
Sportpályafutását 1984-ben kezdte a KSI-ben. Először öttusázott, de mivel a futás nem igazán ment neki, az úszás pedig igen, vízilabdázni kezdett, s új sportágában Windisch Ferenc és Pék Gyula voltak a nevelőedzői.
„Nagyon megérintett a Császár-Komjádi uszoda vízilabdás közege. Az első pillanatra máig élénken emlékszem: amikor édesanyám először levitt az uszodába, Lakics Ilona, azaz +Ili néni+ fogadott minket, nála volt az első vízbeszállásom, és onnantól kezdve szinte azonnal otthon éreztem magam a sportuszodában. Windisch Ferenc, Pék Gyula és Dömötör Zoltán irányításával a KSI-ben fantasztikus képzést kaptunk, minden edzés egy újabb lendületet adott” – mesélte az MTI-nek Vári Attila.
„Külön élmény volt, hogy ugyanott készült a Vasas SC felnőttcsapata is: Faragó Tamás, Kenéz György és Csapó Gábor sokszor lejöttek az edzéseikre, mi pedig testközelből láthattuk, milyen szinten űzik a sportágat. Ezek a pillanatok óriási motivációt adtak és meghatározó hatással voltak arra, ahogyan a vízilabdához és az edzésmunkához viszonyultam” – tette hozzá.
Korán bekerült a juniorválogatottba, amellyel világ- és Európa-bajnoki címet is nyert, innen pedig „egyenes út” vezetett a felnőttek közé és fontos tagja lett a Kemény Dénes által irányított nemzeti csapatnak.
„A nagy előnyünk az volt, hogy ez a juniorválogatott rendkívül felkészült, komoly tudással rendelkező utánpótlásedzők kezei közül került ki. Kemény Ferenc és Faragó Tamás irányította a csapatot, és a munkájuk eredményeként gyakorlatilag végigvertük a világot. A képzések színvonala és az edzésmunka szemlélete messze megelőzte a korát: hasonló gondolkodású, közel azonos tudású, győzelemre éhes fiatalok kerültek egy csapatba, akikből rövid idő alatt igazi egység formálódott” – mondta Vári, aki szerint legalább ilyen fontos volt, hogy a csapattársak barátok voltak.
„Pici korunk óta ismertük egymást, ezért természetesen alakult ki az a közösség, amely a vízben és azon kívül is összetartott. A kemény edzések és feszült mérkőzések után a fáradtságot sokszor viccekkel, nevetéssel és jó hangulattal vezettük le. Ez rengeteget segített abban, hogy mindig megmaradjon bennünk a felszabadultság és az öröm a játék iránt” – fogalmazott.
Vári az aranygeneráció tagjaként 2000-ben Sydneyben és négy évvel később Athénban is aranyérmet nyert, előbbi viadal döntőjében a sportág történetének egyik legszebb és legemlékezetesebb gólját szerezte: az oroszok elleni összecsapás első negyedének végén tíz méterről csavart pattintva, védhetetlenül a bal felső sarokba. Első olimpiáján nyolc mérkőzésen tíz góllal segítette a magyar válogatottat.
„Mindig elmondom, hogy a csapat nélkül ez a gól sem születhetett volna meg. Ahogy a csapat nélkül az olimpiai döntőig sem juthattam volna el. Kásától kaptam a passzt, utólag Tomi is elmondta, hogy már előre látta maga előtt, mit fogok csinálni. Annyira jól éreztük egymást és annyira erős volt közöttünk a kohézió, hogy szinte szavak nélkül is értettük a másik minden rezdülését és mozdulatát, így ez a megoldás teljesen természetesnek tűnt abban a pillanatban” – elevenítette fel a legendás találatot a klasszis játékos, aki szerint abban mozdulatban sűrűsödött össze rengeteg év munkája és felkészülése.
A 201 centiméteres magasságával a válogatott „legnagyobbja” a Doki becenevet kapta társaitól, mivel évekig ő cipelte az orvosi felszerelést.
Az év vízilabdázójának 2000-ben megválasztott Vári Attila klubcsapataival, a Vasassal és a Honvéddal négy magyar bajnoki címet (2003, 2004, 2005, 2006) és hat ezüstöt szerzett; magyar (1996, 1997, 2001, 2002) és európai Szuperkupa- (2004), KEK- (1995, 2002), illetve Euroliga-győztes (2004) is lett. Játékospályafutását 2009-ben Pécsen zárta le, a légiós életbe viszont nem kóstolt bele.
„Úgy gondolom, hogy a magyar bajnokság a világ legerősebb bajnoksága volt, és ez már akkor is így élt bennünk. Fontos volt számomra, hogy hazai klubban játszva készüljek az aktuális válogatott feladatokra. A KSI-ből a Vasas SC-ben Faragó Tamás szó szerint a fülemnél fogva vitt fel a felnőttcsapat edzésére, és kijelentette, hogy nekem itt kell játszanom. Így kezdődött a felnőttbajnokságban a pályafutásom, a Komjádi uszodában pedig rengeteg győzelmet tudhattunk magunkénak – számomra a legemlékezetesebb a KEK-győzelem volt. Ezután a Budapesti Honvéd SE-ben folytattam: ott a magyar bajnoki arany és a Bajnokok Ligája-aranyérem megnyerése maradt meg leginkább emlékként. A klubpályafutásomat teljesnek érzem, hiszen minden olyan trófeát megnyertem a Vasas és a Honvéd együttesével, amit csak lehetett.”
Vári Attila 2017-től 2024-ig a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségi tagja volt, 2018 szeptemberében – Kemény Dénest váltva – a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke lett, 2020-ban újraválasztották, 2022 októberében azonban lemondott posztjáról.
„Ez egy nagyon sikeres és tartalmas időszak volt számomra. Különösen büszke vagyok arra, hogy sikerült megreformálnunk a női és férfi utánpótlásképzést: volt olyan év, amikor sportvezetői pályafutásom alatt minden világeseményről éremmel térhetett haza minden korosztályos csapatunk, női és férfi szakágban egyaránt” – mondta Vári Attila, aki megjegyezte, sportvezetői pályafutásából egy dolgot hiányol, egy hazai olimpia megrendezését. „A feltételek azonban adottak, és bízom benne, hogy hamarosan Magyarország is rendező ország lehet.”
Írta a Magyar Hírlap






