A visszatéréséről és utolsó mérkőzéséről
– Picit jobban ver a szívem, mint szokott egy szokásos mérkőzés előtt, de szerintem ez természetes. Jobban izgulok így a meccshez közeledve, de azért mégiscsak egy nagyon komoly 12-13 évet zárok majd le. Úgyhogy izgatott vagyok, de nagyon-nagyon jólesik itt lenni, remek érzés, hogy újra a csapattagok között vagyok. Nyilván picit másabb a keret, mint amikor legutoljára itt voltam, de a hangulat hála Istennek semmit sem változott. Úgyhogy tényleg csak ilyen gyermeki rajongást érzek és minden pillanatát szeretném megélni az egésznek, kiélvezni minden egyes edzést, minden egyes megbeszélést, vagy akár hülyéskedést is, úgyhogy egyelőre így vagyunk, és szerencsére mindenki nyitott erre, és mindenki nagyon nagy örömmel és tisztelettel fogadott – mondta pénteki, telki sajtótájékoztatóján az utolsó, 109. válogatott meccsére készülő Dzudzsák Balázs, aki köszönetet mondott az MLSZ-nek, illetve külön Csányi Sándornak, Vági Mártonnak és Berzi Sándornak, hogy lehetőséget adtak neki a búcsúra.
Mit vár az utolsó találkozójától, akár a fogadtatás vagy a hangulat szempontjából?
– Arról még nem volt szó, hogy mennyit játszom majd. (…)
Abszolút nem foglalkoztat már, de nyilván egy picit zavart és nem fogom kerülni a sztorit, mert ha valamit nem szeretek az életemben, az az, hogy ha valaki igazságtalan velem szemben, vagy megkérdőjelezi a pályafutásomat, a döntéseimet. Mindig is őszintén vállaltam azt, hogy mit, miért, mikor és hogyan tettem. Azzal mindig tisztában voltam, hogy olyan soha nem lesz, hogy mindig sütni fog a nap, bármit is csinálok. Amikor kettőt rúgtam a portugáloknak, akkor is voltak, akik azt mondták, hogy de csak szabadrúgásból és megpattanó lövésből. Amikor az ember akar, akkor úgyis mindenbe bele tud kötni.
Ez egy akkora történelmi pillanat mind a saját életemben, mind pedig a válogatott életében, hogy ez az az év, ami majdnem, hogy tökéletes volt a csapat szemszögéből, szinte csak sikereket ért meg a válogatott, az ország. Eufórikus állapotban voltunk nyáron, szóval nem hiszem, hogy ez a sztori, a Dzsudzsák Balázs-féle búcsúmeccs el kellene, hogy abba az irányba vigye, hogy valaki megkérdőjelezze ezt az egészet, bár azt is elfogadom. Mindenkinek megvan a saját véleménye, én ezt tiszteletben is tartom. Viszont szerintem azt nem kell kihangsúlyoznom, hogy 108 válogatott mérkőzést bárki is ajándékba kapna, vagy alibiből el tudna érni. Úgyhogy szerintem a számok, meg az évek, meg a gólok, meg a gólpasszok, meg az, hogy mindig is elérhető voltam bárki számára, az szerintem elég is ebbe a válaszba. Már csak egy olyan fajta pozitív visszajelzés, hogy ötven- vagy hatvanezer ember is lehet a meccsen. Személy szerint már nem nagyon tudok különböző kategóriájú jegyeket megvenni a nagy érdeklődés miatt. Úgyhogy én nagyon örülök, és szerintem sokkal többen vannak az országban olyanok, akik tisztelettel és pozitívan állnak hozzám. (…) ez nem “a Dzsudzsák Balázs búcsúmeccse”, soha nem helyeztem magam senki fölé, most sem teszem, ez a magyar válogatottról szól, nem a rekord megdöntéséről.
Nem ezért az egy meccsért “vagyok meghalva”, hanem ez arról szól, hogy igenis elértem valamit, hogy átadjak valamit a következő generációnak, átadjam a Szobóéknak, a Nagy Ádinak, a Gulának, vagy bárkinek, hogy most már nem 108, hanem 109 meccset kell megdönteni.
Legyen ez egy húzópélda, egy olyan csúcs, amit igenis kell, hogy át akarjanak majd ugorni. Mert az azt fogja jelenteni, hogy van olyan játékosunk, vagy játékosaink, akik alapemberek, és ott vannak minden évben sérülésmentesen. Ez nagyon-nagyon fontos, úgyhogy kívánom és remélem, hogy ez minél hamarabb be is következik majd. És ennyi.
Hány belépőt vett már a mérkőzésre?
