A 117-szeres válogatott kézilabdázó Iváncsik Tamás nem szakadt el szeretett sportágától, a Balaton-felvidéki akadémián és a serdülőválogatott mellett edzősködik. A KEK-győztes jobbszélső szakmai fejlődését és az életszemléletét a mai napig meghatározza a skandináv stílus, három éve ő is bátorította a válogatott jobbátlövőjét, Máthé Dominiket, hogy fogadja el korábbi klubja, a norvég Elverum ajánlatát. Az egykor hirtelenszőke hajjal hódító játékos ma már példás családapaként éli az életét, két tannyelvű iskolába járatja a lányait, a sport és a tanulás összeegyeztetését javasolja Naimának és Natalinak, valamint azoknak a gyerekeknek, akik nyáron a Görbicz–Iváncsik-kézilabdatáborban edzenek.
Iváncsik Tamás (fotó: Mirkó István)
– Mi jutott eszébe, amikor a litvánok elleni Eb-selejtezőn meglátta a pályán a Krakovszki fivéreket, Bencét és Zsoltot?
– Mi, a bátyámmal, Gerivel, azaz az Iváncsik testvérek. Legutóbb mi voltunk egy testvérpár a magyar válogatottban. Innen a párhuzam, de azért is örülök a két szimpatikus, tehetséges fiúnak, mert ők is győriek, csakúgy, mint mi. A feleségemmel és a bátyámmal is beszéltünk arról, hogy mennyire örülnénk, ha befutnának a srácok, és utánunk megint egy szélső testvérpár képviselné Magyarországot felnőtt világversenyen.
– És mi a helyzet az Iváncsik lányokkal? Őket elkerülte a kézilabda?
– A kicsit talán igen. A nyolcéves Natali ügyes rsg-s, négyéves kora óta balettozik, rá is nagyon büszke vagyok. A tizenegy éves Naima viszont imádja a kézilabdát. Ez talán annak is köszönhető, hogy ő még látott engem játszani, emlékszik a veszprémi és a norvégiai éveimre. Megfogták a hatalmas arénák fényei, a hangulat. Ő minden nagyobb mérkőzést megnéz, kívülről fújja a játékosok nevét. Figurákat ír és ragaszt ki a szobája ajtajára. Jelenleg Győrben az ETO utánpótlásában pallérozódik, irányító a posztja.
– Ha le kellene vetítenie neki egy-két meccset a pályafutásából, melyiket választaná?
– A 2007-es vb-n a dánok elleni csoportmeccset, 30-29-re nyertünk, Geri hét gólt dobott, én ötöt. Nagyon jól ment a játék a csapatnak, mínusz négyről jöttünk vissza az utolsó öt percben. A másik a 2012-es Kiel elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés: hét gólt szereztem, a hosszú sérülésem után ez volt az első BL-meccsem, ráadásul otthon játszottunk Veszprémben. Két év múlva én is ott voltam abban a csapatban, amelyik a klub történetében először bejutott a Final Fourba a PSG elleni kettős győzelemmel.
– És évek óta egy csapatot alkot Görbicz Anitával. Idén is lesz Görbicz–Iváncsik nyári kézilabdatábor?
– Már hat éve szervezzük, a héten kezdődött a jelentkezés az idei táborra. Minden évben gyorsan betelnek a helyek. Amikor hazajöttem Norvégiából, akkor jött az ötlet, hogy szervezzünk együtt nemzetközi kézilabdatábort. Görbicz Anitát még a gyerekkoromból ismerem, és kiderült, egy rugóra jár az agyunk, ő is ezt tervezte. Jelenleg a győri egyetem campusán vannak az edzések. A helyszín azt sugallja a gyerekeknek, hogy nem csak az élsport fontos, a tanulást sem szabad elhanyagolni.
– Naima is ennek szellemében nő fel?
– Soha nem erőltettük, hogy kézilabdázzon, valószínűleg ezt otthonról hoztam. A feleségem Naimát is először balettra, táncolni vitte. De ő ezt hamar megunta, még Elverumban kezdett el kézilabdázni, és azóta is imádja. Nekünk csak az a fontos, hogy valamit sportoljanak a gyerekeink, de hogy azon belül rsg, kézilabda vagy atlétika, azt a lányok döntötték el. Úgy neveljük őket, hogy a sportot össze kell hangolni a tanulással, és nekünk különösen fontos a nyelvtudás.
Nem panaszkodom, a gyerekek szépen haladnak, mindketten német iskolába járnak, ahol a magyar irodalmat és a nyelvtant leszámítva mindent németül tanulnak. Az idősebbik lányunk kis gimnazista, ötödikes, három nyelven folyékonyan beszél. Norvégul sokat felejtett, de a mai napig sok mindent megért. Nati másodikos, már ő is szépen beszél németül, neki is természetes, hogy egyszer magyar, máskor német könyvet olvas. Eddig megy neki.
– Érdekes, amit mondott: a világválogatott, vb-ezüstérmes klasszis édesapja, Iváncsik Mihály soha egy szóval sem erőltette a kézilabdát?
– Pedig tényleg így volt. Gerit és engem sem terelgetett. Ádám öcsénknek sem volt kötelező kézilabdáznia.
– Édesapja néha túlságosan is óvta, féltette a gyerekeit. A 2017-es vb alatt a sajtón keresztül üzente meg a bátyjának, azonnal jöjjön haza, ne engedje, hogy megalázzák azzal, hogy mellőzik. Gyakran dübörgött az igazságérzete?
– Mindig azt mondta, hogy soha nem fog lobbizni az érdekünkben. Belőle sokkal inkább az apa beszélt akkor, néha rossz volt látnia, hogy a fia, aki már sok mindent letett az asztalra, nem kap elég lehetőséget Xavi Sabaté szövetségi kapitánytól. A média felfújta apu kijelentését.
– A szülői temperamentumnak a gyerekek itták meg a levét?
– Nem, soha. Ebből nem volt semmilyen sértődés, persze mindig elmondtuk, hogy szerencsésebb, ha nem hangoztatja ezeket a véleményeket. Ő idősebb, máshogy látja a dolgokat.
(A teljes írást a magyarnemzet.hu/sport tárhelyen olvashatja)
Post Views: 1
