Balzsay Károly amatőr ökölvívóként Európa-bajnoki ezüstéremig jutott, a profik között viszont két rangos szervezet (WBO, WBA) világbajnoki övét is elnyerte. A csúcson vonult vissza, ma edzőként és sportvezetőként tevékenykedik szeretett sportágában, 2016 és 2020 között a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott. Az élet nem kímélte a negyvenhárom éves sportembert, akinek kétszer is le kellett győznie a nyirokrákot. Balzsay Károly mégis boldog embernek tartja magát, aki azzal foglalkozhat, amivel szeret.
Balzsay Károly (fotó: mno / Mirkó István)
– Majdnem tíz éve, hogy befejezte az aktív sportolói pályafutását. Mivel foglalkozik most?
– A fő tevékenységem, hogy négy-öt éve a Budapesti Honvédban az ökölvívó-szakosztályt építem. Kora reggeltől késő estig itt vagyok a klub sporttelepén, építem az utánpótlást, továbbfejlesztem a felnőtt versenyzőket, és végzek minden más feladatot, ami a szakosztályvezetői pozícióval jár.
– Milyen célokat tűz ki a szakosztálynak?
– A cél mindig az olimpia, illetve az éremszerzés a világ- és Európa-bajnokságokon, de ez természetesen nagyon hosszú folyamat. Mi az út elején járunk, de van egy klassz törzsmagunk, nincs lemorzsolódás, lényegében az egész nyarat végig tudtuk edzeni. Nagyszerű társaság verbuválódott össze az elmúlt két-három évben, remélem, sokukból komoly nemzetközi ökölvívó lesz egyszer. A fiatalok mellett itt vannak felnőttek, a sportszázadosok, akiknek az a feladatuk, hogy eredményeket termeljenek. Bízom benne, hogy a jövő év nagy vízválasztó lesz számukra, egy olimpiai kvóta vagy egy jó szereplés az Európa játékokon mindenképpen előrelendítené a mi kis csapatunkat.
– Honnan indult a munka a Honvédban?
– Teljesen a nulláról. 2017-ben, amikor elkezdtük, termet kellett keresni, ahol edzünk, és versenyzőket, akikkel meg lehet tölteni azt a termet. Három versenyzőt kerestem meg, akik az ökölvívó-akadémiából akkor nőttek ki, kellett nekik egyesület, hogy felnőttként is folytathassák a versenyzést. Virbán Gáborral, Virbán Martinnal és Bundovics Istvánnal kezdtük el az edzéseket, először a KSI edzőtermében, majd 2019 januárjában költözhettünk a Honvéd saját létesítményébe, ekkorra már megvolt a ring, felfúrták a zsákokat. Ezután kezdhettük a fiatalok toborzását, jöttek kicsik és nagyok vegyesen, de az elején nagyon nehéz volt megtartani a gyerekeket. Bő másfél éve Zámbó András, volt KSI-s tanítványom segít nekem a munkában, a csapat létszáma pedig folyamatosan emelkedik, utánpótlás- és felnőtt korosztályban is. Sok fiatal már másfél, kétéves versenyzést tudhat a háta mögött. Remélhetőleg nagy célokat tűztek ki maguk elé, és akkor tovább fogják űzni ezt a sportot.
– Mennyire nehéz meggyőzni a szülőket, hogy ilyen veszélyesnek tartott sportágat űzzön a gyermekük?
– Találkoztam ezzel a megközelítéssel. De azt gondolom, hogy ha megértenék az emberek, hogy a mi sportágunk nem veszélyesebb akármelyik másiknál, viszont megtanít a küzdelemre, a fájdalomtűrésre és mindenféle nehézség leküzdésére, akkor sokkal többen választanák az ökölvívást. Az is igaz, hogy a miénk soha nem volt tömegsport, ahol hemzsegnek a gyerekek. Az ökölvívás mindig is rétegsport volt, mert kevesen vannak, akik bátran belevágnak. Ahhoz ugyanis hatalmas bátorság kell, hogy valaki bemenjen a ringbe, és szabályos keretek között megharcoljon a győzelemért egy másik fiúval. Vagy lánnyal, hiszen ma már a női szakág is fontos szerepet játszik, és nagyon ügyesek a lányok, szeretek velük dolgozni, nagyon alázatosak és szorgalmasak. Hatalmas, csapatsportos létszám nálunk sosem lesz, de a kis termünk mindig tele van.
– Nehezebb bevonzani a gyerekeket az ökölvívóterembe, mint amikor ön kezdte a pályafutását?
– Nem mondom, hogy bajban van a sportág, de globálisan is igaz, hogy nagyon kevesen választják. Figyelemre méltó eredmények eléréséhez nagyon fegyelmezettnek kell lenni, le kell tudni mondani bizonyos szükségletekről és luxusokról, el kell fogadni, hogy bizonyos dolgokra csak akkor van lehetőség, amikor a versenynaptár és az edzőtábor megengedi. Nincs pihenés, nyári szünet, ünnepnapok se nagyon, bár azért december 24. és 26. között még mi sem edzünk. A mai fiatalok jellemzően nagyon nehezen hoznak ennyi áldozatot, pedig ha valaki élsportoló akar lenni, akkor erre van szükség. Természetesen vannak, akiknek nem ez a céljuk, nálunk, a Honvédban is van lehetőség rekreációs ökölvívásra, ez tőlünk is más hozzáállást kíván.
Ha viszont valaki komoly célokban gondolkodik, akkor azt követelem meg tőlük és a szülőktől is, hogy azoknak mindent rendeljenek alá.
(A teljes írás a magyarnemzet.hu/sport tárhelyen olvasható.)
Post Views: 22
