
MH/MTI
2026. február 23. hétfő. 12:05
Az észak-európaiak a mostani siker előtt először 1924-ben voltak a legeredményesebb nemzet, majd 1928-ban, 1936-ban, 1948-ban, 1952-ben, 1968-ban, 2002-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben nyerték meg az éremszerző versenyt. Szovjetunió/Oroszország nyolc olimpián végzett az élen (1956, 1960, 1964, 1972, 1976, 1980, 1988, 1994), míg NDK/NSZK/Németország négy (1984, 1992, 1998, 2006), az Egyesült Államok (1932) és Kanada (2010) pedig egy-egy alkalommal.
A milánói-cortinai játékok medáltáblázatán az Egyesült Államok végzett másodikként (12-12-9). Az amerikaiak négy évvel korábban, Pekingben negyedikek voltak (8-10-7), az ott második németek (12-10-4) az idei olimpián ötödikként végeztek (8-10-8).
Az olaszországi játékokon a harmadik helyet Hollandia szerezte meg (10-7-3), amely hatodik volt 2022-ben (8-5-4). Pekinghez képest az idei házigazdák mutatták a legnagyobb javulást: az olasz csapat a kínai fővárosban a 13. helyen (2-7-8), most hazai pályán pedig a negyedik helyen (10-6-14) zárt.
Az előző téli játékokat rendező Kína ezzel szemben jelentős lépést tett hátrafelé: csapata a harmadik helyről (9-4-2) a 12. helyre (5-4-6) esett vissza.
Írta a Magyar Hírlap






