Olvasom a hírek között, hogy a magyar női öttusázás jelenlegi legeredményesebb versenyzője, Gulyás Michelle újabb győzelemmel gyarapította sikereit. Ami egyben azt is jelenti, hogy stabilan a nemzetközi élmezőnyhöz tartozik – a tény mindenképpen bíztató lehet a 2024-es olimpiai várakozásainkat illetően is.
Kállai Ákos
Gulyás nevére óhatatlanul beugrik a női válogatott éléről nem könnyen, de végül csak lemondott és a napokban onnan hivatalosan is távozó Kállai Ákos neve. Kállait gyakorlatilag két-három, másfél mondatnyi beszélgetés szintjéig ismerem, ami egyenlő a „nemismeréssel”. Semmilyen extra háttér információval nem rendelkezem vele kapcsolatosan, így amit leírok, az mentes mindenféle szubjektív hatástól.
Szóval ez a legszebb férfikorban járó, egykori világbajnokból lett kapitány neve és az utóbbi hónapokban a sajtóban ismertetett története visszatérően foglalkoztatja a fantáziámat. Becsületemre, jó lenne mélységében ismerni azokat a frontvonalakat, amelyek felerősödése és összegződése végül elvezetett a szerződés felbontásáig. Nincs két egyforma szakvezetői pályafutás, miként ezek a tevékenységek a legkülönfélébb eredménysorokkal záródnak, amikor egyszer a megállapodások lejártával, vagy éppen bármily okból hamarabb is lezárulhatnak.
Rövid fejtegetésemben nem az elvégzett szakmai munka milyenségével szeretnék foglalkozni. Azzal sokkal inkább, hogy amikor már Kállai rákényszerült az önkéntes felmondásra, az elnökség azt megvétózta és egyben meg is erősítette Kállait a funkciójában. Sajnos, nem ismerem az elnökség összetételét, de nagy valószínűséggel nagyságrendileg jelentős része nem sportember lehet, akiknek viszont halvány fogalmuk sem volt és jelenleg sincs arról, hogy milyen munka folyik esetünkben, a női öttusázók válogatott keretében. Ezek az emberek egészen bizonyosan Kállai mellett szavaztak, ki tudja, milyen megfontolásból.
Más kérdés, hogy több, olyan szavazatra is szükség lehetett, amelyek gazdái több-kevesebb rálátással is rendelkeztek a sportági viszonyokra. Azok az én szememben még kiismerhetetlenebbek, mint a sportágon kívülállóként ( elsősorban szponzorokként) elnökségi tagságot kiérdemeltek.
Hogy maguk a versenyzők hogyan viszonyultak Kállai személyéhez, az egyértelműen kiderült abból a szavazásból, amelyen a 15, illetékes hölgy közül tizenhárman jelezték: nem szívesen dolgoznak Kállai Ákossal. A nagyon szerény kisebbségben maradott két hölgy közül az egyik nagy valószínűséggel az a versenyző, aki – a sajtóban megjelent állítás szerint – Kállaival civilben igen komoly kapcsolatban áll. Így egyetlen valaki volt a versenyzők között, aki szubjektivitás nélkül kiállt a kapitány mellett.
Tehát akár 13-2, akár 14-1 volt a Kállait ellenzők javára a kis megméretés szerint, ez az arány mindenképpen K.O-nak mondható. Kállai ugyan le is mondott, de az őt eléggé érthetetlenül támogatók második fordulóra kényszerítették a feleket.
Hogy végül Kállainak mégis mennie kell, ez mindenképpen egy nagy bukfenc neki is, az őt támogatók számára is. Csak remélni lehet, hogy a többi olimpiai sportágban ennél „gondmentesebb” állapotok uralkodnak. Mert amit ez az öttusa elnökség többsége produkált, az semmiképpen sem dicséretes teljesítmény volt.
Azt is meg kell jegyeznem, hogy a végeredmény kialakulásában nyilván még egyéb tényezők is részesek lehettek, de ha a versenyzők 13-2 arányban nem Kállai ellen voksolnak, hanem fordított arányban, tehát mellette állnak ki, akkor most aligha kellene elbúcsúznia a kapitányi teendőitől.
(jochapress / Jocha Károly)
Post Views: 3
