Gondolatok a nemzet képviseletéről és a pénz hatalmáról

A magyar sport alapvetően jól teljesít. Ez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek kevésbé tetsző epizódok. A lényege térve, nem tetszik Hanga Ádám és Fucsovics Márton viszonyulása a nemzeti színek képviseletével kapcsolatosan.

Hanga Ádám hozzáállása már régen bosszant. A kiváló kosaras sok év óta európai élcsapatokban pattogtatja a labdát – sikerrel. Nem véletlen, hogy 34 éves korára még mindig TOP-csapathoz tudott igazolni a nyáron.

Amikor ehhez gratulálok, élek néhány soros nemteszésemmel is. Hangát klubja nem engedi – ez volt a leggyakoribb indoklás távolmaradására – ki tudja, mikor állt utoljára a magyar válogatott rendelkezésére. Mindig szomorú „aláfestéssel” előadta az aktuális felmentő sorokat. Ha a klubja nem engedi – nincs mit tenni. Persze, a szerződése…ha benne lenne az is, hogy évente hány napra kell elengedni őt országa válogatottjába… Igaz, egy ilyen kikötés azt is jelentheti, hogy akkor a kiválóság kevesebbet pénzt kapna.

És az is kifogás lehet, hogy a lábait nem lehet biztosítani azért, hogy sérülése esetén klubja kártérítést kaphasson. De most, ez év nyarán csak annyit olvashattunk róla, hogy azért nem tud jönni, mert költözködik Belgrádba. És természetesen nagyon sajnálja.

Szerény véleményem szerint sokkal egyenesebb dolog lett volna, ha Ádám évekkel korábban lemond a válogatottságról. Indokkal vagy anélkül, de egyértelműbb lett volna a helyzet.

Fucsovics Mártonnal is vannak apró gondjaim. Ő most több, kisebb sérüléssel bajlódik, amelyek meglétét nincs okom sem jogom kétségbe vonni. Nála az rontja az összképet, hogy nem is olyan régen, ugyancsak egy DK-erőpróbáról azért maradt le, mert – állítólag – 25 milliót kért a szövetségtől azért, hogy játszhasson.

Hangsúlyozom, állítólag, de azért az ellenkezőjére ne mernék nagy tételben fogadni.

Ami tény: Fucsovics Márton bevételei már régen az egymilliárd forint fölötti tartományban járnak, így talán megengedhetné azt a luxust, hogy a nemzeti együttes rendelkezésére állhatna. Nem áll és ezt mindenki tudomásul is veszi. Nem csak az apróbb sérülésekre hivatkozik, ha nem a későbbi versenyprogramjára, a terveibe nem illeszthető salakpályára.

Maradjunk annyiban, hogy a két, fentebb emlegetett sportemberrel egyébként semmi bajom. Csupán a nemzeti színek iránti lelkesedésük hatásfokával nem vagyok megelégedve.

Amiért engem is el lehet ítélni!

(jochapress / Jocha Károly)

Post Views: 1

JochaPress