors többet adott, mint amit reméltünk.
Ma, szeretném megköszönni Berlusconi Elnök Úr és Adriano Galliani szeretetét: az ő energiájuk és képességük tett engem erősebbé és lökött túl bármilyen korláton. De szeretnék megemlékezni azon csapatoknak az utánpótlásánál dolgozókról is, akiknek kezei alatt játszhattam, azokról akik segítettek azzá az emberré, játékossá válni, ami most vagyok.
Köszönöm a Milannak, köszönöm a futballnak. Engedjétek meg, hogy a sajátomnak hívjam a Via Turati összes dolgozóját, Milanellótól a hivatalokig, a teleoperátoroktól a raktári dolgozókig, a fizioterapeutáktól, a doktoroktól, a szakácsoktól, a stadiontól, az öltözőig mindent. Azokat az embereket akik vasárnaponként láttak engem és reménykedtek abban, hogy gólt szerzek. Ciao Carlo Ancelotti, rengeteg győztem veled, ciao fantasztikus szurkolóim, akik szenvedéllyel és szeretettel követtetek engem a világban. Ciao játékostársak tegnapról és máról.
Végül engedjétek meg, hogy megköszönjem a családomnak, édesanyámnak, Marinának, édesapámnak Giancarlónak, Simonénak és Tommasónak. Soha nem nyertem volna nélkületek. Ti vagytok az erőm. Kedves Milanom, elhagylak, hiszen ez az élet rendje. Elérkezett a pillanat, amit te nagyon is jól tudsz.
Ciao és köszönöm mindenkinek.”
Pippo Inzaghi
