Megbékélést hirdetett meg Balogh Gábor, a Magyar Öttusa Szövetség új elnöke

SM/MTI
2023. december 4. hétfő. 14:18
Frissítve: 2023. december 4. 14:25

Balogh Gábor elődje, Simicskó István október 15-i hatállyal távozott a posztról személyes feladatainak megnövekedésére hivatkozva. Az elnöki tisztségre korábban jelezte érdeklődését két olimpiai, világ és Európa-bajnok, Vörös Zsuzsanna eddigi általános alelnök és Mizsér Attila főtitkár, de végül nem kaptak jelölést.

A közgyűlésen a tagság a KSI napirend-módosítási javaslatát elfogadva a tisztségviselők visszahívásáról döntött, így teljesen új elnökséget kellett választani.
Balogh Gábor egyedüli jelölt volt az elnöki posztra. Programadó beszédében az összefogás szükségességéről beszélt, emlékeztetett rá, hogy jelen pillanatban erőteljes külső fenyegetettsége van az öttusának, nevezzük ezt szabályváltoztatásoknak, így egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ne egységesen lépjünk fel a magyar öttusa érdekében.

Barátságos légkör kialakítását, konszenzus megteremtését és együttműködést ígért, úgy fogalmazott: „Mindenkire szeretnék számítani, aki volt és van. – A feladatok közül elsőként a sportágon belüli nyugalom, béke megteremtését jelölte meg, arra biztatta a megjelenteket: – Találjuk meg azt, amit régen olyannyira szerettünk egymásban…

A vitákat oldjuk meg házon belül, a különböző bizottságokban” – javasolta a jelenlévőknek, majd úgy folytatta, a feljelentéseket, az újságcikkekben történő üzengetéseket nem tartja célravezetőnek, a sajtóra nem postásként tekintene, hanem azt szeretné, ha inkább az eredményekről számolhatna be.

Balogh demokratikus, világos, átlátható működést, illetve vezetést ígért. Kiemelte, hogy fontos az eredményes olimpiai szereplés, ezért most a támogatásnak az érintett versenyzőkhöz, klubokhoz kell eljutniuk, hosszabb távon pedig lényeges a tömegbázis építése, az utánpótlás-nevelés, és a sportág népszerűsítése.
Kijelentette, a sportág magas szintű állami támogatása adott, egyúttal jelezte, elképzelése szerint egy új sportágfejlesztési programnak jövő májusig el kell készülnie.

Általános alelnöknek Tóth Zoltánt, alelnöknek Vörös Zsuzsannát és Sárfalvi Péter választották meg a küldöttek. Az új elnök megbízatása négy évre szól.

Írta a Magyar Hírlap