– Jelen pillanatban úgy 600 jegynél tartok. Nyírlugos is képviselteti majd magát 210 fővel. Az MLSZ-nek itt is hatalmas köszönet jár, mindenféle szervezésbeli és logisztikai dologban minden segítséget megadott, és tiszteletben tartják, amit majd vasárnap el fogok érni.
Van ideális forgatókönyv a számára?
– Különösebb forgatókönyvvel nem készülök. Nekem az, hogy itt lehetek a fiúkkal már a hét eleje óta, egy plusz impulzus. Abszolút felszabadult játékot szeretnék játszani, a csapattól is ugyanezt várom, szóval nem szeretném, és nem is akarom azt, hogy ez annyira e körém legyen felépítve, sokkal fontosabb a jó eredménynek az elérése, mint az, hogy engem milyen körülmények között búcsúztatunk. Abban biztos vagyok, hogy rendben lesz minden, abban pedig reménykedem, hogy hozzá tudok járulni a jó eredményhez, akár egy góllal vagy gólpasszal. De hogy ha ez nem adatik meg, de a csapat tisztességgel helytáll, és azt az arcomat tudom mutatni, amit eddig nagyon sok éven keresztül hoztam, hogy a csapatot fel tudom spannolni, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy nyerjünk, akkor én már nagyon-nagyon boldogan fogok búcsúbeszédet mondani a mérkőzés után.
A tervezett beszédéről
– Egy pici meglepetést azért hagyunk a nagy őszinteségemre való tekintettel…de szerintem az nem nagy titok, sőt, szeretném is, hogy ha tudná mindenki, hogy örülnénk – még ha későre is esik és nem a legideálisabbak az időjárási körülmények – ha a meccs lefújása után még sokan ott lennének, mert ott lesz az igazi köszönetnyilvánítás a részemről. Úgy, hogy hallja is majd remélhetőleg mindenki.
A legnagyobb élményéről címeres mezben
– Csak hogy könnyebb legyen megérteni, hogy miért a Portugália elleni Eb-meccset választom a romániai 1-1-gyel szemben… Hosszú idő után a mi generációnknak, vagy egy picivel idősebbeknek is tudtunk adni egy olyat, hogy Magyarország kijutott az Eb-re. És egy nem akármilyen csapat ellen sikerült két gólt szereznem, úgyhogy nyilván ez egy olyan élmény, egy olyan pillanat a karrieremben, amit biztos, hogy semmi nem fog überelni.
A legrosszabb pillanatairól a válogatottban
– Muszáj, és nem tudok másra gondolni, csak Andorrára, tehát ott a holland nagyobb zakóról volt szó, vagy az Andorrai, mert az a meccs sem kvalitásban, sem hozzáállásban, semmilyen szinten nem ütötte meg a magyar labdarúgó-válogatottnak a színvonalát. Úgyhogy abszolút ez az, amit mondanék rossz emlékként. Kitörölni azért nem törölném ki, mert szerintem nagyon-nagyon sokat tanult belőle, mind a magyar labdarúgás, mind én személy szerint. Sokkal erősebb lettem, még ha akkor is, hogy ha az az ominózus sírásom azon a mérkőzésen történt, de viszont annyit merítettem belőle a jövőre nézve is, a saját személyiségemet is tekintve, hogy – bár az hülye kifejezés, hogy hálás vagyok érte -, de ahogy szokták mondani, ami nem öl meg, az megerősít. Nekem az egy nagyon-nagyon nagy előrelépés volt mind a csapat előtt, mind a szurkolók előtt, vállalva azt, hogy igenis én kiállok, és ennek a csapatnak akkor is kapitánya vagyok. Úgyhogy megvolt annak is valamilyen szinten a jó oldala is.
Szoboszlai, a kapitány
Dzsudzsák Balázs beszélt utódjáról, Szoboszlai Dominikról is, aki csütörtökön a Luxemburgban lejátszott felkészülési mérkőzésen a csapatkapitányi karszalagot viselte:
– Illik rá ez a feladattkör, generációja legkarakteresebb játékosa, akinek szüksége van erre a lépésre ahhoz, hogy elérje, amit jósolnak neki. Próbáltam neki mindig átadni azt, amit itt tenni kell.
A görögöktől a görögökig
Dzsudzsák 2007. július 2-án Görögországban mutatkozott be a válogatottban, most pedig a görögök ellen búcsúzik. Mint mondta, ez keretbe foglalja pályafutását a nemzeti csapatban, a közben lezajlott időszak pedig jól mutatja, milyen fejlődésen ment keresztül az együttes, amely az elején még “gyerekcipőben” járt, amit többek között az is mutat, hogy akkor átszállással utaztak a találkozóra.
A magyar-görög barátságos mérkőzés vasárnap 20.15-kor az olasz Daniele Chiffi sípjelére kezdődik a Puskás Arénában.
