Az Újpest együttműködik egy másodosztályú csapattal – HIVATALOS

Az Újpest és a másodosztályú BVSC-Zugló együttműködési megállapodást kötött egymással…

(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)

Az Újpest hivatalos honlapján erősítette meg, hogy kooperációs szerződést kötött a BVSC-Zugló együttesével, ami azt takarja, hogy a lila-fehérek meccskeretéből kiszoruló fiatal játékosok az NB II-es csapatban szerepelhetnek.

A tavalyi szezonban Mucsányi Márk szerepelt, míg idén már Kovács Dominik szerepel BVSC-nél kölcsönben. A felek úgy értekelik, hogy az ilyen megállapodások mindkét fél és a játékosok számára is előnyösek, így a két tradicionális szak-pesti klub megállapodást kötött az MLSZ által kialakított kooperációs szerződés keretei között.

Ennek értelmében az idei szezonban több – 2004-es születésű vagy annál fiatalabb – labdarúgó a számára az éppen legelőnyösebb megoldás szerint lép pályára az NB I-ben vagy az NB II-ben. A szabályok értelmében egy fordulóban összesen legfeljebb öt labdarúgó szerepelhet majd a BVSC csapatában, NB II-es bajnoki találkozón.

Hasonló megállapodásban dolgozik egymással a Ferencváros és a Soroksár, a Puskás Akadémia és a Csákvár, vagy éppen a Paks és a Kozármisleny.

  fociclub

A Az Újpest együttműködik egy másodosztályú csapattal – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.