Ahogy reméltük, magyar aranyérmet hozott az ezüstvasárnap a zsúfolásig telt Duna Arénában: Kós Hubertnek 200 háton kizárólag a világrekordot jelentő képzeletbeli vörös vonal volt az ellenfele – a többiek nagyjából nem is látták, merre jár, akkora fölénnyel nyert. 0.02 – ennyi hiányzott a csúcshoz, de lett helyette Európa-csúcs, plusz egy döbbenetes szériát betetőzve a rövidpályás vb-n nyolcszor úszott háton és mind a nyolcszor új országos csúcsot ért el. Női vegyesváltónk pedig délelőtt és este is megtette ugyanezt.
Championship Record – itt ez világbajnoki csúcsként fut, de az avatott szem rögtön kiszúrja, hogy ez azért nem világrekord. Jó, legyen neve a gyereknek, ha valaki az adott esemény történetében a leggyorsabban tette meg az adott távot, de igazán mindenki a világrekordra figyel oda, annak van értéke, nem véletlen, hogy arra a World Aquatics is feldob 25 ezer dollárt; a vb-rekordot maximum megtapsolják.
Kós Hubert ideje mellett a CR jelent meg a táblán a 200 hát döntőjének a végén. Brutális fölénnyel nyert, 3.31-et kapott tőle az ezüstérmes olasz Mora; ő 1:48.96-ig tudott javulni a délelőtti előfutamok után, Hubi már reggel 1:48.02-vel abszolválta a távot, több mint egy másodpercet csapva le Bernek Péter tíz éve fennálló országos csúcsából. Bob Bowman meg közölte vele, hogy lesz szíves nem lelötyögni legközelebb a harmadik ötven métert…
Nos, este nem lötyögött. Elképesztő fordulókkal és delfinezésekkel operált, a közönség hörgött, amikor Hubi eltűnt, a többiek már vadul kapálóztak, majd hirtelen felbukkant előttük egy méterrel. Aztán másféllel. A vége felé kettővel. Nagyjából nettó 80 métert úszott háton, a többit a víz alatt töltötte, ami irdatlan teszt a tüdőnek, de hát hősünk ezt gyakorolta egész ősszel.
S bár ez rengeteg energiát emészt el, Hubi épp akkor tudta még tartani ezt a sebességet – az utolsó ötvenen –, amikor a 2015-ös rekordot egy hazai viadalon felállító ausztrál Mitch Larkin kezdett elkészülni az erejével. Merthogy sem a tévében, sem az Aréna óriás kivetítőjén nem rakták ki a piros vonalat, az ugyanis messze járt Kóstól, az ötvenes fordulóknál 1-1.5 másodpercre. Úgy 185-ig. Akkor már nem tették ki, épp ezért szisszent fel mindenki, amikor megállt az óra: 1:45.65… Dörzsöltük a szemünket – mi?! Csak 0.02-re van a világcsúcstól?
Hubi arca azért nem “milákosodott” el, mint az oly emlékezetes tokiói kettőpille végén, az elmaradt világrekord okán; mosolygott, integetett, ám nem volt benne az a felszabadultság, ami az előző aranyérmeinél sugárzott belőle és a mozdulataiból, vagy amit kihozhatott volna belőle egy ilyen diadal több mint 3500 ünneplő néző előtt.
Na igen, nagyon oda akarta tenni magát, hogy akkor itt és most nem csak nyer, de megdönti a világrekordot… Nehogy már csak a többiek tudják (amúgy 30-nál állt meg a számláló – egészen döbbenetes…).
Azért a partra érve elzárta a csalódottság-csapot, elvégre az ideje mégiscsak Európa-csúcs, na meg – CR. Azaz vb-csúcs.
És akkor itt az ideje, hogy megnézzük, kinek a rekordját is döntötte meg.
Nos, 200 háton a rövidpályás vb-k bajnoki rekordját Ryan Lochte tartotta – 2010 óta, avagy ez az egyik legrégebbi. Aki ismeri a sportágat, az tudja, Lochte egyike volt a legjobb hátasoknak; pályafutása összes első egyéni bajnoki címét (olimpia, nagy- és rövidpályás vb) 200 háton nyerte, nála jobb versenyzőt még senki sem látott 25-ös medencében. Ezt már csak az a 21 rövidpályás vb-arany is bizonyítja (összesen 38 érem), amivel ma is toronymagasan vezeti a vb-k örökranglistáját.
Nem véletlen, hogy ez az idő 14 éve érintetlen. És ezt döntötte meg Hubi több mint egy másodperccel! Larkin sem volt kis klasszis persze, az ő világrekordját megjavítani sem (lett volna) kis bravúr – ugyanakkor a Lochte-féle CR-t így agyonvágni, az tényleg világcsúcs a maga nemében.
Az pedig magyar úszótól páratlan produkció, hogy nyolcszor állt rajthoz egy adott úszásnemben, és mind a nyolcszor megdöntötte az országos csúcsot (50-en háromszor, 100-on háromszor – 200-on csak azért kétszer, mert nem rendeztek középdöntőt). A mérleg pedig egy arany, egy ezüst és egy 4. hely; és hogy még véletlenül se dolgozzon Hubiban bármiféle elégedettség, mindenütt lehet hiányérzete. Kétszázon a világrekordról maradt le 0.02-vel, százon az aranyról 0.03-mal, ötvenen a dobogótól 0.12-vel.
Viszont most, ahogy mondta, a lényeg mégiscsak az volt, hogy nyerjen itthon, amikor a legtöbben vannak az Arénában. “Hogy átéljem mindazt, ami eddig versenyzőként nem adatott meg, csak fiatal gyerekként éltem át, még fent a lelátón, amikor drukkoltam az akkori nagyoknak. És hogy megkapják azt a szurkolók, amiért jöttek, visszaadhassak valamit azért, ahogy buzdítanak minket…”
Az biztos, olyat úszótól még soha nem láttunk, amit Hubi csinált: a kivonulásnál a versenyzők (már aki) feltett karral üdvözlik a nézőket, aztán teljesen kikapcsolnak, behúzódnak a zónájukba, és onnantól kezdve számukra megszűnik a külvilág, már a dresszre vetkőzés mozdulatai is a szertartás részét képezik. Ehhez képest bajnokunk tett-vett, majd az ilyenkor már a közeledő rajt okán fegyelmezetten csendesedő közönséget egyszer csak elkezdte hergelni…
Na erre speciel olyan hangorkán kerekedett, hogy Gundel Takács Gáborék nem győzték csitítani a nagyérdeműt, miután a versenyzők lassan elkezdtek lógni a szeren, pontosabban a rajtgépen…
“Most először úszhattam itthon ekkora közönség előtt, bajnokként és esélyesként – a következő ilyen alkalom talán 2027-ben lesz, szerinted kihagyok egy ilyen lehetőséget?!” – kérdezett vissza egy kaján vigyor kíséretében…
Nos, így lett happy end és Kós-arany a vb vége; bónuszként pedig jött a női vegyesváltó, amely már délelőtt több mint 10 másodpercet (!) csapott le a korábbi csúcsból, aztán még pár tizedet lenyesett délután is (3:51.65) – azaz bár nyolcadikak lettek a lányok, Komoróczy Lora, Fángli Henrietta, Ugrai Panna és Ábrahám Minna is óriási tapsot kapott.
A két arany-két ezüst jelen felállásban, rövidpályán amúgy teljesen rendbenlévőnek tűnik, miként az éremtáblán elfoglalt 7. hely is; s mivel a külföldi győztesek és világrekorderek megállás nélkül a Duna Arénát, a lelátókon elképesztő hangulatot teremtő közönséget dicsérték, mindannyiunk arcán megjelenhet egy őszinte mosoly, amikor visszagondol az elmúlt hat napra.
A Minden jó, ha Kós a vége bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
